Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újra lángolnak az esőerdők Brazíliában

Újra lángolnak az esőerdők Brazíliában Külföld

Brazília űrkutatási hivatala, az INPE adatai szerint idén júniusban 20 százalékkal több helyen lángolt az esőerdő az Amazonas-medencében, mint tavaly ilyenkor. A műholdfelvételek alapján idén 2248 erdőtüzet lokalizáltak szemben a 2019 júniusában detektált 1880-al – jelentette a BBC.

Hirdetés
Hirdetés

A korábbi tapasztalatok szerint a júliusban, augusztusban és szeptemberben egyre növekvő számban előforduló erdőtüzek zöme tudatos emberi tevékenység következménye.  Tavaly augusztusban több mint 30 ezer tűzgócot azonosítottak a környezetvédők – ez volt az eddigi rekord.

„Nem engedhetjük meg, hogy a 2019-es helyzet megismétlődjön” – idézte a BBC Mauricio Voivodicot, WWF brazíliai ügyvezetője igazgatóját. 

A zöld szervezetek szerint az országban tomboló COVID-19 járvány súlyosbítja a problémát, a pandémia megfékezésével foglalkozó hatóságok ugyanis a korábbiaknál is ritkábban ellenőrzik az illegális fakitermelők és az erdőégetéssel új területeket birtokba vevő mezőgazdasági termelők tevékenységét.

Pedig a műholdas adatok alapján már tavaly is percenként egy labdarúgópályányi területtel csökkent az amazonasi esőerdők mérete.

(Qubit.hu)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük