Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Orbán Viktor évértékelője: Magyarország mindenek előtt

Orbán Viktor évértékelője: Magyarország mindenek előtt Külföld

Magyarország mindenek előtt – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében, amelyben egyebek mellett arról is beszélt: a kormány klímavédelmi akciótervet fogadott el, 2020 és 2021 pedig az országépítés folytatása lesz.

Hirdetés
Hirdetés

A kormányfő beszédét azzal kezdte, hogy ma, száz évvel a trianoni halálos ítélet után azt jelentheti: „élünk, és Magyarország még mindig megvan”.

Hozzátette: nem csak élünk, de ki is szabadultunk az ellenséges gyűrű szorításából.

Az újra nemzeti alapokra állított Szlovákiával, Szerbiával, Horvátországgal és Szlovéniával megtaláljuk a hangot, széles együttműködést, sőt szövetségeket is alakíthatunk – közölte a miniszterelnök.

A történelem újra megadta az esélyt, hogy a közép-európai népek – saját nemzeti érdekeik alapján – új szövetségi rendszert építsenek ki, és így a keletről és nyugatról fenyegető veszélyekkel szemben is megvédhetjük magunkat – mondta Orbán Viktor.

A felemelkedés kulcsa a nemzeti önbecsülés helyreállítása

Arról is beszélt, minden felemelkedő nemzet sikertörténete az önbecsülés megerősítésével kezdődik, a bajba jutott országok polgárainak személyes önbecsülése pedig csak nemzetükével együtt térhet vissza. A felemelkedés kulcsa tehát a nemzeti önbecsülés helyreállítása – mondta.

Felidézte azt a 2010-es célkitűzést, hogy „bizonyítsuk be magunknak és a világnak, még mindig vagyunk valakik”. „Úgy gondoltuk, vagy találunk egy utat, vagy csinálunk egyet. És mivel a Brüsszel és Washington által kijelölt utak nekünk nem voltak járhatóak, kénytelenek voltunk újat csinálni” – mondta, hozzátéve: tíz év után „kellő szerénységgel” azt mondhatja, „kitaláltuk és meg is csináltuk”.

Az IMF-et hazaküldték, a hiteleket idő előtt visszafizették, létrehoztak 850 ezer munkahelyet, felszámolták az „ingyenélést”, a pénzügyeket rendbe tették, a dolgozóknak megadták a tiszteletet és a megbecsülést, a családok megkapták az elismerést, a nagycsaládok nagy elismerést kaptak, megindították a nemzetegyesítést, és a határon túlra kényszerült magyar közösségeket összekötötték az anyaországgal – sorolta.

Kiemelte a kormányfő azt is, hogy a héten közzétett brüsszeli gazdasági jelentésekben egész Európa azt olvashatja: úgy tűnik, 2019-ben a magyar gazdaság nőtt a leggyorsabban az egész kontinensen.

Arról is beszélt, hogy „Magyarországot a volt kommunistákból álló kormány vitte csődbe liberális politikájával”. „Ez a példa megerősíti azt a feltételezést, hogy olyan, hogy liberális, nincs is. A liberális nem más, mint diplomás kommunista” – fogalmazott, úgy folytatva: „ha megfogadtuk volna a tanácsukat, akkor most Magyarország egy kórteremben feküdne, IMF- és brüsszeli hitelek csövei lógnának minden végtagjából, és Soros György kezében lenne a hitelek csapja”.

Úgy fogalmazott: ebben nincs semmi túlzás, „én, aki több mint harminc éve nyomom az ipart a politikában, saját szememmel láttam, hogy Soros György háromszor próbálta meg kifosztani Magyarországot”.

Újra nemzeti konzultációra készülnek

Orbán Viktor szólt továbbá arról, hogy újra nemzeti konzultációra készülünk, amire „ismét a kényszer visz rá”, és egyetértési pontokat kell létrehozni, hogy a kormánynak legyen mire ráállnia, legyen hol megvetnie a lábát.

A kormányfő hangsúlyozta: Európában az a helyzet állt elő, hogy a döntéshozóknak „az erőszakos bűnözők jogai fontosabbak lettek a törvénytisztelő emberek jogainál”; „gúnyt űznek az igazságból, a becsületes emberek egészséges életösztöneiből, és az áldozatok helyett az elkövetőket védenék”.

Közölte: ez a veszedelmes jelenség Magyarországot is elérte, és komoly vitákra, nemzetközi erőpróbákra számíthatunk.

A miniszterelnök kifejtette: külföldről finanszírozott, „s persze a Soros-hálózathoz tartozó szervezetek és felbérelt ügyvédeik a jogvédelemmel visszaélve perek tömkelegét indítják, hogy a magyar emberek pénzéből komoly összegeket fizettessenek erőszakos bűnözőknek és persze maguknak is. A perek sokasága, 12 ezer per milliárdokba kerül. Nem nézhetjük ezt tovább tétlenül” – hangoztatta.

A gyöngyöspatai helyzetről azt mondta: éppen akkor pattant ki az ügy, amikor a cigány családok elindultak az életmódváltás útján, segély helyett munkából élnek, rendesen nevelik a gyerekeiket, és ezzel kivívták mindannyiunk elismerését. Ebbe az ígéretes folyamatba „vágott bele a villám” azzal a bírói ítélettel, amely szembefordította egymással a gyöngyöspataiakat. A bírói eljárást kezdeményező szervezetet szintén Soros György pénzeli – tette hozzá.

Kiemelte: továbbra is hiszünk abban a Magyarországban, amely minden magyar biztonságos otthona, és mindenkinek megadja a jó élet lehetőségét, továbbra sem tűrjük el, hogy a származás, az etnikum stigmát vagy hátrányt jelentsen, de előnyt és előjogot sem adhat, a pénzért pedig származásra való tekintet nélkül mindenkinek meg kell dolgoznia.

Az utolsó 10 év volt a legsikeresebb 10 az elmúlt 100 év magyar történetében

Az elmúlt 10 évet értékelve Orbán Viktor kijelentette: a tények azt mutatják, hogy az utolsó 10 év volt a legsikeresebb 10 az elmúlt 100 év magyar történetében.

Úgy fogalmazott: a magyar elszokott attól, hogy sikeres népként tekintsen magára. Hobónak van igaza: „oly sokáig voltunk lenn, hogy nem is tudjuk, milyen fenn” – idézte.

Az eredményeket kifejtve Orbán Viktor hangsúlyozta: a külső és belső egyensúly megtartása melletti fenntartható növekedés egyetlen másik évtizedre sem volt jellemző az elmúlt 100 év során. Mindez úgy, hogy európai mércével mérve a vagyoni egyenlőtlenségek mérsékeltek maradtak, vagyis a növekedés előnyei a társadalom széles rétegeihez is eljutottak – jegyezte meg.

A sérülékeny csoportokat, fiatalokat, 50 év felettieket, gyermeket vállaló nőket, alacsonyan képzetteket sikerült munkához juttatni. A bérek is megindultak felfelé, a minimálbér és a garantált bérminimum értéke megduplázódott, 2019-ben minden idők legtöbb beruházásáról született döntés, és tavaly megdőltek az exportrekordok is. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: lakosságszámot tekintve a világ országai között Magyarország a 94. helyen áll, de exportban a 34.

Mindezt egy tízmilliós ország érte el. Van-e nyilvánvalóbb bizonyítéka a tehetségnek és a szorgalomnak? – tette fel a kérdést.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy azok, akik a magyar pedagógusokat, az oktatást és szakképzést „gyepálják”, lehetnének mértéktartóbbak is. Azok a munkások, szakemberek, mérnökök ugyanis, akik itt, Magyarországon a világ legmodernebb gyárait működtetik, „mind a mi iskoláinkból és egyetemeinkről kerültek ki” – hangoztatta.

Az elmúlt 10 évben „megtanultuk azt is, hogy Európa nem Brüsszelben van. Európa mi vagyunk, és nem kell megfelelnünk a megfáradt brüsszeli elitnek. (…) Korábban azt hittük, Európa a mi jövőnk, ma már tudjuk, hogy mi vagyunk Európa jövője” – fogalmazott.

Összegzése szerint a Kárpát-medencéből ma erő sugárzik. Ez az erő abból a felismerésből fakad, hogy magyarnak lenni jó, felemelő és ígéretes dolog. „A mi nemzetünk tudja: Magyarország az első” – mondta.

A kormány klímavédelmi akciótervet fogadott el

Orbán Viktor beszédében bejelentette: a kormány a héten klímavédelmi akciótervet fogadott el, megalkották azt a programot, amellyel elérik, hogy 2030-ra a Magyarországon előállított villamos energia 90 százalékban szén-dioxid-mentes legyen.

A kormányfő kiemelte: komoly lépéseket kell tenni, hogy megvédhessék, amit elértek, „fenyeget a klímaválság, a demográfiai hanyatlás és baljós árnyak gyülekeznek az európai gazdaság fölött is.”

Úgy látja, „a klímavédelem politikai divattá lett”, a sok üres beszéd pedig lerontja az ügy komolyságát. Pedig ideje beszéd helyett cselekedni – mondta.

Megjegyezte: a klímavédelmi programból az is látszik, hisznek abban, hogy 2030-ban ez még rajtuk lesz számon kérhető.

Kifejtette: július 1-jével megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását és megbüntetik a szennyezőket. Betiltják az egyszer használatos műanyagok forgalmazását, lehetővé teszik az üveg- és műanyag palackok, valamint a fémdobozok visszaváltását – sorolta. Hozzátette: megvédik a folyókat a külföldről ide érkező hulladékoktól.

Orbán Viktor kitért rá: szigorúan fognak fellépni a Magyarországon működő multinacionális cégekkel szemben, előírják, hogy környezetbarát technológiákat alkalmazzanak. Emellett a következő két évben 32 milliárd forinttal támogatják a kis- és középvállalkozások megújuló energiatermelését.

Közölte: minden újszülött után tíz fát ültetnek, 2030-ra elérik, hogy az ország erdővel borított területe 27 százalékra növekedjen. A következő 10 évben meghatszorozzák a naperőművek kapacitását. Támogatni fogják az olcsó elektromos autók megjelenését és használatát, valamint 2022-től csak elektromos buszok forgalomba állítását fogják megengedni a városi közlekedésben – mondta.

Hangsúlyozta: bevezetik a Zöld Államkötvényt, a kormány vállalja, hogy az ebből befolyó pénzt csak klímabarát programokra fordítja.

Több mint százezren jutottak babaváró hitelhez

A családvédelmi akciótervről tájékoztatva Orbán Viktor közölte: több mint százezren jutottak hozzá a babaváró hitelhez, amely a 10. legnépszerűbb kifejezés volt, amire az internetezők rákerestek.

Megkezdődött a négygyermekes anyák jövedelemadó-mentessége, ami 40 ezer család életét teszi könnyebbé – hívta fel a figyelmet a kormányfő.

Bár nem szerepelt a családvédelmi akciótervben – folytatta -, de „sikerült a meddőség elleni küzdelemben is egyet, sőt kettőt is előre lépni”. A legfontosabb az volt, hogy mindenki számára elérhetővé, vagyis ingyenessé tegyék a vizsgálatokat és beavatkozásokat, sőt a gyógyszereket is. Ma az állami szolgáltatók minden hozzájuk fordulót el tudnak látni – közölte.

Azt is jó hírnek nevezte, hogy 2010-2018 között 90 ezerrel több gyermek született, mint abban az esetben született volna, ha minden maradt volna a 2010-es tendenciák medrében.

„Tudom, hogy a négygyermekes anyák után a háromgyermekes anyák számára is előbb vagy utóbb be kell vezetni az szja-mentességet. Azt is tudom, hogy a szülés utáni első félévben ma az anyák az előző évi átlagkeresetük 70 százalékát kapják, és ezt 100 százalékra kellene emelni, s akkor a szülést követő első félévben több pénzhez jutnának, mintha nem szültek volna” – mondta.

Megemlítette Orbán Viktor a fiatalok körében bevezetett ingyenes nyelvvizsgát és KRESZ-vizsgát is, hozzátéve, hogy ezt ki kellene terjeszteni a gyesen, gyeden lévő édesanyákra is.

A munkahelyeket egyszerre kell megőrizni és korszerűsíteni

Azt is mondta a kormányfő, hogy 2020-ban és utána is erőinket a munkahelyek megőrzésére kell fordítanunk, a munkahelyeket egyszerre kell megőrizni és korszerűsíteni, mert ha munka van, minden van.

Orbán Viktor kifejtette: az európai gazdaság, azon belül is leginkább az eurózóna térsége, egyszerűen megállt, és a magyar áruk 85 százaléka éppen ezekbe az országokba irányul. Az ő bajuk tehát a mi bajunk is – tette hozzá.

Azt mondta: 2019-ben a német ipari termelés jelentősen csökkent, de a magyar 5-tel nőtt. 2020-ban és talán még utána évekig is erőinket a munkahelyek megőrzésére kell fordítanunk. Tudjuk, hogy ilyenkor adót kell csökkenteni, erre készülünk most is, a kisvállalkozási adót és a munkát terhelő adót csökkenteni fogjuk. A nyugdíjak értékét meg fogjuk őrizni, hiszen erről állapodtunk meg a nyugdíjasokkal – közölte.

Kiemelte: a világban a verseny sosem szűnik meg, de Európa mintha ki akarna szállni a versenyből, korlátozni akarja a versenyt az unión belül, és az adózás, a munkavállalás és a szolgáltatások tekintetében is. Néha úgy lehet érezni, hogy „a nyugatiak nem tanultak a mi történelmünkből, és nem tudják, hogy a szocializmus tönkreteszi a nemzeteket” – fogalmazott.

A miniszterelnök szerint ha Magyarországot, a magyar adórendszert, szociális rendszert, munkaerőpiacot „beleszabályozzák az európai egyesült államok gazdasági rendjébe”, akkor a mi fejlődésünk is megáll. Ezért kell csínján bánni az euró bevezetésével is, „ne üljünk fel olyan vonatra, amelyről nem tudjuk, hogy hová megy” – vélekedett.

A kormányfő közölte továbbá, 2020 és 2021 a kormányzati munka, az országépítés folytatása lesz.

Úgy folyatta: „látjuk, hogy az ellenzék már most készülődik. Fű, fa, virág, tücsök és bogár is bekerülhet a csapatukba, csak valahogy visszakapaszkodhassanak a hatalomba. Már próbálgatják a közös szerelést is. Az eredmény még felemás, egészen avantgárd kombinációkat láthatunk. Alul kisnyilas gatya, fölül vörös mellény, rajta szivárványszínű kitűző”.

„Az a feladatunk, hogy a nemzetet felkészítsük a következő években ránk váró nagy próbatételekre” – hangsúlyozta Orbán Viktor, úgy fogalmazva: „csak annyit akarhatunk, de azt akarjuk is, hogy a magyarok abban a jólétben és biztonságban élhessenek és gyarapodhassanak a saját hazájukban, amelyet megérdemelnek elődeink és a maguk munkájának s áldozatainak fejében”.

Ilyen 100 év után itt állni annak bizonyítéka, hogy az Úristennek még tervei vannak ezzel az országgal. Illő tisztelettel csak annyit mondhatunk, készen állunk a hívásra, készen állunk a következő százéves utazásra. „Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött” – zárta szavait.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. február 17., 12:30
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Es ez minket erdelyi magyarokat mit erdekel, hiszen mi Magyarorszag hatarain kivul elunk es sajnos, meg Orban e nagy szavai utan sem dereng nekunk erdelyi magyaroknak, meg halovany fenysugar sem, hogy egyszer meg lesz az eletunkbe jobb is, mint amit a napjainkban elunk. No de beszelt o „aranykorszakrol” is, hogy ezt meg egyelore nem ertek el, meg sokat kell harcolniuk addig. Huha… A hatam is borsodzott amikor kiejtette a szajan az aranykorszak szot. Sajnos nekunk szekelyeknek mar volt reszunk egy nagyvezertol az aranykorszakban, remelem, hogy Orban nem ilyen aranykorszakrol almodik. Aztan mondott egy viccet is a szekelyrol, meg a teknosbekarol: „Nezi a szekely a teknosbekat es azt mondja: Ez vagy valami, vagy megy valahova ! ” Aztan a medvekkel is remisztgette hallgatoit: „Aki meg nem latott medvet, az nem is fel tole, de mondom en ,a medve nem jatek !” Es en is mondom: De, a jatek sem medve !

    • User
      Dátum: 2020. február 19., 0:06
      ÉRTÉKELÉS: -2

      Hát ha csak ez jút eszedbe az aranykorszakról nagyon sajnálom.Ismered az Erdély Aranykora c.művet?1852. Nem mai fogalom.Nem kell hülyeségeket írni.Egyiptomnak is volt aranykora,Sumérnak is,Rómának ezt nem kell magunkra vegyük amit utáltunk a Ceausescu érában.Mindenkinek szabad hülyének lenni!

    • User
      Dátum: 2020. február 19., 9:19
      ÉRTÉKELÉS: -6

      Már megint hülyeségeket írkálsz. Régebben lehetett némileg szórakozni rajtad, de mára kezdtek unalmassá válni a firkálmányaid. Javaslom, keress fel egy pszichiátert és kérd meg, hogy gyógyítson ki beteges íráskényszeredből.

  • User
    Dátum: 2020. február 17., 14:15
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Akkor téged még nem ölelt meg.medve mintásokat …na azoktól akik nyomorékok maradtak az „ölelésétől” kéne megkérdezned hogy rémisztő volt vagy sem.Már azt is hallottam hogy kibővítették azzal,hogy a medve (most jön a bővítés amikor a magyarországiak megkostólják az 56%-os pálinkát és megrázzák a fejüket) és a pálinka nem játék!De én nem akarlak riasztgatni…

  • User
    Dátum: 2020. február 17., 14:15
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Ha téged nem érdekel az egy dolog,de nincs jogod mások nevében irogatni…’és minket magyarokat mit érdekel’… ha nem érdekel igyál meg egy kávét és menj el sétálni…a friss levegő nagyon jót tesz ilyenkor.

  • User
    Dátum: 2020. február 17., 15:34
    ÉRTÉKELÉS: 5

    …”élünk és Mo.még mindig megvan”?!
    Orbán Úr mi erdélyi magyarok terrorban vagyunk tartva, nap mint nap szídnak mert magyarok vagyunk Ázsiába küldenek/bozgornak=hazátlannak titulálnak! Valamit jó lenne lépni, mert apró lépésekből elegünk van! Betelt a pohár az udmr vel szemben is, ők a többséget nem képviselik, a többi magyar pártocska lócitrom a megdúzzadt gátban!😎🤣

    • User
      Dátum: 2020. február 19., 13:00
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Egy keresztkérdés….kik választották meg azugyanmerrét? Hát az utobbi időben már az olteniak is …akkor miről beszélünk?ki mit főz azt eszi.
      a 30 éves moslékot.

  • User
    Dátum: 2020. február 19., 11:55
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A te Orban Viktorodra is raferne egy pszihiatriai kezeles, no meg az ot fanatikusan tapsikalo hiveire is, mert tudod ugy vallbol rangatodzik szegeny, meg nagyos sok ertelmetlen sultelenseget osszehord beszedeiben. No de azt az ilyen fanatikus kovetoi mint te, persze nem veszik eszre. Az egesz beszede ,beleertve a tapsikalo hiveit is, nagyon hasonlitott a Roman Kommunista Part, Ceausescu elvtars altal vezetett partkongresszusaira. Ellentmondani senki nem mer neki, aki megis megtenne az ugy jar mint tusvanyoson a tavaly, az a fiatal lany aki ki merte futtyogni beszedet, osszerugdostak es a hajanal fogva rancibaltak ki onnet az Orban fanatikus ,bunko es primitiv szekelyei. Hatalmas viszhangzo taps, es irany az aranykorszak fele ! Elen Orbannal,hata mogott a felcsuti Kisgomboccel meg a hulye szekelyekkel, akiket egy hazugsaggal es egy marek uveggyongyel meg lehet vasarolni ! Csak nehogy a legvegen siras -rivas legyen belole !!!