Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Német államfő: nincs alternatívája a szankcióknak

Német államfő: nincs alternatívája a szankcióknak Külföld

Nincs alternatíva az Ukrajna elleni háborúja miatt Oroszországra kivetett európai uniós szankciók helyett – jelentette ki a német államfő pénteken Berlinben.

Frank-Walter Steinmeier a Németország helyzetéről szóló beszédében kiemelte, hogy a háború a hazáját is érinti, és ezért nem nélkülözheti a gazdasági nyomásgyakorlás eszközét.

Kifejtette: gyakran hall olyan kérdéseket, hogy nem ártanak-e a szankciók jobban Németországnak, mint Oroszországnak, és nem lehetne-e inkább mellőzni őket. Az ilyen kérdéseket nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert „a mögöttük lévő félelmek valósak”.

A szankciók, a fegyverszállítás, a kapcsolatok megszakítása mind-mind olyan eszköz, amely „nem egyeztethető össze a békés együttélésről alkotott elképzeléseinkkel”.

Ugyanakkor Németországnak az az érdeke, hogy felszámolja függőségét egy „olyan rendszertől, amely tankokat indít egy szomszédos ország ellen, és fegyverként használja az energiát” – mondta a német államfő. Kaja Kallas észt miniszterelnököt idézve hozzátette: „lehet, hogy az energia drágább lesz, de a szabadság megfizethetetlen”.

„Az ukránok is békét akarnak”

Az orosz támadás ellen védekező ukránok is békét akarnak, de olyan békét, amely megőrzi hazájuk függetlenségét és szuverenitását – jelentette ki.

Frank-Walter Steinmeier a Németország helyzetéről szóló beszédében kiemelte, hogy a „birodalmi megszállottságában” a szomszéd országra rárontó orosz elnök, Vlagyimir Putyin rakétatámadásai ellen nap mint nap pincékbe kényszerülő ukránok is békét akarnak, méghozzá „még nálunk is sürgetőbben”, de „igazuk van, amikor azt mondják, hogy igazságos béke kell”.

Az igazságtalan béke nem megoldás, mert „magában hordozza az új erőszak csíráit”, és „megerősítené mindazokat, akiknek hataloméhsége nem ismer törvényt és szabályokat”.

Ez nem lehet Németország érdeke, hiszen „egy látszatbéke csak tovább növelné Putyin étvágyát” – húzta alá a német államfő. Mint mondta, hogy az orosz elnök „tönkre tette Gorbacsov álmát a közös európai házról”, az Ukrajna elleni háborújával „porrá és hamuvá tette az európai békerendet”.

A háború korszakfordulót jelent, és ebben az új korszakban Németország és Oroszország szemben áll egymással – jelentette ki Frank-Walter Steinmeier.

„Nehéz évek várnak Németországra”

Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt nehéz évek előtt áll Németország, és mindenkinek meg kell tanulni szerényebben élni – jelentette ki a német államfő.

Frank-Walter Steinmeier a Németország helyzetéről szóló beszédében kiemelte, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt az újraegyesítés óta a legmélyebb válság vár a németekre. Németország „ellenszélbe” került, és „valószínűleg nem tudjuk ugyanolyan ütemben folytatni országunk sikertörténetét, mint az elmúlt három évtizedben”.

Ugyanakkor az állam nem hagyja magára a segítségre szorulókat – tette hozzá a szövetségi elnök, rámutatva: „egyetlen európai állam sem tud annyit tenni polgáraiért, mint hazánk”.

Ugyanakkor még a német állam sem tud átvállalni minden terhet, de nincs is erre szükség, mert a válság a társadalom azon széles és erős rétegeit is érinti, amelyekben az emberek „a hátszél évei alatt jólétet és biztonságot teremtettek maguknak, és így egzisztenciális nehézségek nélkül is tudják csökkenteni kiadásaikat” – mondta Frank-Walter Steinmeier.

forrás: MTI

fotó: Frank-Walter Steinmeier/Facebook

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. október 31., 8:30
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Takony szar alak ez a német államfő,edigg miért nem volt szükséges szerényen élni?csak 2022 ben kapnak észhez.Meg kellet volna tani a leckét,hogy nem avatkozzunk bele a másik dolgába.Es amit mi ronutunk el azért nem panaszkodunk