Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vera Jourová visszautasította a jogállamisági jelentéssel kapcsolatos magyar bírálatokat

Vera Jourová visszautasította a jogállamisági jelentéssel kapcsolatos magyar bírálatokat Külföld

Visszautasította azokat a magyar bírálatokat, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke pénteken, amelyek szerint a testület jogállamisági jelentésének Magyarországot érintő részét csak a magyar ellenzéki szervezetek információi alapján állították össze.

Hirdetés
Hirdetés

A bizottság elsősorban a hivatalnokoktól, köztük a belügyi és az igazságügyi minisztériumtó, valamint az Alkotmánybíróságtól kapott információkból és adatokból indult ki – jelentette ki Vera Jourová a Hospodárské Noviny című cseh lapban megjelent interjúban.

Arra a kérdésre, igaz-e, hogy elsősorban a magyar ellenzékkel tárgyalt, közölte: az ellenzékkel nem egyeztetett, közvetlen kontaktusa csak az újságírók szakszervezetével volt.

Vera Jourová elutasította azt a magyar bírálatot is, miszerint szoros kapcsolatban áll Soros Györggyel.

„Ezt teljes mértékben elutasítom. Ez minden, amit ezzel kapcsolatban mondhatok” – szögezte le az alelnök. Jourová kijelentette, hogy nincs kapcsolatban Soros Györggyel, akivel egyszer, 2016-ban valóban találkozott, amikor az üzletember az ukrán jogrendszer reformja iránt érdeklődött nála.

„Határozottan visszautasítom, hogy valamiféle szövetségről vagy hasonló elméletekről lenne szó” – folytatta Jourová.

Az EB-alelnök nem ért egyet Varga Judit igazságügyi miniszter azon értékelésével sem, hogy a jogállamisági jelentés magyar része nem objektív és a Magyarország-ellenes szervezetek anyagai alapján készült.

„Ilyen szigorú értékeléssel nem értek egyet. Transzparensek vagyunk, és egy sor olyan, Magyarországon működő szervezetet szólítottunk meg, amelyeknek tekintélyük van és ismerik a helyzetre. Továbbá mind Magyarországon, mind más országokban is, legfőbb partnereink a minisztériumok, az ügyészségek és az állami szervek voltak” – fejtette ki.

„Személyesen és igen szigorúan felügyeltem azt, hogy az értékeléseknél ne jelenjenek meg a néhány állammal, mint például Magyarország, szembeni előítéletek” – szögezte le Jourová.  

Elmondta: januárban olyan tárgyalást szeretett volna kezdeményezni a magyar kormánnyal, mint amilyet Varsóban sikerült megtartani, de a koronavírus-járvány miatt már nem jöhetett létre.     

„Magyarországon sok a probléma, és ezeket asztalnál kellene megtárgyalni. Varsóban ez sikerült, de Magyarországon ez valóban hiányzik” – fejtette ki Vera Jourová.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. október 9., 17:40
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Legyen bár a MTI átjátszása, a híradásban és nyilatkozatban nyolc értelemzavaró helytelen kifejezésre leltem. Nem csoda, hogy nem értenek egyet, a másikkal.

  • User
    Dátum: 2020. október 9., 18:11
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Korrupció vádjával letartoztatott és az uborkafára felkapaszkodott egyén…mindenki hülye csak ő a tökéletes.Sorost csak fényképről ismeri…igaz egyszer találkoztak valahol…pedig George nagyon gyakranegfordul Bruxellesben,de akkor Évikének mozijegye van…a Tűz van babám c.filmre.