Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Koronavírus: csaknem kétszázzal nőtt a halottak száma Olaszorszagban

Koronavírus: csaknem kétszázzal nőtt a halottak száma Olaszorszagban Külföld

Az elmúlt huszonnégy órában csaknem kétszázzal, 827-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság szerda esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma több mint kétezerrel 12 462-re nőtt.

Hirdetés
Hirdetés

A bejelentés szerint a halottak száma az előző napi 631-hez képest 31 százalékkal, a diagnosztizált fertőzöttek száma pedig az ugyanekkor feljegyzett 10 149-hez képest 22,7 százalékkal nőtt. A gyógyultak száma valamivel több mint ezer.

Az utóbbi négy napban folyamatosan emelkedett a fertőzöttek száma: a pénteki még valamivel több mint ezerről már kétezer fölé emelkedett. Majdnem hatezer beteget kezelnek kórházban, több mint ezret intenzív osztályon.

Angelo Borrelli a polgári védelmi hatóság vezetője kifejtette, hogy az elhunytak kilencvennyolc százaléka hatvan évnél idősebb volt, és más betegség miatt is súlyos volt az állapota.

Kijelentette, minden olasznak azt tanácsolja, maradjon otthon. A polgári védelem sajtótájékoztatóján az újságírók egymástól egy méteres távolságra, mikrofon nélkül tették fel kérdéseiket.

Csak Lombardiában egy nap alatt 1300 új fertőzöttet regisztráltak. A tartomány kormányzója további szigorítást, a tömegközlekedés, a hivatalok és az üzletek leállítását szorgalmazta.

Újabb szigorításokat jelentettek be

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök szerda este bejelentette, hogy újabb járványellenes óvintézkedésként egész Olaszországban bezárják a nem létfontosságú kiskereskedelmi egységeket, a kormányfő egyúttal felszólította a magánszektort, engedje meg az alkalmazottaknak, hogy szabadságra menjenek vagy otthonról végezzék munkájukat, amennyire az lehetséges.

Az újabb rendkívüli intézkedések célja, hogy sikerüljön lelassítani a terjedését az új típusú koronavírus-járványnak (Covid-19), amely több mint tízezer embert fertőzött meg, és több mint 800 ember halálát okozta azóta, hogy február 21-én az első beteget azonosították az országban.

A miniszterelnök a közösségi médiában közzétett videoüzenetében hangsúlyozta, hogy az eddig bevezetett óvintézkedések után „további lépésre van szükség, a legjelentősebbre”.

Az új rendelkezés értelmében bezárnak a nem alapvető szükségleteket ellátó üzletek, szolgáltatások, menzák, szállodák és vendéglátó helyek is, presszók, éttermek és sörözők, amelyek eddig este hat óráig még nyitva tarthattak.

Kivételként nem szüneteltetik az étel-házhozszállítást, továbbra is nyitva lesznek a dohányboltok és benzinkutak, a tisztítók, a bankok és a posták.

Be kell zárniuk mások mellett a fodrászatoknak, de továbbra is üzemelnek majd a nyomdák és az újságosstandok, amelyek működését létfontosságúnak minősítették.

Korábban már bezártak az oktatási és kulturális intézmények, edzőtermek, templomok.

A közhivatalok nem zárnak be, de rugalmas munkaidőt vagy távmunkavégzést vezetnek be.

A termelőüzemeket, gyárakat nem állítják le, feltéve, hogy betartják a szigorú egészségügyi előírásokat. A mezőgazdasági, állattenyésztési ágazat is folytatja tevékenységét.

Giuseppe Conte kijelentette, az intézkedések tényleges hatásának felméréséhez két hétre lesz szükség.

„Ha a számok tovább emelkednek, ami egyáltalán nem kizárt, nem kell majd feltétlenül újabb intézkedéseket bevezetnünk. Nem kell vakon a szakadék felé rohannunk. Józannak, felelősnek, mértéktartónak kell maradnunk” – mondta.

Beszéde elején a miniszterelnök köszönetet mondott az orvosoknak és egészségügyi dolgozóknak, valamint az ország minden lakosának, akik hetek óta együtt élnek a vírushelyzettel. Kifejtette, hogy a világ szeme Olaszországra szegeződik a fertőzöttek magas száma miatt, de elismerés is övezi az olaszok következetes lépéseit és ellenállását. A kormányfő az olaszok közösségi összetartását, egységét hangsúlyozta, amelyekkel – tette hozzá – Olaszország képes lesz legyőzni a járványt. „Mindannyiunk összefogásával sikerülni fog!” – jelentette ki, leszögezve, „ha mindannyian betartjuk a szabályokat, előbb túl leszünk a veszélyhelyzeten, hatvan millió olasz felelősségére van szükség”.

Hozzátette, hogy nincsen szükség az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak megrohamozására, az áruellátás zavartalan lesz.

„Az alapszabály ugyanaz maradt: a helyváltoztatást munkavégzésre korlátozzuk, és egészségügyi vagy más alapos okból keljünk csak útra” – ismételte a miniszterelnök.

A kórházak intenzív osztályainak ellátására rendkívüli egészségügyi kormánybiztost neveztek ki Domenico Arcuri vállalatfejlesztéssel foglalkozó közgazdász személyében.

Egyre több olasz politikus, sportoló közli, hogy pozitívnak bizonyult a tesztje. Az olasz televíziókból egymás után „tűnnek el” az újságírók, műsorvezetők, akik házi karanténra kényszerülnek.

Angelo Borrelli, a polgári védelem vezetője hangsúlyozta, hogy nemcsak a megszokott lakóhelyükről más közigazgatási egységbe távozóknak, hanem az utcán a gyalogosoknak is indokolniuk kell mozgásukat, ha a rendőrség ellenőrzi őket. Nem engedélyezett a szabadtéren, parkokban végzett testmozgás sem, ha túl sokan vannak egymás közelében.

 Az újabb szigorítást az ellenzéket vezető Matteo Salvini, a Liga vezetője megelégedéssel fogadta. „A kormány (végre) meghallotta az orvosok, ápolók, dolgozók, vállalkozók, polgármesterek és tartományi elnökök segélykiáltását” – írta Salvini.

A következő két hét döntő lesz

A közegészségügyi hivatal (Iss) adatai szerint a következő két hét „döntő” lesz az olaszországi járvány terjedésében. A diagnosztizált fertőzöttek több mint fele hatvan éves, 62 százalék férfi, a harminc év alattiak aránya öt százalékon mozog. A több mint két hete vesztegzár alá helyezett lombardiai Codognóban megállt a fertőzés: az itt azonosított első számú beteg, a 38 éves Mattia is húsz nap után már önállóan lélegzik.

A kormány bejelentése szerint pénteken indul a vállalkozásokat és családokat segítő 25 milliárd eurós gazdasági program. Első lépésben 12 milliárdot szánnak a legsürgősebb lépésekre. Roberto Gualtieri pénzügyminiszter elsőrendűnek nevezte, hogy senki se veszítse el a munkáját. Azonnali segítséget ígért azoknak, akik bevételkiesés miatt nem tudják teljesíteni hiteltörlesztési kötelezettségeiket, vagy nem tudják kifizetni a lakbért.

Szokásos szerdai audienciáját Ferenc pápa interneten tartotta meg, amelyet már a lezárt Szent Péter tér kivetítői sem sugároztak. Az olasz iskolások interneten tanulnak tanáraikkal, a Vöröskereszt élelmiszert és gyógyszert visz az időseknek, akiknek nem javasolt kimenni az utcára.     

Ausztria mellett Szlovénia és Svájc is részlegesen lezárta Olaszországgal közös határait. Több száz olasz nem tud visszatérni hazájába Spanyolországból a repülőjáratok felfüggesztése után. Olaszországban sokak nemtörődöm magatartását, félelemmel vegyes tudatosság váltotta fel: népszerű véleményformálók, énekesek, sportolók közösségi oldalaikon ismétlik a felhívást, hogy akinek nem muszáj, ne menjen utcára.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük