Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

FRISSÍTVE: Minden idők egyik legpusztítóbb hurrikánjára készül Florida

FRISSÍTVE: Minden idők egyik legpusztítóbb hurrikánjára készül Florida Külföld

Florida nyugati partvidékén minden idők egyik legsúlyosabb hurrikánjának érkezésére készültek szerdán, a vele járó áradásokra és jelentős károkra, 250 kilométer/óra körüli maximális széllökésekkel. Az amerikai állam 13 megyéjében kötelező kitelepítést rendeltek el, több százezer otthonban már nincs áram. FRISSÍTÉS: Halálos áldozatok is lehetnek.

Az év első komoly hurrikánja, az Ian névre keresztelt trópusi vihar nyugat felől érheti el a félsziget délnyugati részét, elsősorban Fort Myers és Tampa között. Az amerikai hurrikánközpont (National Hurricane Center – NHC) közép-európai idő szerint este 6 órakor kiadott jelentése szerint a vihar középpontja 80 kilométerre volt a partvidéktől, Fort Myers városától. A NHC előrejelzése szerint mintegy 6 méter magas hullámokra lehet számítani, amikor a hurrikán középpontja eléri a szárazföldet. A hivatal figyelmeztetése szerint „túlélhetetlen” méretű hullámok is közelednek.

A Florida katasztrófavédelmi hatóságának honlapján olvasható információk szerint 13 megyében rendeltek el bizonyos területeken és bizonyos épülettípusokra kötelező kitelepítést, valamint tucatnyi megyében ajánlották ezt nyomatékosan az ott élőknek. Ron De Santis kormányzó délelőtti sajtótájékoztatóján közölte, hogy aki a felszólítás ellenére nem hagyta el lakóhelyét, annak már késő megtenni, őket arra szólította fel, hogy keressenek menedéket, ne tartózkodjanak a szabadban.

A kormányzó az előkészületekről szóló sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Nemzeti Gárda 7 ezer tagja áll készenlétben, és köszönetet mondott a szövetségi kormánynak, valamint annak a 27 államnak, amely segítséget küldött vagy ajánlott a vihar elleni védekezésben, illetve a vihar következményeinek felszámolásában és a helyreállításban a hurrikán elvonulása után.

Ron De Santis úgy fogalmazott, hogy erre a viharra mindig emlékeznek majd az emberek, sokak életének legnagyobb hurrikánja közeleg.

Az Ian besorolása az 5 fokozatú hurrikánskálán 4-es, nagyon közel az 5-ös fokozathoz. A fokozatokat a maximális széllökések sebessége alapján állapítják meg. A vihar jelenleg 155 mérföldes maximális széllökésekkel tombol, az 5-ös fokozat 157 mérföldes sebességnél kezdődik.

A hírtelevíziók helyszíni beszámolója szerint szerdán délután már több mint 624 ezer otthonban szűnt meg az áramszolgáltatás, a transzformátorállomások egymás után mondják fel a szolgálatot.

Ron De Santis azt is elmondta tájékoztatóján, hogy már 42 ezer elektromossági szakember áll készenlétben, hogy a vihar elvonulta után helyreállítsák az ellátást. A kormányzó közlése szerint a 2004-es Charlie hurrikán meg sem közelítette a mostani hurrikán erejét.

Az állam egészségügyi tisztségviselői arról számoltak be, hogy 15 kórházat kiürítettek, mintegy 40 idősközpontból, és több tucat börtönből is evakuálták az ott lakókat. A működő intézmények jó része áramfejlesztőről üzemel.

FRISSÍTÉS: Halálos áldozatai is lehetnek a hurrikánnak

A vihar északkeleti irányban haladt keresztül az amerikai államon, súlyos károkat okozva, majd trópusi viharrá szelídült.

Lee megye sheriffje a Fox amerikai hírcsatornán csütörtök reggel úgy fogalmazott, hogy nem akar becslésekbe bocsátkozni, de akár százak is lehetnek a romok alatt. Joe Biden elnök súlyos katasztrófahelyzetnek nyilvánította a hurrikán pusztítását, ami megnyitja a szövetségi forrásokat a mentési és helyreállítási munkákra a leginkább érintett délnyugat-floridai megyék számára.

A hurrikán szerda éjszaka trópusi viharrá szelídült, és északkelet felé haladt tovább, súlyos áradásokat is okozva.

Florida kormányzója helyi idő szerint csütörtök reggel tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy a mentőegységek, amint lehetett, megkezdték a munkát és a károk felmérését. A mentesítésben részt vesznek a parti őrség és nemzeti gárda egységei is.

Két megyében gyakorlatilag megszűnt az áramszolgáltatás. Charlotte és Lee megyében teljesen újjá kell építeni az elektromos hálózatot – mondta Ron DeSantis. A kommunikációs hálózat működőképességének fenntartása érdekében mobil adótornyokat telepítettek.

DeSantis elmondta azt is, hogy mérnökök vizsgálják át a partvidék mentén álló hidak szerkezetét, hogy újranyithatók-e, és amint lehet, ezt meg is teszik. A viharral járó áradások is súlyos károkat okoztak, sok helyütt évszázados árvízzel kell szembenézni – tette hozzá.

A kormányzó elmondta, hogy Biden elnökkel folyamatosan kapcsolatban van, és arra kérte, hogy terjessze ki a súlyos katasztrófahelyzetet az eredetileg meghatározott 9 megyéről további területeere, ami megkönnyíti a mentési, helyreállítási munkák finanszírozását szövetségi költségvetésből.

A vihar nyomán több millió háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás, csütörtök reggelre ugyanakkor mintegy félmillió otthonban újra volt elektromos áram. A helyi beszámolók szerint Fort Myers városában, ahol a vihar középpontja elérte a partvidéket, óránként 250 kilométeres széllökésekkel és 4 méter magasságú hullámokkal hajókat és motorcsónakokat dobált egymásra a tengerparton.

A vihar nyomán egy híd részlegesen összeomlott, elvágva Sanibel és Captiva szigeteket a szárazföldtől.

Az Ian az év első súlyos, szárazföldet is elért trópusi vihara az Egyesült Államokban, és az eddigi értékelések szerint minden idők egyik legsúlyosabb hurrikánja Floridában.

(forrás: MTI, fotó: wikimedia.org)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük