Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megoldódott az apró faluban hátrahagyott pénzkötegek rejtélye

Megoldódott az apró faluban hátrahagyott pénzkötegek rejtélye Külföld

Rendszeresen hátrahagyott valaki pénzkötegeket 2014 óta egy angliai faluban: Blackhall Collieryben 13 alkalommal találtak az utcán egyszerre általában nagyjából kétezer fontot.

Hirdetés
Hirdetés

A falusiak minden alkalommal bejelentették a talált pénzt a rendőrségnek, amely évek óta próbálta kideríteni annak eredetét.

Az adakozók, akik nem akarták nyilvánosságra hozni kilétüket, közölték a rendőrséggel, hogy váratlan nyereményre tettek szert és vissza akartak adni valamit a falunak. Egyikük elmondta, hogy érzelmi kötődése van az egykori bányászfaluhoz, amelynek egyik lakója segített neki, és „viszonozni akarta a kapott kedvességet”.

A durhami rendőrség közölte, hogy a pénzkötegeket mindig a megtaláló kapta meg.

A jótevők szándékosan hagyták azon a helyen a pénzt, ahol a lakók megtalálták, mivel azzal számoltak, hogy olyanok, köztük nyugdíjasok kezébe kerül, akiknek szükségük van rá. Ezért gyakran a közelben vártak és figyelték, hogy valaki valóban megtalálja-e a pénzt.

„Nagyon örülök, hogy a rejtélyt megoldottuk, és határozottan kizárhatjuk, hogy a pénz bűntetthez vagy sebezhető személyhez kapcsolódik” – mondta hétfőn John Foster, a helyi rendőrség illetékese.

Azt nem tudni, hogy a két jótevő folytatni fogja-e az adakozást, de ha valaki újabb pénzköteget talál és leadja a rendőrségnek, meg fogja kapni az összeget – tette hozzá.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások