A csodálatos fa

A csodálatos fa Kultúra

A Vadon Egyesület által augusztus 14–19. között szervezett benedekmezei lovastáborban számos érdekes előadást tartottak, többek között a közismert sepsiszentgyörgyi Bács István, a népművészet mestere is izgalmas témát boncolgatott, a székelykapuk és kopjafák eredetéről, szimbólum- és motívumvilágáról beszélt a táborlakóknak. Ennek apropóján hivatásáról is kérdeztük a jeles fafaragót.

– Tudom, hogy szinte lehetetlen, de megpróbálná összefoglalni röviden az előadását?

– Elsősorban népművészetünkről, az ősmagyar, illetve őshun kézművességről, ruha-, kerámia-, fa- fémmegmunkálásról beszéltem a táborlakóknak, előnyben részesítve a fa megmunkálását, hiszen én ehhez értek. A népművészet a hétköznapi, használati tárgyak szebbé teremtéséről, dekoratív formában való bemutatásáról szól. A szakrális szimbólumoknak eszmei mondanivalójuk van, maga a motívum egy információ: ezeket őseink dokumentálták, és vallom, hogy újakat nem érdemes kitalálni, a régieket nem kell módosítani, hanem inkább az ősi, tiszta forrást kell megőrizni. A „korhoz igazítással” elveszik maga az üzenet. Például amikor egy székelykapura felfaragták a motívumokat, akkor ezekről le lehetett olvasni, hogy ki lakott a portán, mekkora a gazdaság, hány gyereke van a családnak, mekkora a vagyonuk. Csak azt kell visszaadni, amit megtanulunk.

– A fiatalok körében is egyre népszerűbb székely rovásírásról is szó esett.

– Az eredetéről beszéltem, hiszen amikor még a sztyeppéken éltünk, nomád életmódot olytatva, az állatokat át kellett adni a pásztorcsaládoknak. Az egyedeket átszámolták, de vissza is kellett adni, megszámolva: ezért őseink vettek egy pálcát, erre rótták rá tízesével a jószágokat, majd a pálcát kettétörték, fele maradt a gazdának, fele a pásztornak, és ősszel ezt tették össze, ennek alapján számoltak el. Innen indul a székely rovásírás, aztán a rovások bővültek, létrejött az ábécé, ennek segítségével egy köteg pálcára majdnem egy könyvet róttak fel. Ezeket egy szíjjal összecsavarták, és küldhették a következő településre.

– Mennyire megbízhatóak a források? Honnan érdemes tanulni?

– A székely rovásírás jól dokumentált, manapság egy kis utánajárással sokat olvashatunk róla, el is sajátíthatjuk.

– A kicsik gyakorlati bemutatón is részt vettek?

– Igen, miután egy rövid „munkavédelmi felkészítőn” átestek – ugyanis faragni csak borotvaéles késsel lehet –, a táborlakók motívumokat faraghattak. Ez egy nagyon szép szakma, hiszen a fából, ebből az organikus anyagból nagyon sok mindent lehet előállítani. Nemzetünket végigkísérte a fa, emberéleteken át jelen van. Születéskor ott a fabölcső, aztán a családalapításkor a kelengyés láda, de utolsó utunkon is elkísér a fakoporsó.

– Érdeklődnek-e a fiatalok a fafaragás iránt, jöttek-e önhöz tanulni az esztendők során?

– Nem nagyon jönnek, pedig ezt a tudományt át kell adnunk a következő nemzedéknek, hogy ne vesszen el, tudjanak róla. Azt viszont nem lehet megkövetelni, hogy mindenki ebben a környezetben éljen. Használjuk az újat, de tudjunk a régiről, hiszen az örökségünk!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.