Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

FRISSÍTVE: Moldova nem képes több ukrán menekültet befogadni

FRISSÍTVE: Moldova nem képes több ukrán menekültet befogadni Külföld

Moldova nem képes már több, a háború elől menekülő ukrán állampolgárt befogadni és ellátni, miután a 2,6 millió lakosú országban napok óta több mint százezer menekült tartózkodik – közölte csütörtökön a G4Media.ro hírportál Dumitru Udreának, a chișinăui kormány főtitkárának egyik rádióinterjúját idézve.

Hirdetés
Hirdetés

Udrea a – román közszolgálati rádió által a moldovai fővárosban alapított – Radio Chisinaunak elmondta: a háború kezdete óta 340 ezer ukrán állampolgár érkezett Moldovába, akik közül 103 ezren maradtak az országban, a menekültek csaknem fele pedig kiskorú.

Az ukrajnai szülők eddig 650 gyermek számára kérvényezték a felvételt a moldovai iskolákba és óvodákba. A moldovai hatóságok azt remélik: a tanulók egy része számára lehetővé tudják tenni, hogy online bekapcsolódhassanak az Ukrajna nyugati részén működő iskolák tanóráiba – magyarázta a chisinaui kormány főtitkára.

Udrea szerint a chisinaui kormány pénzügyi támogatásban fogja részesíteni az ukrán menekülteket befogadó családokat, amint megérkezik az országba a nemzetközi közösség által megígért segítség, addig azonban csak a segélylerakatokat felkeresve juthatnak hozzá az adományozóktól összegyűjtött élelmiszerhez és más létszükségleti cikkekhez.

A tisztségviselő elmondta, hogy az ENSZ menekültügyi szolgálatának legutóbbi felmérése szerint Moldova mintegy 25 ezer menekült befogadására képes. Az országban jelenleg 96, hatóságilag engedélyezett befogadóközpont is működik, közülük 42 a fővárosban.

Mivel az ország négyszer annyi menekült ellátásáról gondoskodik, mint amennyire elvileg képes lenne, a moldovai hatóságok Románia és más európai uniós országok felé irányítják az ukrajnai menekülteket, közvetlenül az ukrán-moldovai határátkelőktől vagy légi úton – mondta a kormányfőtitkár.

Az EU megállapodást írt alá Moldovával a Frontex-együttműködésről

Az Európai Unió jogilag kötelező erejű megállapodást írt alá Moldovával az ország határőrsége és a Frontex (Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség) közötti együttműködésről – jelentette be csütörtöki sajtóközleményében az Európai Bizottság.

Az Ukrajna elleni orosz támadás elől menekülő, immár több, mint 3 millió ember közül eddig több mint 300 ezren Moldovában kerestek biztonságot. A moldovai határőröknek óriási nehézségekkel kell szembenézniük mind az érkezők nagy száma, mind pedig az aktív háborús övezettel közös határ védelme miatt – olvasható a közleményben.

Ez a megállapodás lehetővé teszi Frontex-csapatok intenzív bevetését a moldovai-ukrán határon. A Frontex feladata hogy támogassa a határigazgatást, elősegítse a határátkelő személyek átvizsgálását, regisztrációját és személyazonosság-ellenőrzését. A Frontex ezenkívül a moldovai hatóságokkal együttműködve határőrizeti feladatokat is ellát majd.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük