Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Külső cég világítja át a Facebook gyűlöletbeszédre vonatkozó szabályozását

Külső cég világítja át a Facebook gyűlöletbeszédre vonatkozó szabályozását Külföld

Külső vizsgálatot kezdeményezett a gyűlöletbeszédet tartalmazó bejegyezések ellenőrzéséről kedden a Facebook, a cég a szakértők szerint így próbálja kifogni a szelet az ellene bojkottot hirdetők vitorlájából.

Hirdetés
Hirdetés

Az utóbbi időben számos vállalat csatlakozott az amerikai civil szervezetek által kezdeményezett „Stop Hate for Profit” kampányhoz, amelynek szervezői szerint az oldal keveset tesz annak érdekében, hogy kiszűrje a rasszista és gyűlöletkeltő tartalmat.

A cél minél több nagy céget meggyőzni arról, hogy szüneteltesse hirdetéseit a közösségi platformon, így nyomást gyakorolva a szabályozás módosítása érdekében. A felhíváshoz olyan vállalatok is csatlakoztak, mint például az Unilever, a Starbucks, a Ford Motor vagy a Coca-Cola.

Kedden Mark Zuckerberg, a közösségi portál alapító-vezérigazgatója a vállalat globális marketingjét irányító alelnökkel, Carolyn Evertonnal, a feddhetetlenségért felelős Guy Rosen alelnökkel és Neil Potts közpolitikai alelnökkel együtt videókonferenciát tartott egyes, a portálon hirdető vállalatok képviselőivel.

A Facebook bejelentette, hogy megbízzák a Media Rating Council (MRC) nevű, médiakutatásokkal foglalkozó céget annak felülvizsgálatával, hogy a portál megfelelően kezeli-e, illetve eltávolítja-e a gyűlöletkeltő bejegyzéseket és tartalmakat.

Továbbá azt is bejelentették, hogy a jövőben az oldalon elsőbbséget biztosítanak a forrásmegjelöléssel ellátott, átlátható információknak, az újságírók által írt szövegek közzétételének.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. július 1., 15:09
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Na igen, gyuloletbeszed. De azokat a kommenteket, melyek tagadjak a koronavirus letezeset ,azokat miert kell tiltani, hiszen ez nem gyuloletbeszed, csak egy szimpla velemeny. Minden embernek jogaban all hinni, vagy nem hinni valamiben. Es meg az osszeeskuves elmeleteben is jogaban all minden egyes szemelynek sajat velemenyt alkotni, es hinni vagy nem hinni benne. Ugyanugy azoknak is jogaban all hinni, vagy nem hinni, akik azt allitjak, hogy a virus letezik, de szantszandekkal volt eloallitva, titkos laboratoriumokban. Es abban is jogaban all hinni, vagy nem hinni, minden egyes szemelynek, akik azt allitjak, hogy itt egy elore kitervelt nepirtas folyik, jol megtervezett forgatokonyv szerint. Mert ha mindezekben a temakban cenzurazunk es nem engedjuk, hogy az egyen egyedul dontse el, hogy miben higgyen, vagy ne higgyen, akkor itt es most vege a demokracianak es a szolasszabadsagnak. Akkor, hogy is allunk a Facebook-al? Letiltjuk azokat akik Zuckerbergnek es csapatanak nem felelnek meg ?!

    • User
      Dátum: 2020. július 1., 19:52
      ÉRTÉKELÉS: -2

      Van amiben hinni és terjeszteni ártalmatlan, még ha hülyeség is (pl. a lapos föld hívők) és van ami nagyon is káros, mert más emberek épségét és egészségét veszélyeztethetik vele.

  • User
    Dátum: 2020. július 1., 22:34
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Ha en es a hozzam hasonlok a lapos foldben hiszunk, ez akkor sem a te dogod. Mint ahogyan a mienk sem, az, hogy te miben hiszel. Pontosan errol beszeltem, hogy minden embernek jogaban all abban hinni amiben jonak latja, meg akkor is, ha veletlenul az a bizonyos dolog amiben hisz, nem is igaz. Mert ott ahol masok tuzik ki, es kenyszeritnek ra, hogy miben higgyunk, es ezt meg a tetejeben torvenybe foglaljak, aztan cenzurazzak es tiltjak azok velemenyet akik nem hisznek a parancsaikba, hat ott kedves baratom, ott mar a demokracia csak egy hazug illuzio.

    • User
      Dátum: 2020. július 2., 10:41
      ÉRTÉKELÉS: -3

      A demokrácia egy. Szabad véleménynyilvánítás meg más. Butaságokban hinni meg harmadik dolog. Ezt meg terjeszteni is egy negyedik. Addig is, amíg a Föld kerek, mindig lesznek rockerek.

  • User
    Dátum: 2020. július 2., 15:46
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Hat igen ,rockerek es foldkerek. Akkor kerlek arrol mondd el a velemenyedet, hogy hogyan lehetseges az, hogy egy covidban szemvedo egyen, akirol azt hireszteltek az „igazsag bajnokainak” mediai, hogy meg ketoldali tudogyulladast is kapott a fertozestol es az intenziv osztalyra kerult lelegeztetogepre, az ra 5 napra ,hogyan tudja elhagyni a korhazat ,vigyorogva, gyogyult betegkent ?! Barmelyik becsuletes orvost megkerdezheted, hogy meg a klasszikus tudogyulladashoz is legkevesebb ket het szukseges ahhoz, hogy helyrejojjon ! Marcel Pavel-rol van szo, akit egyesek azzal vadoltak, (es most mar a latottak alapjan, jogosan )hogy 100.000 euroert ment bele ebbe a jatekba. Biztosan Isteni csoda tortent nala, ugye te igy gondolod ?