Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ferenc pápa elítéli a háborút, fegyvernyugvást sürget

Ferenc pápa elítéli a háborút, fegyvernyugvást sürget Külföld

Ferenc pápa elítélte vasárnap az ukrajnai háborút, fegyvernyugvást sürgetett, humanitárius folyosók létesítését kérte és segítséget a menekültek számára – jelentették hírügynökségek.

Hirdetés
Hirdetés

A katolikus egyházfő a pápai könyvtárnak a vatikáni Szent Péter térre nyíló ablakában elmondott beszédében hangot adott „nagy szomorúságának az ukrajnai háború miatt”, és figyelmeztetett minden háborúskodó felet: ne ringassa magát abban a hitben, hogy Isten az ő oldalán áll. Ismét elmondta, hogy március 2-ára, hamvazószerdára meghirdette az ima és a böjt nemzetközi napját a béke érdekében.

„Akik háborúskodnak, azok megfeledkeznek az emberiségről. Nem az emberek mindennapi életét nézik, hanem pártos érdekeiket helyezik minden más elé, bíznak a fegyverek ördögi és fonák logikájában, amely a lehető legmesszebb áll Isten céljától” – jelentette ki.

Látva, hogy a téren állók közül sokan ukrán zászlót tartanak, ukránul mondta: „Dicsértessék a Jézus Krisztus!”

Megemlékezett a menekültekről: „Ők a testvéreink, akik számára most sürgősen humanitárius folyosókat kell nyitnunk, és be kell fogadnunk őket”. „Imádkozzunk azért, hogy a fegyverek elhallgassanak! A Jóisten a béketeremtőkkel van, nem pedig az erőszaktevőkkel. A háború valódi áldozatai az emberek, akik életükkel fizetnek a háború őrültségéért” – fogalmazott a pápa.

Az egyházfő szombaton felhívta telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, aki megköszönte neki, hogy szerdára imanapot hirdetett meg Ukrajna békéjéért. A pápa már pénteken és szombaton is ukránul és oroszul sürgette a fegyverek megállítását.

Pénteken a pápa személyesen látogatott el Oroszország szentszéki nagykövetségére, amely a Vatikán közelében található. A külképviseleten kifejezte aggodalmát a konfliktus miatt. Azt követően az egyházfő telefonon beszélt Szvjatoszlav Sevcsuk kijev-halicsi görögkatolikus nagyérsekkel, akitől információkat kért az ukrajnai, elsősorban a Kijevben kialakult helyzetről.

Szentszéki államtitkár: a Vatikán felajánlja a felek közti tárgyalás elősegítését

A Szentszék rendelkezésre áll a felek közötti párbeszéd elősegítésében – jelentette ki Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár, aki a háború azonnali leállítását sürgette az olasz sajtónak adott interjújában hétfőn.

A vatikáni miniszterelnökként ismert Pietro Parolin kifejtette: el kell kerülni a helyzet fokozódását, meg kell állítani a háborút, és tárgyalni kell.

Nyomasztónak nevezte új hidegháború esetleges visszatérését két szembenálló blokkal. Ez – tette hozzá – teljesen ellentétes a Ferenc pápa hirdette testvériség kultúrájával, amely az egyetlen járható út igazságos, szolidáris és békés világ megépítéséhez.

A bíboros a Corriere della Sera, a La Repubblica és más olasz lapoknak adott közös interjúban azon meggyőződésének adott hangot, hogy mindig és még most is adott a tér a tárgyaláshoz. Soha nem késő.

Hangoztatta, hogy a Szentszék, amely az utóbbi években folyamatosan, diszkréten és nagy figyelemmel kísérte az Ukrajnában zajló történéseket, és felajánlotta, hogy rendelkezésre áll az Oroszországgal folytatott párbeszéd elősegítésében, mindig készen áll arra, hogy a feleket segítse, hogy ismét erre az útra térjenek vissza.

„Mindenekelőtt azonnal le kell állítani a katonai támadást, drámai következményeinek mindannyian szemtanúi vagyunk” – jelentette ki a szentszéki államtitkár.

Parolin bíboros kifejtette, hogy a harcok leállítását és a tárgyalóasztalhoz történő visszatérést sürgette Ferenc pápa is, amikor február 25-én ellátogatott Oroszország Vatikánhoz közeli szentszéki nagykövetségére.

Pietro Parolin bátorító jelzésnek nevezte az ortodox egyház vezetői felhívásait. Úgy fogalmazott: az egyházi vezetők bizonyítják, hogy készek félretenni a kölcsönös sebek emlékét, és közösen dolgozni a békén. Hozzátette, hogy az ortodox egyházak döntő szerepet tölthetnek be.

A szentszéki államtitkárságot 2013 óta vezető, 67 éves bíboros úgy vélte, egy esetleges európai méretű háború vagy új hidegháború hatalmas arányú katasztrófa lenne, sajnos, teljesen nem lehet kizárni ezt az eshetőséget.

XII. Piusz pápa 1939. augusztus 24-én mondott szavait idézte, melyben az akkori egyházfő a második világháború előtt tárgyalásra szólított fel.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük