A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Orbán Viktor: senki nem alkalmazhat erőszakot

Orbán Viktor: senki nem alkalmazhat erőszakot Külföld

Senki nem alkalmazhat erőszakot, nem vandálkodhat, a politikai véleménynyilvánítást és a vandalizmust el kell választani egymástól – jelentette ki a miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a kormányellenes tüntetésekre utalva.

Az utcai tüntetők egy részét, a legagresszívabbakat és legaktívabbakat Soros György fizeti – mondta Orbán Viktor. A kormányfő hozzátette, hogy nemzetközi hálózatok is mozognak a háttérben. Közölte: nemzetközileg is látja nyomait ennek, a jobboldali kormányokat mindenhol tűz alá vették. Kifogásolta a Kossuth téri rongálásokat, és kijelentette: a rendőrökre dobált füstbomba “jogi értelemben súlyos dolog”. Sosem jó szándékú emberek dobálnak füstbombát – jelentette ki, aminek szerinte az a célja, hogy ne lehessen látni, mi történik. Arra a felvetésre, hogy rendőrök sérültek meg a megmozdulások során, emlékeztetett: 2006-ban lovas rohamot vezényeltek a békés tüntetőkre, és vérző fejű embereket lehetett látni. Ezt sikerült is megvalósítani – szögezte le, hozzátéve: a kormány a rendőrök mögött áll.

Szerinte már látszik, hogy a Munka törvénykönyvének vitája csak egy ürügy volt, és az ellenzék korábban is kiáltott már világvégét. Felidézte a jogszabály parlamenti elfogadásának körülményeit “kellemetlenkedő alakokéhoz” hasonlítva az ellenzék viselkedését. A kormányoldal azonban nem hagyhatta ott a helyét a törvényalkotásban, “a küzdelem arról szólt, hogy ki bírja tovább idegekkel” – fogalmazott. Rámutatott arra is: már jogilag is minősíthető az, hogy valaki beült a székébe, vagy rátette kezét a szavazógombjára, hogy megakadályozza a szavazásban. Botránnyal nem lehet megakadályozni törvényalkotást, ha olyan elszánt emberek vannak a másik oldalon, mint mi vagyunk, és mi nem alkalmaztunk erőszakot – tette hozzá. Mi nem alkalmaztunk erőszakot, ők erőszakot alkalmaztak a parlamentben – jelentette ki Orbán Viktor.

Az emberekhez is szólt: ne idegeskedjenek, mert akármit látnak az ellenzéktől, a kormánypárt el fogja végezni a munkáját. Senkit sem lehet túlmunkára kötelezni, ezt a változtatás is világosan tiltja, “aki mást állít, az hazudik” – mondta a miniszterelnök. A kormányfő szerint a dolgozókat leginkább nem a munkaügyi szabályok védik, hanem az olyan gazdaságpolitika, ahol szükség van rájuk. Ma már a munkaadók “lasszóval fogják a munkavállalókat”, akiknek ezért egyre többet kell fizetni, a bérek így 4-5 éve folyamatosan emelkednek – tette hozzá.

Az eddigi törvény azonban “buta korlátozásokat” állított azok elé, akik többet akartak keresni, és többet is dolgoztak volna ezért. Hozzátette: ahogy eddig, ezután is megkapják a dolgozók a hónap végén a rendes és a túlóra után járó bérüket is. Kijelentette azt is: a változtatás nem a munkaadók, hanem elsősorban a munkavállalók szempontjából fontos, és elsődlegesen a hazai kis- és közepes vállalkozásoknál jelentkező problémákat orvosolja. Úgy folytatta: a gazdasági folyamatok hatására a munkaerő- és a beruházások piacán is minőségi csere várható. A cél, hogy jobban fizető, korszerűbb vállalkozások jöjjenek létre – jelentette ki Orbán Viktor.

Orbán Viktor szólt arról is: a munkásoknak és a munkaadóknak kell megegyezniük arról, mekkora legyen a minimálbér összege, a kormánynak nem ügydöntőként, hanem közvetítőként kell fellépnie. Hiába van a kormánynak ehhez joga, a kabinet nem akarja az érintett felek helyett eldönteni a kérdést – mondta. A kormányfő ezért arra kérte a pénzügyminisztert: törekedjen arra, hogy eredményt hozzanak a két oldal tárgyalásai.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. december 22., 7:44
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Rendőrkordont elbontani, tehát vandálkodni csak Orbán Viktornak van joga,amint tette azt évekkel ezelőtt ellenzéki képviselőként.Bede Ferenc,Csernáton.

  • User
    Dátum: 2018. december 22., 8:05
    ÉRTÉKELÉS: 19

    Es meg egyebet is mondott ebben az interjuban a miniszterelnok ur.Azt mondta,hogy ezt a torvenyt azok a munkasok kertek,akik tuloraval akarnak tobb fizeteshez jutni. Tudom,tudom.Azok akik vakon hiszik minden szavat,azok most ismet azzal fognak vadolni,hogy a libsi-bolsi banda fizetett ugynoke vagyok,de azert en nem hinnem,hogy van olyan ember aki ilyen sokat szeretne tulorazni evente,hacsak nem Robowork-nak hivjak az illetot.Viktor,Viktor…. a migransokat megallitottad,de a Magyarorszagrol elvandorlokat,azt mar nem fogod tudni magallitani.Talan eppen ezt is akarod,meguriteni az orszagot a pajszos barataidnak.Talan meg az is meglehet,hogy pontosan te vagy a Soros ugynok.Tudod,van egy regi szekely kozmondas:”Az a tyuk kotkodacsol a legjobban,amelyik megtojt!”