Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Uniós biztos: a válság megszűnéséhez Putyinnak el kell veszítenie a háborút

Uniós biztos: a válság megszűnéséhez Putyinnak el kell veszítenie a háborút Külföld

A jelenlegi válság megszűnéséhez Vlagyimir Putyin orosz elnöknek el kell veszítenie a háborút – jelentette ki kedden Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.

Az ukrajnai menekültekről szóló vitában a biztos elmondta: Putyin arra törekedett, hogy megossza Európát, de hiába, ez EU egységesebb és erősebb, mint valaha. Mint mondta, mintegy 4,3 millió ukrán menekült el a háborús erőszak elől és kapott ideiglenes védelmet az EU-ban, amit az unió 2024 tavaszáig szándékozik meghosszabbítani. A tagállamok befogadták őket, de sokan visszatértek Ukrajnába, hogy harcoljanak az orosz erők ellen vagy családjukat védelmezzék.

Elmondta: Bucsa polgármestere egy közelmúltbeli találkozón arról tájékoztatta, hogy a település lakosainak mintegy 70 százaléka visszatért a márciusi mészárlás után.

„Minden ukrán azt reméli, hogy Putyin elveszti a háborút és sokan közülük az életüket is áldoznák azért hogy az Ukrajna nyerjen” – jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy az EU a menekültek munkavállalását igyekszik segíteni, ennek érdekében a bizottság hétfőn online álláskereső hírportált indított el, amelynek felületén a menekültek több mint három millió állására pályázhatnak. Emellett a bizottság 400 millió eurót különített el arra az esetre, ha a tél folyamán még több menekülő érkezne az EU-ba. “A források 30 százalékára a helyi önkormányzatok pályázhatnak” – tette hozzá.

Johansson arra is kitért, hogy az oroszok is menekülnek a mozgósítás elől, de többségük nem Európa felé veszi az irányt.

„Nagy probléma, hogyan különböztessük meg a rossz és jó szándékú orosz állampolgárokat. A turistavízumot már megvontuk tőlük és szigorúan ellenőrzünk minden orosz menedékkérőt” – hangsúlyozta. Hozzátette: „mindennek ellenére Európa nyitott akar maradni, különösen az üldözött újságírók és ellenzéki aktivisták számára”.

forrás: MTI

fotó: Ylva Johansson/Facebook

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. október 19., 14:09
    ÉRTÉKELÉS: 14

    A holgy nagyon el van tevedve a kijelenteseivel!! A valsagot maga az EU idezte elo . Az az Eu , amelyik nemhogy megerosodott volna , hanem a szeteses kuszoben van. Raferne egy oszi nagytakaritas az egesz uniora , elen a korrupt Ursulaval !

  • User
    Dátum: 2022. október 19., 18:43
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Ha az OSSZES Unios ingyenelo kimenne a frontra harcolni,biztos hogy az oroszok elveszitenek a haborut!DE eddig csak szitottak a feszultseget.

  • User
    Dátum: 2022. október 20., 9:01
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ezek mind buborékban élnek…mielőtt a
    polcra kerúltek vona az EU -ban ,mindenhez amihez hozzányultak tönkrement…példakép
    Medvécske mama,aki Merkimutti idejében volt szociális majd hadügyminiszter is.
    Idejében.mindkettőt padlóig rombolta.Akkor mit várunk tőle/tőlük ezek után?

  • User
    Dátum: 2022. október 20., 13:37
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Sajnálatos, hogy ilyen korrupt emberek vezetik az EU-t. Ezek nem látják a fától az erdőt! A Minszk-i egyezmény– erről már nem akar hallani senki–ha betartották volna az ukránok, nem lett volna háború. De az USA direkt háborút akart kirobbantani, s ebben az EU-nak is nagy szerepe volt és van!