Felhívás!

Meghaladta a 100 ezret a fertőzöttek száma az Egyesült Államokban

Meghaladta a 100 ezret a fertőzöttek száma az Egyesült Államokban Külföld

Az Egyesült Államokban a Johns Hopkins egyetem és kórház péntek délutáni adatai szerint már több mint 100 ezer az új típusú koronavírussal diagnosztizáltak száma, Donald Trump amerikai elnök pénteken 100 ezer lélegeztetőgépet ígért az elkövetkező 100 napra.

Az új típusú koronavírus elleni küzdelmet irányító kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján pénteken Donald Trump arról tájékoztatott, hogy elnöki rendelettel felhatalmazta a belbiztonsági minisztert és a védelmi minisztert a hadsereg és a parti őrség tartalékosainak, továbbá a katonaság orvosi személyzetének a mozgósítására.

Az elnök bejelentette, hogy Peter Navarrót, a Fehér Ház kereskedelmi főtanácsadóját bízta meg a védelmi termelési törvény keretében elrendelt lélegeztetőgépek gyártásának összehangolásával. Trump a törvény értelmében pénteken délután utasította a General Motorst mintegy 40 ezer lélegeztetőgép kötelező legyártására, és a sajtókonferencián azt is közölte, hogy tárgyalt a Boeing elnök-vezérigazgatójával, aki ígéretet tett heti mintegy ezer darab arcvédő gyártására.

“Rengeteg lélegeztetőgépünk lesz” – fogalmazott az elnök, és kilátásba helyezte, hogy Washington később akár más országokat is elláthat ilyen berendezésekkel. Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy amikor pénteken felhívta telefonon Boris Johnson brit kormányfőt, akinél diagnosztizálták a vírusfertőzést, és megkérdezte tőle, hogy van, Johnson rögtön azzal válaszolt: lélegeztetőgépekre van szükségünk.
Trump az amerikai egészségügy elhanyagolt állapotát kárhoztatta a lélegeztetőgépek és a kórházi raktárkészletek hiányáért. Mint mondta, nem az előző elnököt hibáztatja, hiszen az amerikai egészségügyet szerinte évtizedek óta elhanyagolták, nem fejlesztették, nem hajtottak végre beruházásokat.

Az elnök kiemelte Kaliforniát, az északnyugati Washington államot, New Yorkot, Floridát és Louisianát mint azokat a tagállamokat, ahol különösen intenzíven terjed a vírus. Dicsérően szólt Andrew Cuomo, New York kormányzója és Ron DeSantis floridai kormányzó munkájáról. Bejelentette, hogy hétfőn tanácskozik a kormányzati munkacsoport két tagjával, Anthony Faucival, az országos allergológiai és fertőző betegségek központjának igazgatójával és Deborah Birx főorvossal arról, mikor lehetne újra beindítani a hétköznapi életet, beleértve a munkát is az ország egyes vidékein. Az elnök már napok óta szorgalmazza ezt, de mindig hozzáteszi, hogy a végső döntést a szakemberek tanácsaira támaszkodva hozza majd meg.

A Johns Hopkins egyetem és kórház péntek délutáni adatainak közzététele után három olyan amerikai tagállam számolt be koronavírusos megbetegedés miatti halálesetről, ahol addig egyetlen fertőzött sem halt bele a kórba. Nebraska, Észak-Dakota és Maine államokban mindhárom halálos áldozatnak más, komoly betegsége is volt. Négy államban, Hawaiion, Rhode Islandben, Nyugat-Virginiában és Wyomingban nem szedett még halálos áldozatot a vírus, bár ezekben a tagállamokban is már regisztráltak fertőzötteket.

Ron DeSantis, Florida kormányzója elrendelte, hogy aki New York államból vagy Louisianából érkezik Floridába, annak kötelezően két hétig önkéntes karanténba kell vonulnia. Floridában egyébként, csakúgy, mint Kaliforniában, meghatározatlan időre kiterjesztették a Disney szórakoztató parkjainak zárva tartási idejét.

Los Angelesbe péntek este megérkezett az amerikai haditengerészet Mercy (Kegyelem) nevű kórházhajója, amelyen ezer ágy, felszerelés és orvosi kar könnyít a kaliforniai járványhelyzeten.

Az amerikai külügyminisztérium pénteken bejelentette: eddig több mint 15 ezer amerikai állampolgár hazaszállításáról gondoskodtak. Közleményében a tárca azt is tudatta, hogy eddig a minisztérium 93 munkatársánál állapították meg a vírusfertőzöttséget.

Trump lélegeztetőgépek gyártására utasította a General Motorst

A GM csak az időt vesztegette. Mai döntésünk segít biztosítani az amerikai életeket megmentő lélegeztetőgépek gyors gyártását” – fogalmazott Trump közleményében.

Donald Trump amerikai elnök a védelmi termelési törvény értelmében pénteken utasította a General Motorst (GM) lélegeztetőgépek gyártására, amelyekre az új típusú koronavírusban megbetegedett páciensek kezelésére van szükség.

Az 1955-ben született jogszabály – amely lényegében haditermelési törvény – lehetőséget ad széleskörű polgári védelemre és mozgósításra, valamint jelentős felhatalmazást biztosít a kormányzatnak bizonyos termelési kapacitások és pénzügyi források bővítésére, ezzel kapcsolatos intézkedések kötelező végrehajtatására és ellenőrzésére.

Trump már péntek délelőtt a Twitteren jelezte elégedetlenségét a General Motorsszal. Mint írta: a cég nem tartotta be a negyvenezer darab lélegeztetőgép gyártására tett ígéretét, sőt, immár összesen csak hatezer ilyen berendezés gyártását helyezi kilátásba, azt is április végéig. Trump az egyik mikroblog-bejegyzésében azt írta: “a General Motorsnak muszáj azonnal újra nyitnia az ohiói Lordstownban buta módon bezárt üzemét, és meg kell kezdenie most a lélegeztetőgépek gyártását”. Majd Mary Barrára, a GM elnök-vezérigazgatójára utalva kijelentette: “Mary B-vel mindig baj van”. Az elnök később a Ford gyárat is a lélegeztetőgépek gyártásának megindítására sürgette.

Az elnök péntek délután közleményt adott ki, amelyben leszögezte: a kormányzatnak a nagyvállalattal folytatott tárgyalásai nem vezettek eredményre, de az új típusú koronavírus terjedése miatt a kormányzatnak sürgősen cselekednie kell. “A GM csak az időt vesztegette. Mai döntésünk segít biztosítani az amerikai életeket megmentő lélegeztetőgépek gyors gyártását” – fogalmazott Trump a közleményben.

Több amerikai tagállam kormányzója is jelezte, hogy veszélyes mértékben kevés a lélegeztetőgépek száma, a kórházaknak már alig van kapacitásuk az új betegek kezelésére. Andrew Cuomo, New York állam kormányzója pénteken azt jelentette be, hogy legalább harmincezer új lélegeztetőgépre van szüksége az államban. John Bel Edwards, a déli Louisiana kormányzója pedig közölte, hogy április elején már nem lesz elég lélegeztetőgép.

A The Washington Post című lap tudósítása szerint az amerikai városok elsöprő többségében nemcsak lélegeztetőgépből van hiány, hanem szájmaszkokból és vírustesztekből is, és hiányoznak az orvosok és ápolók számára szükséges speciális védőruhák és felszerelések is.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.