Felhívás!

Megfertőződött koronavírussal a brazil elnök

Megfertőződött koronavírussal a brazil elnök Külföld

Jair Bolsonaro brazil elnök kedden bejelentette, hogy pozitív lett a koronavírustesztje.

„Éppen most tudtam meg, hogy pozitív lett a teszt eredménye” – jelentette ki több televíziós csatornának adott interjújában a 65 éves államfő, aki a világjárvány kezdete óta egyre csak kisebbítette a betegség súlyosságát, és akinek az országában mintegy 65 ezer halálos áldozata van a vírus okozta Covid–19 betegségnek.

Bolsonaro már korábban jelezte, hogy előző nap lázas volt. Hétfő este azt is bejelentette, hogy tüdőröntgenen esett át a hadsereg kórházában.

„Harmincnyolc fokos lázam volt, de a tüdőm tiszta. Az orvosok hidroxiklorokinnal és azitromicinnel (antibiotikum) kezeltek, amitől jobban éreztem magam. Tökéletesen jól vagyok” – tette hozzá Bolsonaro kedden.

Kijelentette, hogy ezentúl a lehetőség szerint videokonferenciák segítségével dolgozik.

Március végén egy televíziós beszédében Jair Bolsonaro határozottan lekicsinyelte a vírus jelentőségét. Az elnök „kis meghűlésnek” titulálta a SARS–CoV–2 nevű vírus okozta betegséget.

„Tekintettel a sportos életmódomra, akkor sem kellene aggódnom, ha elkapnám a vírust. Nem éreznék semmit. A legrosszabb esetben olyan lenne, mint egy kis influenza, egy kis nátha” – jelentette ki márciusban.

Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója teljes és mielőbbi felgyógyulást kívánt a betegségből a brazil elnöknek.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.