Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Skripal ügy: titokzatos román Mercedes után nyomoz a brit rendőrség

Skripal ügy: titokzatos román Mercedes után nyomoz a brit rendőrség Külföld

Az Egyesült Királyság és Oroszország között komoly diplomáciai feszültségeket okozó, ritka idegméreggel elkövetett gyilkossági kísérlet kapcsán új nyomról számolt be a brit sajtó. A Skripal-ügyön dolgozó brit nyomozók tájékoztatása szerint a bűncselekmény előtti napokban a lakók egy román rendszámú Mercedest láttak a környéken ólálkodni. Egy szemtanú állítja, a négy utas közül az egyik nő volt.

A rendőrség az új információkra hivatkozva már ki is kérte egy közeli, Shell mélygarázs biztonsági kamerarendszerének márciusi adatait, és a rögzített felvételek tanulsága szerint a titokzatos Mercedes valóban, többször is megfordult Salisbury ezen részén.

Az esetleges román szál a szemtanúk felkutatása, a környék lakóinak kikérdezése során merült fel. Egy helybéli nő azt állítja, a gyilkosság előtti héten négy alkalommal is észlelte a „gyanús” román járművet. Mégis, az idáig több mint 7.5 millió angol fontot felemésztő „Partvonal Műveletet” (Operation Fairline) vezető detektív, Kath Barnes nem kívánta kommentálni a szemtanúi beszámolót.

A sajtó által is megkeresett tanú hozzátette, nemcsak ott, hanem egy másik, a bűntény helyszínéhez közeli, Wilton Road úti mélygarázsnál is észlelte a román rendszámú Mercedest. A jármű rendszeresen kora hajnalban, vagy éjféltájt érkezett, és állítólag hitelkártyával fizettek utasai. A nő szerint az ottani felvételeket is meg kellene vizsgálják, hiszen elképzelhető, hogy azokban a pillanatokban éppen terepszemlét tartottak: „Egy kelet-európai autó, négy utassal, késői órákban többszöri alkalommal, a Skripal család otthona körül – biztosan lényeges információ” – tette hozzá.

A Skripal család, apa és lánya

Az ügy felgöngyölítését vezető Barnes főnyomozó a fenti kijelentésekre reagálva megjegyezte: „Majd ha elcsípjük az elkövetőket, és a bíróság elé tárjuk a bizonyítékokat, majd akkor fog a teljes történet kibontakozni. Ilyen és hasonló feltételezésekkel addig is nem kívánom kockáztatni a végeredményt.”

A rendőrség feltételezése szerint a Novichok nevű gyilkos – titkosszolgálati fegyverarzenál részét képező – idegmérget március harmadika és negyedikének hétvégéjén kenték az áldozatok otthonának kilincsére. Skripal és lánya jelenleg egy titkosított helyszínen lábadozik.

Dawn Sturgess, ki parfümnek hitte a gyilkos idegmérget

A lakosság kihallgatásával a szemtanúk keresése jelenleg a közeli Amesbury-ban zajlik. Itt, a Skripal család otthonától néhány kilométerre találta meg egy hónappal később Charlie Rowley és Dawn Sturgess házaspár azt a bizonyos parfümös szelencének tűnő üvegecskét, mely Novichok idegmérget tartalmazott. Sturgess asszonyt, ki magára fújta az illóolajnak tűnő gyilkos mérget, vasárnap temették az angliai Salisbury-ben.

 

(Dailymail)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. július 29., 18:59
    ÉRTÉKELÉS: 8

    A romanok mindeg terroristak voltak mar a Ceausescu rendszerben is.Gondoljunk csak vissza a Szabad Europa Radio ellen elkovetett merenyletekre,melyet szemelyesen az akkori allamfo rendelesere kovettek el Carlos emberei, akiket a roman securitate kepzett ki annak idelyen.Es a terrorista modon elkovetett gyilkossagokat meg lehetne sorolni.Azokat melyeket roman allampolgarok ellen elkovettek,olyan allampolgarok ellen akik szembe mertek allni a rendszerrel es a kulfoldon elo disszidensek ellen.A gyilkossagok Ceausescu halala utan, az ugynevezett (al)”demokraciaban” is folytatodtak.A romaniai magyar kissebbseg elleni diverziokrol (Marosvasarhely,1990, Zetelaka stb) nem is beszelve.Es a legutobbi a Beke- Szocs,koholt vadak alapjan osszeallitott kamu-koncepcios „terror ugy-„rol nem is beszelve.Uraim itt a terroristak vadolnak artatlanokat terrorizmussal!

  • User
    Dátum: 2018. július 29., 22:22
    ÉRTÉKELÉS: 18

    BREAKING NEWS:A romanok „nagy tuntetese” melyet a magyar kissebbseg „elnyomasa” ellen tartottak (Hargita,Kovaszna es Maros megyekbol) a Realitatea tv-nel ert veget,ahol mind a harom megyebol volt egy kepviselojuk.Miutan 150-180 embernel tobb resztvevot nem tudtak maguk kore gyujteni a szervezok es miutan az eso jol elverte oket a Realitatea tv-nel kotottek ki panaszkodni.Az a fekete haju no(a piros kabatos) mely hazugsagokat es ragalmakat vagott a Kezdivasarhely-i Rmdsz fejehez es szemelyesen Bokor Tibor polgarmester fejehez,azzal vadolva a varos vezetoseget,hogy meg roman osztalyok sincsenek Kezdivasarhelyen (sic!,szerintunk az uj iskolaban es a Gazdasagi Liceumban ma-holnap magyar nyelvet sem lehet hallani a szunetekben) es,hogy a romanok mennyire el vannak nyomva,az egy Kezdivasarhelyi zsandar felesege.(a nevet nem irjuk ki de az itt elok tudjak,hogy ki az).A ferfi aki belekontrazott azt nem ismerem de ez hitvany modon leterroristazta az egesz Kezdivasarhely lakossagat,azzal vadolva a magyarokat,hogy romanokat akartak olni a „nagy nemzeti unnepukon”.De jol van mert megerdemeljuk mindezt,mikor meg arra sem kepes ez a varos,hogy a „terrorista ugyben” artatlanul megvadolt magyar fiukert kialljon.Ne busuljatok ,otthon sunyin es vacogva lapulo magyarjaim,mert ha ti ennyire gyavak vagytok kiallni az artatlan magyar tarsaitokert, ellensegeitek majd nem lesznek ilyen gyavak.Sot.Amint lathatjatok,naprol napra nagyobb verszemet kapnak es ezt a verszemet a ti gyavasagotok taplalja.Es az Rmdsz megalkuvo politikaja.Hozzatok Kezdire az Oszi Sokadalomra az Irist.Se..nyalasbol,azert hogy ellensegeink legyen ahol szemberohogjenek ezzel a varossal es lobogtassak a nemzeti lobogojukat.Ha Bokor Tibor helyen ulnek most ebben a pillanatban,meg azert is levennem az Irist a musorrol es helyette a Karpatiat hoznam ide! Vesszen Trianon !!!

  • User
    Dátum: 2018. július 31., 8:04
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Sokkal helyesebb meghívni az Irist a városnapokra, elvégre román adófizetők is élnek Kézdivásárhelyen, mint külön „román” városnapokat tartani a sportcsarnok előtt, mint történt az elmúlt két évben. Akkor egyesek azért háborogtak, most meg ezért. Az Iris egyébként is remek választás, ifjabb koromban belépőt is fizettem, hogy láthassam-hallhassam őket, mondjuk valamelyik manele-sztártól nekem is kinyílt volna a bicskám.

  • User
    Dátum: 2018. július 31., 14:48
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Itt nem az Iris-el van a baj baratom.Itt az Udmr se..nyaloival van a baj.Mert amiota varosnapokat rendeznek azota soha roman egyuttes nem volt meghivva Kezdivasarhelyre es most a 100 eves evfordulon ime meghivjuk az Irist.Nem mintha rossz zenet jatszananak,tehat nem az egyuttessel van baj,hanem a Kezdivasarhelyi Udmr se..nyaloival.No akkor lengessetek veluk a roman zaszlot,mert en ebbol kimaradok es lehet,hogy velem eggyutt meg sokan masok is.Sot Bokor Tibornak ajanlom,hogy december elsejen is szervezzen egy „egyesules napokat” Kezdivasarhelyen.Biztosan ezen is sokan lesznek majd.Ha nem Kezdirol akkor majd buszokkal hoznak nezokozonseget es unneploket mas megyekbol!

  • User
    Dátum: 2018. július 31., 14:13
    ÉRTÉKELÉS: 11

    a buzaui piros kabátos mielőtt Kézdire került volna,a pottyantós budin kivül semmit sem látott a nagyvilágból,most meg f…..ra veszi az egész város lakóit.és vannak akik elhiszik a mesét.

  • User
    Dátum: 2018. július 31., 17:37
    ÉRTÉKELÉS: 5

    nem kellene elfelejteni, hogy a piroskabátos kőltőnő férje pár éve a rozsa vendéglő előtt kb. 3 autot tőrt őssze alkoholos komában, zsandárm egyenruhában , anno megirta minden ujság, de érdekes modon mindenik lap archivumábol tőrőlték

  • User
    Dátum: 2018. augusztus 1., 9:39
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Lehet, hogy nem volt még román együttes kézdi városnapon, de az elmúlt 18 évben román tanácsos sem, most pedig több is. Ami annak következménye, hogy kies városunkban is három magyar párt indult a tanácsosi székekért, a hirtelen felbátorodott függetlenekről nem is beszélve, illetve hogy a románok összefogtak. Tetszik, nem tetszik, a város lakosságának 10 százalékát kiteszik, ők is adófizetők, másfél órás műsort nekik is lehet adni a 3 nap során. Fenntartom: ez még mindig jobb megoldás, mint külön román városnapot tartani a sportcsarnok előtt.