Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nincs felelőse a Loveparade-tragédiának

Nincs felelőse a Loveparade-tragédiának Külföld

Tíz évvel a duisburgi Loveparade-katasztrófa után ítélet nélkül zárták le az ezzel foglalkozó pert. A bíróság 184 tárgyalási napon át vizsgálta, hogy ki felelős 21 agyontaposott fiatal haláláért, de nem jutott eredményre.

Hirdetés
Hirdetés

2010. július 24-én a tömegrendezvényen pánik alakult ki, feltehetően a nem túl előrelátóan megtervezett belépési útvonalakon kialakult torlódás miatt. A résztvevők egy része ugyanott akart kimenekülni a tömegből, ahol két alagútból is velük szemben áramlottak a belépni vágyók. A rendőrség és a rendezők között nem volt megfelelő a kommunikáció, így a rendőrségi hangosbeszélők hangját elnyomta a hangos zene, a közönség egy része nem hallotta, hogy a hatóságok mire utasítják őket, a gyanú szerint a szűk útvonalakon kívül ez is hozzájárult a káoszhoz.

Az emberek menekülés közben 21 embert agyontapostak, 541-en súlyosan, 110-en könnyebben megsérültek, és legalább hat túlélő olyan súlyos lelki sérüléseket szenvedett, hogy később emiatt öngyilkos lett. A technopartyn az előző években is több százezren vettek részt, a tragédia napján is 1,4 millió ember látogatott ki az egykori teherpályaudvar területére.

A büntetőper 2017 decemberében kezdődött, akkor még 10 ember gyanúsítottak foglakozás körében, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértéssel, valamint halált okozó hanyagsággal. A per során időközben hét ember ellen megszüntették az eljárását, mert a bizonyítékok alapján csak nagyon csekély mértékben járultak hozzá a tömegkatasztrófához. A maradék három ember ellen már 2019-ben megszüntették volna az eljárást. Az ügyészség beleegyezett volna ebbe, de a 42 magánvádló egy része nem akart lemondani a per folytatásáról. Mostanra azonban már nélkülük is le lehetett zárni az ügyet, a határozat ellen pedig fellebbezni sincs lehetőség.

A rendezvény főszervezője, Rainer Schaller ellen, és a rendezvényt engedélyező duisburgi polgármester, a kereszténydemokrata Adoll Sauerland ellen sosem emeltek vádat. A politikust azonban a népharag elsöpörte, 2012-ben egy kötelező erejű népszavazáson menesztették posztjáról.

(euronews)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük