Felhívás!

Újratemetik a székely vitézt

Újratemetik a székely vitézt Külföld

A Magyar Honvédség Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Hadisírgondozó Részlege kezdeményezte Elekes Gábor újratemetését.

„Hűséggel szolgálta a nemzet nagy érdekeit, koporsóját megilleti nemzeti színű lepel, megilleti a tisztelgés, a zászlók meghajlása.” – Ez a mondat is elhangzott Elekes Gábor temetésén, akinek a hamvait néhány nap múlva, július 29-én újratemetik. Ki volt vajon ez a férfiú, akit ennyire tisztelt a két világháború közötti Nyíregyháza lakossága, s akinek az utókor is emléket állít?

Védték a határt

Vitéz szentkatolnai primor Elekes Gábor huszár ezredes előkelő, régi székely nemesi családból származott. A primorok a székelyek legmagasabb rangú, főnemesnek megfelelő, katonáskodó rétege volt, akik Erdély keleti határvidékén láttak el fontos feladatokat: védték a határt a betörő hordák ellen.
A család első tagját, Balázst 1499-ben említik a korabeli okiratok. Valószínűleg ő volt a família őse. A Háromszék megyében lévő Szentkatolna kis falut „Sancta Catherina” néven említi a pápai tizedjegyzék 1332-ből. Az Elekes család sorsa évszázadokon át összefonódott a településsel, de tágabb értelemben egész Székelyfölddel is, hiszen generációkon keresztül szolgáltak itt katonai és közigazgatási területen.

Az apa, Elekes Károly császári és királyi főhadnagy az 1859-es solferinói ütközetben elvesztette egyik karját. Bátyja, Mihály 1848-as honvéd hadnagy, Bem apó segédtisztje, öccse, Pál a marosvásárhelyi királyi tábla elnöke volt, akit 1896-ban országos részvét mellett temettek. Megjegyzendő, hogy hivatalát akkor töltötte be, amikor az országban a másik táblabíróság Budapesten működött.

Elekes Károly Tolnay Rozáliát vette feleségül, házasságukból hat gyermek született. Gábor egyik bátyja, Antal is katonatiszt lett; 1915-ben századosként halt hősi halált a kassai 5. huszárezredben.

Kitűnő szónok, jó szervező

A már Szederjesen született ikreket (1877. július 29.), Györgyöt és Gábort 1877. szeptember 4-én keresztelte meg Varga Ferenc székelykeresztúri plébános.

Elekes Gábor a családi hagyományt követve – 10 évesen elveszítve apját – a katonai pályára lépett. A legmagyarabb fegyvernemnél, a huszároknál szolgált.

Első szolgálati helye hadnagyként Miskolc volt, majd főhadnagyként került Nyíregyházára, a híres 14-es „vörös ördögökhöz”, innen szólította a frontra az I. világháború kitörése immár századosként. A nagy háborút őrnagyként fejezte be szép kitüntetéssorral. Nyíregyházára visszatérve a híres huszárvirtust a háború áldozataiért kamatoztatta: a HONSZ (Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége) Szabolcs megyei elnöke és országos társelnöke lett. Kitűnő szónok, de még jobb szervező volt.

Egy korabeli beszámoló szerint: „Egy vidéki elnök sem fejtett ki olyan agitálást a hadviseltek hozzátartozói érdekében, mint vitéz Elekes Gábor.” 1931-től volt vezetője a helyi szervezetnek, az ő nevéhez fűződik annak teljes kiépítése.
Tagja volt Nyíregyháza és Szabolcs megye közgyűléseinek, a székely mentalitás megtestesítője. Háborús érdemeiért 1929-ben avatták vitézzé, a Szabolcsi Vitézi Szék Társadalmi Bizottsága elnöke lett. Az akkori kormánypárt, a Magyar Élet Pártja megyei alelnökeként és a TESZ (Társadalmi Egyesületek Szövetsége) megyei elnökeként élénk közéleti ember.

Díszsírhelyet kapott

1938. március 27-én a HONSZ budapesti, országos közgyűlésén vette át a miniszterelnök előterjesztésére a kormányzó által adományozott Magyar Vöröskereszt Érdemkeresztjét, amelyet a legnagyobb karitatív munkát végzők érdemelhettek ki. A rendezvény megnyitója után az első felszólaló Elekes volt, aki itt is a háború áldozatai érdekében tett javaslatokat az országos vezetésnek.

1941. november 4-én érkeztek haza a nyíregyházi huszárok a keleti frontról, akiket a régi 14-esek nevében Elekes Gábor köszöntött a feldíszített vasútállomáson. Ezért keltett mély megdöbbenést az egész városban, hogy az erős fizikumú, kemény katonatiszt november 6-án agyvérzésben elhunyt.
Petőfi utca 6. számú házában ravatalozták fel, emlékére Vie­tórisz István költő verset írt. Frontharcosok díszszázada kísérte az Északi temetőbe a nagy halottat, akinek halálát családján kívül sokan megsiratták.

Nyíregyháza városa dísz­sírhelyet adományozott az ezredesnek, emlékét jegyzőkönyvben is megörökítették.
Sírját Izbégi Villám Rózsa szobrászművész „Krisztus és Bűnbánó Magdolna” című, életnagyságú, carrarai márvány szobra díszítette. Menye a közelmúltban a sírboltot értékesítette, a szobrot Budapestre szállíttatta, Elekes Gábor földi maradványait elhamvasztatta, és a főbejárati ravatalozó egyik fülkéjében helyeztette el az urnát. Mivel a bérleti idő lejárt, a hamvak kikerültek onnan.

Fotó: Elekes Gábor egykori sírhelye

Katonai tiszteletadással

A Magyar Honvédség Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Hadisírgondozó Részlege kezdeményezte újratemetését, amely július 29-én, hétfőn 10 órakor lesz az Északi temető huszársírkertjében (VII. parcella, 1–55. sír, 317. sírbolt) római katolikus tábori lelkészi szolgálattal, katonai tiszteletadás mellett. Emléktábláját egykori lakóházának helyén (Petőfi utca 6.) aznap 11 órakor avatják fel.

Vietórisz István versében így állított emléket vitéz szentkatolnai Elekes Gábornak: „Székelyföld nevetett mosolyával rád legelőször,/Székely-hűséget oltva beléd örökül./ Ezzel a hűséggel követéd zászlód a hazáért,/ Ezzel a hűséggel jártad a harctereket./ És amikor zászlónk lehanyatlott és Trianon jött,/ Percre sem álltál meg, fújtad a tárogatót…”

(szon.hu)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. július 24., 10:05
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A siménfalvi Elekes család is az 1330-as években már fizetett adót (akkor másképp hívták), erről nálunk okiratok vannak az egyháznál.
    A régi sírköveket Károly testvérem lefényképezte, van, amelyiken a szövegek most is olvashatók.
    Nem tudom pontosan, mikor nevezték el az egyik temetőt Elekes-temetőnek, az egyik utcát Elekes-utcának, de az biztos, hogy ezeket ma is így nevezik.
    Dédnagyapám sírjánál akkora sírkő van fekete márványból, mint egy kisded torony!
    De most már alig vannak Elekes családok a faluban, omlik szét minden, ami még omolhat…
    Elekes Ferenc, Marosvásárhely.