Felhívás!

A derű magvait szórják

A derű magvait szórják Kultúra

Galbács Pál ötletének megvalósításaként látott nyomdafestéket év elején a fenti címmel a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének (SZMÚE) első kiadványa. A Léphaft Pál újvidéki karikaturista alkotásait egyénileg értelmező, 52 szerző tollából született írást ötvöző kötet bemutatójára október 6-án, szerdán 18 órakor kerül sor a Bod Péter Megyei Könyvtárban.

„Léphaft nem viccel. Léphaft a humor eszközével súlyos dolgokat jelenít meg, kimond olyasmit, amit nehéz lenne szóval, élőbeszéddel megfogalmazni. Lát és láttat. Rajzaival gondolatokat ébreszt, és továbbgondolásra sarkall. Asszociációkat kelt” – foglalja össze tömören Sarány István, a Hargita Népe napilap főszerkesztője a karikaturista munkásságát.

A külsőre is tetszetős kötet tartalma példátlan összefogás eredményeként állt össze, hiszen szerzői között erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, muravidéki, vajdasági, magyarországi, ausztriai, sőt ausztráliai és amerikai egyesült államokbeli magyarok is megtalálhatók. Ambrus Attila szerkesztő az általa Előszösszenetnek becézett előszóban szándékukról így fogalmaz: „A derű magvait kívánjuk elszórni (…), mert hisszük, hogy jó talajba hull a mag, gondolatot növeszt, gyökeret erősít, és gyümölcsöt hoz, az együvé tartozást erősíti. Megmutatja, hogy a legkülönfélébb világnézetű, habitusú, stílusú, vérmérsékletű embereket is összekötheti a közös (nemzet) szolgálat.” Adja Isten, hogy így legyen!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.