A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Felfújt farmernadrágját használta mentőövként egy hajótörött a Csendes-óceánon

Felfújt farmernadrágját használta mentőövként egy hajótörött a Csendes-óceánon Külföld

Mentőövként használt felfújt farmernadrágjának köszönheti megmenekülését egy tengerbe esett német férfi a Csendes-óceánon, Új-Zéland partjainál – írja honlapján a The New Zealand Herald című lap.

A beszámoló szerint a csak pólót és farmert viselő 30 éves Arne Murke egy jachtról esett a vízbe a viharos tengeren március 6-án. Hiába dobtak neki mentőövet, az erős hullámzás miatt nem tudta elkapni, végül pedig a hajó motorja is elromlott, így veszélybe került az élete.

Három és fél óra elteltével talált rá egy mentőhelikopter, addig úgy maradt életben, hogy levetette a nadrágját, elkötötte a végeit és felfújta rögtönzött mentőtutajjá. Ezen lebegett mindaddig, amíg a helikopter ki nem emelte a vízből egy kötél segítségével.

Időközben egyszer pótolnia kellett az elszivárgó levegőt, mert elsőre nem sikerült jól elkötnie a nadrág szárát. A művelethez minden erejére szükség volt, mert úgy kellett a felszínen tartania magát, hogy közben ne eressze ki kezéből a nadrágot.

Mint a tengerért rajongó férfi később elmondta, az életmentő trükköt az amerikai tengerészgyalogság elitalakulatától, a Navy Sealstől leste el sok évvel korábban és gyakran gondolt arra, hogy ha egyszer hajótörést szenved mentőmellény nélkül, ezt fogja alkalmazni.

Sea Rescue

Imagine being stuck in the middle of the ocean for two hours without any idea if you will be saved with 2.5 metre swells pushing you from side to side? Well that is what our Rescue Crew attended yesterday. 20 nm off Tolaga Bay, a man had gone overboard from a yacht and through the quick response from our team and other rescue services, we were able to find him. He is so incredibly lucky to be alive.

Publicată de Lowe Corporation Rescue Helicopter Service pe Miercuri, 6 martie 2019

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.