Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hány éves az ország?

Igor Dodon, a Moldovai Köztársaság elnöke a Pruton túli állam függetlensége kikiáltásának 28-ik évfordulóján üzenetet intézett az ország lakosságához. A közlemény említést tesz arról is, hogy ebben az évben ünnepli államiságának 660-ik évfordulóját a Moldovai Köztársaság.

Hirdetés
Hirdetés

A nyíltan orosz párti, Moszkva párti – a Romániával való egyesülés tervével ellenszegülő – elnök szavai megütközést keltettek Bukarestben, illetve Pruton túli és inneni román értelmiségiek, főleg történészek, közírók köreiben. Többen is kommentálták a Dodon megfogalmazását, kifogásolva, felháborodásukat kifejezve a 660. évfordulóval kapcsolatosan, amit többen is határozottan cáfolnak, kiigazítanak. Mint rámutatnak, a mai Moldovai Köztársaság éppen 28 éves, az állam történelmét nem lehet, nem szabad összekeverni, azonosítani Moldva fejedelemség történelmével. „A Moldovai Köztársaság területileg nem volt része a román fejedelemségnek, amely Havasalfölddel egyesült, ehelyett a cári Oroszországhoz tartozott, erőszakkal elfoglalt, leigázott tartományként”, írja egyik méltatlankodó román értelmiségi, és emlékeztet arra, hogy 1918-ban egy időre a Moldovai Köztársaság egyesült Romániával. A román történészek egyike azt taglalja, az egykori Moldva fejedelemség minden jelképe, irattára, a néhai fejedelmek sírhelye a mai Románia területéhez kötődik, ahogyan a fejedelemség fővárosa is mindig Romániában volt.

A történelmi „testvérvita” kapcsán megjegyzendő, hogy az utóbbi évtizedekben a magyar nyelv „o” betű használatával, illetve hiányával igyekszik egyértelműsíteni, hogy éppen a régi fejedelemségről vagy a mai független államról van-e szó. A néhai fejedelemség és a mai régió Moldva, az állam Moldovai Köztársaság (használják még az oroszos „Moldávia” kifejezést is). A román nyelvben a Pruton inneni tartomány és a Pruton túli állam is „Moldova”. (bl)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük