Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kacsabébivel osztotta meg odúját a füleskuvik

Kacsabébivel osztotta meg odúját a füleskuvik Külföld

Időről időre hallani olyan szívmelengető történetekről, hogy egy állatmama-papa teljesen másik faj utódját gondozza sajátjaként.

A National Geographic hasonlóan bájos történetről számolt be, aminek főszereplői ezúttal egy füleskuvik és egy kiskacsa. A természetfotós Laurie Wolf floridai háza hátsó kertjében figyelt fel arra, hogy a bagoly által belakott fészekből egyik nap egy aprócska állat kukucskált ki, és bár az első gondolata az volt, hogy a kuvik tojást rakott, nem ez volt a magyarázat a jövevény felbukkanására.

Sötétedéskor az apróság előbújt, és kiderült, hogy valójában egy sárga-fekete kiskacsa.

Hirdetés
Hirdetés

„Ott ültek egymás mellett. Hihetetlen volt. A mai napig hihetetlen a számomra” – mesélte az amatőr fényképész.

Bár a jelenet megkapó volt, Wolfot aggasztotta, hogy a bagoly megeheti a kiskacsát, ezért szakértőhöz fordult segítségért. Egy helyi állatvédelmi szervezet közölte vele, hogy gondozásba veszik a picit, ha eltudják fogni, ez vezetett a történet szomorú végéhez. A kiskacsa ugyanis kirepült a ládából, amikor Wolfék próbálták őt kivenni, majd a közeli tó felé vette az irányt, és azóta sem látták őt. Az ilyen esetek ugyan nem túl gyakoriak, de tudományosan bizonyított tény egyébként, hogy a karolinai récék jól megélnek a lármás füleskuvik mellett.

(24.hu)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások