Felhívás!

Közel ezer román állampolgár fertőződött meg a német húsüzemben

Közel ezer román állampolgár fertőződött meg a német húsüzemben Külföld

A németországi helyi hatóságok által közölt információk szerint eddig 996 romániai munkásnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést a Rheda-Wiedenbruck település vágóhídjának alkalmazottai körében elvégzett tesztek nyomán, tájékoztat csütörtökön a külügyminisztérium.

A tárca szerint minden karanténban levő személynek biztosítják az élelmiszereket és higiéniai cikkeket, és egy telefonszámot is rendelkezésükre bocsátottak, ahol román nyelven is információkat kaphatnak.

Az Észak-Rajna-Vesztfália tartomány hatóságai által összehívott válságstáb szerdai ülésén, amelyen Románia bonni főkonzulátusának képviselői is jelen voltak, úgy döntöttek, hogy felgyorsítják a vágóhíd alkalmazottainak és azok kontaktjainak a tesztelését, hogy július 3-áig befejezzék a folyamatot.

A helyi hatóságok által közzétett legutóbbi adatok szerint a húsüzemben 3969 román állampolgár dolgozik.

A tartomány illetékes hatóságai június 30-áig karantént vezettek be Gütersloh járásban.

Június 24-étől az intézkedést kiterjesztették a szomszédos Warendorf járásra is, ahol eddig 211 koronavírusos esetet regisztráltak. Ezeknek többsége a Rheda-Wiedenbruck település vágóhídjának alkalmazottai köréből került ki.

Ez idáig az érintett vállalatnál dolgozó egyetlen román állampolgár sem fordult konzuli segítségért Románia bonni főkonzulátusához. Az intézmény állandó kapcsolatban áll mind a vállalat, mind az ottani helyi hatóságok képviselőivel és készen áll konzuli segítséget nyújtani az érintetteknek – emlékeztet a minisztérium.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások