Felhívás!

Kitüntették a haralyi kádárt

Kitüntették a haralyi kádárt Kultúra

Élő érték címet ítélt oda a Művelődési, Kultusz- és Örökség Minisztériuma az egyetlen megyénkbeli aktív kádárnak, a haralyi Szőke Tibornak, akit a Kovászna Megyei Művelődési Központ terjesztett fel erre a titulusra.

Az Élő örökség programot Korea javaslatára az UNESCO (Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) indította útjára 1993-ban azzal a céllal, hogy a né­pek identitását meghatározó, veszélyeztetett szellemi örökséget különös figyelemben és megbecsülésben részesítse azáltal, hogy hordozóira, átörökítőire is reflektorfényt irányít, a legérdemesebbeket pedig az Élő érték címmel ruházza fel. Románia 2010-ben csatlakozott e programhoz, elsősorban a hagyományos népi mesterségek gyakorlóit ajánlva a jelölésre felkért kulturális intézmények figyelmébe. Nem minden évben írta ki a pályázatot a minisztérium, de eddig 54-en kapták meg e címet, többek között táncosok, népi hangszerkészítők, szövők, énekesek, fafaragók, szűcsök stb. Köztük négyen vannak magyarok, korábban a hétfalusi Barkó Etelka, a korondi Páll Ágoston és a visai Lovász Ferenc „Kuli” kapta meg, Szőke Tibor a negyedik.

Kis trakta kijár a kliensnek

Ha inkognitóban megyünk, akkor sem úsztuk volna meg, hogy Szőke Tibor ne ültessen le egy kávéra, ne meséljen, viccelődjön. Hiszen, mint mondja, minden kliensére van ideje, ez a rítus éppúgy a mesterséghez tartozik, mint a munka. Nyilvánvalóan ezért is kiterjedt a kapcsolatrendszere, vásárlói, ha tehetik, személyesen, ha nem, akkor interneten a világ minden égtájáról megkeresik, Új-Zélandból, Ausztráliából, Németországból, az anyaországból.

A nyugdíjas mesterember most is fiatalosan, jókedvvel dolgozik, mert szereti foglalkozását, melyet 40 éve gyakorol, miután még gyerekkorában elsajátította édesapjától. A faluban akkor még nagyon sok kádárt tartottak számon, az iparosok 90%-a ezt a mesterséget űzte, mára ő maradt egyedül. Láthatóan nem unta meg 40 év alatt sem, amit csinál, mert mint mondja, sorozatmunkát nem vállal, a gyártott kádak, csebrek akkor is egyedi darabok, ha a kettő közötti különbséget csak ő látja…

Sablonra dolgozni unalmas, nincs varázsa, ráadásul kompromittálják a nevét, ha az ő művei mellé teszik a kínai sorozatgyártmányt, és azt is kézműves termékként árulják – mondja. Amúgy itthon is lejárathatják a mestert, ha ragasztóval erősítik össze a pálinkáshordót, ragasztónak ott ugyanis helye nincs. A kitüntetéstől pedig nem fog megváltozni, ugyanaz az ember marad, és ugyanúgy folytatja, amit eddig csinált – állítja határozottan.

– 1500–2000 látogatóm van évente, 11 stáb járt eddig nálam magyarországi és hazai tévécsatornáktól. Vannak visszatérő külföldi látogatóim, sok ismerősöm Moldvában, főleg Suceava környékén, egyetemi tanárok is, akik sokszor meghívnak, majd viszonozzák a látogatást. Legalább 30 helyre bekopoghatnék szállásért Moldvában… A vendégek körülbelül egyharmada bukaresti szállodai fürdővendég, akiknek a szervezett programjába azt is beleillesztik, hogy benézzenek a műhelyembe. Én szívesen fogadom őket. Minden látogató hírét viszi a munkámnak, újabb vásárlókat hoz. Előfordult egyszerre 230-an voltak az udvaromon, mondtam, énekeljenek valamit, nehogy azt higgyék a szomszédok, temetés van.

A százas mellé kell nézni

Változott-e az utóbbi években a kereslet mondjuk a 10 évvel ezelőttihez képest? – érdeklődünk. Mostanában sokan főznek otthon pálinkát, kérik a pálinkáshordót, nagyon mennek a wellnessezéshez való 6–10 személyes dézsák. Moldvába vajköpülőket visznek, Németországban a tölgyfa hordócskákat keresik – tudjuk meg. Megy az üzlet tehát. Nyilván a helybeliek is látják, ez milyen eredménnyel jár, felvetődik az emberben a gondolat, hogy mások is utánozhatják a jó példát. De nem, hűt le Szőke Tibor, nem tolonganak sem nála mesterséget tanulni, sem más iparágban nem próbálkoznak az útját követni a faluban, inkább igyekeznek ki Németországba, vagy itthon is azt lesik, megvan-e a százas a mai napra.

– De egy hordót nem lehet úgy csinálni, hogy a százast látom benne, abból nem sül ki semmi jó. Szeretni kell, amit csinálunk. Néha különlegesebb igényei is vannak a kliensnek, ilyenkor este leülök, és meggondolom, vajon meg tudom-e csinálni. Többnyire belevágok. Meggondolkoztatott például, amikor fatölcsért vagy bárszekrényként működő hordót és a hozzá való, hordó alakú bárszékeket rendeltek, marhabőr-ülőkével. Az asztalosságba nem matatok, de ezt megcsinálom, éppen most dolgozom rajta!
A 67 éves mester már rövidre szabja munkanapját, elmondása szerint csak délelőtt dolgozik három-négy órát, ennyi elég ahhoz, hogy elfáradjon. Mellette viszont gazdálkodik is három hektáron, gabonát termeszt, de ahogy mondja, inkább csak azért, hogy emberek közé is járjon. Bár jó ideig utolsó mohikánként tartották számon mesterségében, megnyugtató, hogy lesz ki folytassa az ipart, hiszen a fia is kitanulta a kádárságot. Sőt, lánya és veje is A-tól Z-ig megtanulták a szakma fortélyait, és még a faluból is volt egy asztalos, aki átképezte magát.

És milyen tervei vannak a jövőre nézve? – kérdeztük.

– Tervek ebben a korban? Egészség legyen, s jó volna, ha sikerülne még néhány embert megtanítani a mesterség fortélyaira. A Művészeti és Népiskola kádár-tanfolyam indítását tervezi, én lennék az oktató. Ezt nagy kedvvel csinálnám – árulta el a mester.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.