Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

FRISSÍTVE: Több száz romániai várakozik a görög határon

FRISSÍTVE: Több száz romániai várakozik a görög határon Külföld

Görögország elindította az idei turisztikai szezont. Azok a románok azonban, akik úgy döntöttek, autóval indulnak nyaralni, már a határnál szembesültek az első problémával: a kulatai határátkelőhöz érkezve „zárt kapuk” fogadták őket.

Hirdetés
Hirdetés

„A Kulata átkelő le van zárva. A görögök nem engednek be az országba, csak 12 óra után fogadnak. Románok ezrei várakoznak” – küldte üzenetben a Digi24-nek az egyik várakozó.

Miruna Dragomir elmondása szerint reggel 4 órakor érkezett a határhoz, azóta várakoznak.

„Amikor megérkeztünk, 4:30-kor felhívtuk a konzulátust. Azt mondták, megpróbálnak minél hamarabb átengedni minket. A kommunikációban rejlett a hiba, ugyanis a görögök úgy vélik, hogy június 15. déli 12 órakor kezdődik. Viszont mielőtt elindultunk, felhívtuk a határőrséget is, ők azt mondták, hogy éjszaka 12 óra után már be tudunk lépni Görögországba.”

A nő hozzátette, közel van már a határátkeléshez, hiszen elsők között érkezett, ám már több tíz kilométer hosszú autósor alakult ki.

„Nagyon meleg van, a WC-k zárva vannak, nincs üzlet, ahol vizet, kávét vagy ételt vásárolhatnánk. Valószínűleg még rosszabb lesz, ha el kezdenek véletlenszerűen tesztelni minket” – mondta.

FRISSÍTÉS: Átlépték a határt a várakozók

A bolgár-görög határátkelőknél elakadt romániai turisták mindegyike átlépett Görögország területére – közli a külügyminisztérium.

(Digi24)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. június 15., 13:59
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A hulyesegnek soha sincs a hatara ezt mar biztos ! Ez a szint sajnos 2020 ba ! nincs ertelem nincs iskolazotsag es akkor ez van nincs mit csodalkozni!