Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Leszerelik az analóg órákat az angol iskolákban, mert a gyerekek már nem tudják leolvasni őket

Leszerelik az analóg órákat az angol iskolákban, mert a gyerekek már nem tudják leolvasni őket Külföld

Ahogy a technológia egyre inkább részévé válik az életünk minden szegletének, úgy hagyatkozunk egyre inkább csak a digitális eszközökre. Ennek tökéletes példája, hogy a Godfullness beszámolója szerint az Egyesült Királyságban egyre több iskolában szerelik le a hagyományos analóg órákat a tantermekben, mert a gyerekek egész egyszerűen már nem tudják leolvasni a pontos időt a számlapról.

Malcom Trobe, az Iskolai és egyetemi vezetők társaságának (ASCL) titkára szerint a 18 évesnél fiatalabb diákoknak már annyira megszokottak a digitális szolgáltatások, hogy gondot okoz számukra a kis- és nagymutatós változat értelmezése. “Ahhoz vannak hozzászokva, hogy mindenhol digitálisan látják az idő megjelenését, a telefonjaikon, a számítógépeiken. Szinte minden digitálisan kerül eléjük, így arra is számítanak, hogy az időt mindenhol így fogják megjeleníteni.”

Trobe, aki korábban igazgatóként dolgozott, elmondta, hogy a tanárok azt szeretnék, ha a diákok nyugodtak lennének az órákon, és a hagyományos órák felesleges stresszt jelenthetnek a számukra. Szerinte az iskolák szeretnének mindent annyira könnyűvé és lényegre törővé tenni, amennyire csak lehetséges, így jó pár helyen (például a londoni Ruislip gimnáziumban és a Cockermouth iskolában) az tűnt a legjobb megoldásnak, hogy leszereljék az analóg órákat az osztálytermekben.

Hirdetés
Hirdetés

Az ASCL titkára szerint természetesen tanítják a diákoknak, hogyan kell olvasni egy analóg óra számlapját, de a fiataloknak ennek ellenére is problémát okoz a pontos idő megállapítása a mutatók segítségével. Ami viszont ennél is elgondolkodtatóbb, hogy a különböző kütyük hatására sok kisdiák számára már az is egyre nehezebb, hogy megtanulják a ceruza és a toll használatát.

“Ahhoz, hogy képesek legyünk megfogni és mozgatni egy ceruzát, komoly kontrollra van szükség az ujjak finom izmai felett. A gyerekeknek sokkal több lehetőséget kellene biztosítani, hogy gyakorolják ezt a képességet.” – mondta még 2018-ban Sally Payne szakértő. “Egyszerűbb a gyerek kezébe egy iPadet adni, mint arra ösztönözni, hogy olyan izomépítő játékokkal foglalkozzon, mint az építőkockák vagy éppen a vágás/ragasztás. Ezek hiányában a gyerekek nem képesek elsajátítani azokat az alapmozdulatokat, amik szükségesek ahhoz, hogy később rendesen használni tudják a ceruzát vagy a tollat.”

(24.hu)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. május 12., 18:27
    ÉRTÉKELÉS: 16

    A pisiléshez (férfiaknál) is komoly kontrollra van szükség az ujjak izmai felett. De ne gyakorolják ezek az angol gyerekek! Pelenkát nekik! Az analóg óra bonyolult? Merre tart ez a világ? Hülyéket nevel a mai társadalom, esküszöm!

  • User
    Dátum: 2019. május 12., 21:00
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Az angolok lassan meghülyülnek,nem lehet igaz,hogy a gyermekek nem tudják megtanúlni az óra állását ! A gyermekek tanulékonyak,ha az idősebb generáció ilyet álít a saját gyerekeiról,akkor nem a gyerekekkel van a baj,hanem a felnőttekkel. Ez a hűlye felfogás remélhetőleg ott marad a sziget országban és nem gyűrűzik be a kontinensre !

  • User
    Dátum: 2019. május 13., 8:14
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Mindig halalkodom, hogy mi legalabb eltunk normalis vilagban is, a mai egy karikatura.A baj, hogy ezek a mai fickok azt hiszik, ez a normalis, nem veszik eszre hogy a veg fele mennek az onpusztitas soran.

  • User
    Dátum: 2019. május 13., 10:18
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Aki ismeri az angol nyelvet az tudja ,hogy elég bonyolult az idő kifejezése,de annyira nem,hogy ne lehessen megtanúlni .Eĺőszőr is az idő kifejezése csak 12 órára szól nem 24 re ezért van az am/ pm .Aztán a perceket mindig az egész órához viszonyítják,félhez,negyedhez nem.A digitális egyszeübb az órát perceket egymás után kimondják és ennyi nem kell hozza egy kevés agytekervény megmozdítás.Egyszer olvastam,hogy él valahol egy törzs ,amely kb. 300 szóval kommunikál…Shakespeare mit szólna ehhez.Tényleg ennyire le kell butítani az emberiséget,ne használja az eszét ,csökevényesedjen el az agya ,ne tudjon gondolkozni majd mások megteszik helyette.

  • User
    Dátum: 2019. május 16., 8:29
    ÉRTÉKELÉS: -2

    A vállalkozói nyerészkedők hazudozással olajozzák a heverő áru útját. Digitális kijelzésű, esetleg valami kép vagy hangot adó óráik porosodnak…A barom és here diákokra kenik.

  • User
    Dátum: 2019. december 7., 9:53
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Ez inkább kétségbeejtő mint vicces. Nem igazán nevezhető a technikai civilizáció egyik nagy vívmányának az a tény, hogy egy teljes generációnak problémát okoz egy hagyományos óra leolvasása. Mi jöhet még ? Elképesztő.