Felhívás!

Kína visszautasítja a járvánnyal kapcsolatos amerikai vádakat

Kína visszautasítja a járvánnyal kapcsolatos amerikai vádakat Külföld

Kína visszautasította kedden az új koronavírus-járvánnyal kapcsolatos amerikai vádakat.

Keng Suang kínai külügyi szóvivő úgy fogalmazott, egyes amerikai politikusok hazugságokkal próbálják elterelni a figyelmet arról, hogy az Egyesült Államokban nem megfelelően kezelték a járványhelyzetet.

Donald Trump amerikai elnök hétfőn, a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján elmondta: vizsgálatot indított arról, hogy Kína hogyan kezelte a járványt. Az elnök kifejtette, hogy a vírus terjedését meg lehetett volna állítani már a forrásánál, ezzel megelőzve, hogy az egész világon elterjedjen.

A kínai külügyi szóvivő, aki nem nevezte meg az amerikai elnököt az amerikai vádakkal kapcsolatos nyilatkozatában, újságírói kérdésre szót ejtett Peter Navarro, a Fehér Ház kereskedelmi tanácsosának kijelentéseiről is, amelyek szerint Kína rossz minőségű, vagy hamis vírusteszteket küld az Egyesült Államokba, és hasznot húz a világjárványból. Keng megrögzött hazudozónak nevezte Navarrót, akinek egyetlen szavát sem lehet elhinni.

A vuhani laboratórium vezetője elutasítja a vírus forrására vonatkozó találgatásokat

Minden alapot nélkülöznek azok az állítások, hogy a vuhani virológiai laboratóriumból származik a világjárványt okozó újfajta koronavírus – mondta a Reuters hírügynökség által kedden közölt interjújában Jüan Csi-ming, a labor vezetője, aki szerint továbbra sincs meggyőző válasz arra, hogy honnan ered a tömeges megbetegedéseket okozó SARS–CoV-2 koronavírus.

Az összeesküvés-elméletekben hívők szerint a világszerte több mint 200 ezer emberéletet követelő járvány a Vuhani Virológiai Intézet részeként működő Vuhani Nemzeti Biológiai Biztonsági Laboratóriumból szabadult ki abban a városban, ahol elsőként diagnosztizálták a vírus okozta Covid–19-et. Miközben tudományos körökben konszenzus van arról, hogy a koronavírus természetes módon keletkezett, és valamilyen állattól származik, a laboratóriumi kreálás elmélete szárnyra kapott. Donald Trump amerikai elnök ráadásul április 15-én azt mondta, a kormány vizsgálja, hogy a vuhani laborból ered-e a vírus.

Jüan Csi-ming szerint minden létező bizonyítéknak ellentmondanak azok rosszindulatú állítások, hogy a vírus a semmiből bukkant elő.

A vírus genomjából kinyerhető információk nem arra utalnak, hogy emberi kéz alkotta

A professzor a Reuters kérdéseire írott válaszában leszögezi, hogy általa vezetett labornak nem áll szándékában megtervezni és kifejleszteni ilyen vírust, és nem is lenne rá képes. Mi több – mondja –, a vírus genomjából kinyerhető információk nem arra utalnak, hogy emberi kéz alkotta. A kutatók zöme azt mondja, hogy a SARS–CoV-2 a természetből származik, denevéreket és tobzoskákat jelölnek meg lehetséges vírusforrásként.

Jüan Csi-ming szerint a fertőző betegségek több mint hetven százaléka állatoktól, kiváltképpen vadállatoktól származik. Az utóbbi években az emberek és vadállatok közti szoros kapcsolat, a globális klímaváltozás és az emberi tevékenység folyamatos terebélyesedése miatt megfigyelhető volt ennek a kockázatnak a növekedése.

A hírügynökség ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy kutatók szerint mind a hét ismert koronavírus denevérektől származik.

Jüan Csi-ming elutasította azokat a feltételezéseket is, hogy a laboratóriumából véletlenül szabadult ki a természetben élő denevérekből kutatás céljából kinyert vírus. A biztonsági előírásokat szigorúan betartják a laborban. A magas szintű biológiai védelmi előírások szerint működő laborokban komplikált, nagy biztonságot szavatoló helyiségek vannak, és szigorúak az ott dolgozókat és a környezetet a szennyezéstől védő szabályok.

A Reuters rámutat arra, hogy a járványok idején gyakran kapnak lábra különféle elméletek. A 2002-2003-as SARS-járvány idején például orosz tudósok állították azt, hogy a betegséget okozó vírus laboratóriumból származik. A hetvenes évek végén, a HIV/AIDS elterjedése idején pedig egyes politikai csoportok hangoztatták azt, hogy kormányok szolgálatában álló tudósok kreálták a vírust.

Csao Li-lien kínai külügyi szóvivő szerint a vírus az Egyesült Államokból eredhet

Habár az újfajta koronavírus Vuhanban jelent meg – a Jüan által vezetett laboratórium 16 kilométerre fekszik az első gócként ismert vuhani hal- és húspiactól –, Kínában olyan megalapozatlan összeesküvés-elméletek keringenek, hogy nem is onnan származik. Csao Li-lien kínai külügyi szóvivő a múlt hónapban a Twitteren azt írta, hogy a vírus az Egyesült Államokból eredhet.

A kínai közösségi médiában pedig olyan híresztelések kaptak lábra, hogy a vírus tavaly októberben a Vuhanban tartott Katonai Világjátékok révén jutott el a városba. A kínai állami sajtó arról is írt, hogy előfordulhat, hogy Olaszországban Vuhan előtt jelent meg a kórokozó.

Jüan Csi-ming nem kommentálta közvetlenül az effajta elméleteket, de megjegyezte, hogy még mindig nincs válasz a vírus eredetére. Jüan szerint a vírus eredetének kérdése tudományos szempontból nagy kihívást jelent, és nagyfokú bizonytalanságot rejt magában.

Kínát olyan vádak is érték, hogy alábecsüli a fertőzéses esetek számát, és megpróbálja eltitkolni a betegség eredetét, de a kormány mindezt elutasítja. A Reuters ezzel összefüggésben arról is kérdezte Jüant, hogy a vuhani laboratórium együttműködne-e a világjárványt érintő nemzetközi vizsgálatban. A professzor azt mondta, nincs tudomása ilyen mechanizmusról, de a laboratóriumát rendszeresen ellenőrzik.

A Vuhani Virológiai Intézet elkötelezett az átláthatóság iránt, és minden rendelkezésére álló adatot a maga idejében megoszt a koronavírusról – tette hozzá Jüan Csi-ming, és reményét fejezte ki, hogy mindenki félreteszi az előítéleteit, és nem lesz elfogult, hogy kedvező környezetet teremtsen a vírus eredetének megállapításához.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.