Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ferenc pápa a menekültek iránti könyörületre szólított fel

Ferenc pápa a menekültek iránti könyörületre szólított fel Külföld

Az otthonukat elhagyni kényszerülő menekültek iránti könyörületre szólított Ferenc pápa vasárnap, a menekültek világnapján, és humanitárius folyosók létesítését szorgalmazta az otthonukat elveszítők és az éhezők számára Mianmarban.

Hirdetés
Hirdetés

Az egyházfő kijelentette, hogy „meg kell nyitni a szíveket” a menekültek előtt.

„Magunkévá kell tennünk szomorúságukat és örömüket, tanuljunk bátor kitartásukból, és így mindannyian hozzájárulunk egy emberségesebb közösség, egyetlen nagy család létrehozásához” – mondta a pápa.

A menekültek világnapját az Egyesült Nemzetek Szervezete 2001-től tartja meg minden évbe.

Ferenc pápa szokása szerint az Apostoli Palota Szent Péter térre néző ablakából mondta el beszédét. Bejelentette, hogy csatlakozik Mianmar püspökeihez, akik felhívásukban a nemzetközi közösségtől kértek segítséget az ázsiai ország több ezer otthon nélkül maradt és éhező számára. A pápa emlékeztetett, hogy a püspökök humanitárius folyosók felállítását szorgalmazták, valamint azt, hogy a templomok, pagodák, kolostorok, szentélyek és az iskolák, kórházak is semleges, védett helyszínnek számítsanak.  

A menekültek világnapjának estéjén Olaszország több intézménye épületét kék színnel világítják meg, köztük a római parlament felsőházát is.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) adatai szerint a világban meghaladja a 82 milliót a háborúk, erőszak, üldözés miatt otthonukból menekülők száma.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. június 21., 10:52
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Pápa!!!! Halomra öltétek Ázsiában és Afrikában őket Isten nevében!!! Most miért nem segítitek otthonaikban?! Ne zsákmányoljátok ki és jobb lesz mindenkinek!!!!! Európa nem kér belőlük!!! Ők is emberek, de a többségük csak messziről!!! Lassan 10 percet a szentmiséből az iszlámnak szenteltek és Isten mellett kötelezően Mohamedet is megemlítitek, aki meg pofázik máglyára itélitek!!!😎

    • User
      Dátum: 2021. június 22., 10:42
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Így tenne egy hithű keresztény. Aki csak mondja magáról, hogy ő milyen nagy katolikus, református stb az nem így tesz, annak az Isten útja az, amit ő gondol, csak úgy jó, ahogy ő akarja. Nem így van? Szálljanak csak kicsit magukba.

  • User
    Dátum: 2021. június 21., 23:04
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Jézus megbocsátott Judásnak, mert bízott az Atyában, és hitte, jobb dolga lesz, ha nem kell mindenkinek bizonygatni a jóságát. Mi miben bízhatunk, mikor tegnapi gyilkosokat és terroristákat ölelgetünk?

  • User
    Dátum: 2021. június 22., 11:24
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Aki az életét féltve menekül, azon segíteni kell, de nem azzal, hogy egy számára idegen kultúrába írányítják. Szülőföldjéhez közeli területeken kell átmeneti segítséget nyújtani a menekülteknek, és mikor végetér a háború, baj, katasztrófa, segíteni abban, hogy hazatérhessenek és otthon boldogulhassanak. A többi gazdasági menekült, dolgozni képes fiatalember boldoguljon saját erejéből, azért mi sem kapunk segítséget, hogy Amerikában vagy Németországban letelepedhessünk.

  • User
    Dátum: 2021. június 22., 18:56
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Ezek nem menekültek. Az igazi menekült nem próbálja megváltoztatni az új hazáját, hanem örül, ha megtűrik. Itt azzal van baj, hogy összekeverik a szezont a fazonnal, a menekültet az erőszakos, gazdasági bevándorló csürhével. A pápa is. Miért nem mennek például a gazdag arab országokba? Mert ott tudják mi a helyzet, és nem csinálnak belőle politikai kérdést, hanem helyén kezelik a „menekülteket”.