Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egyre több hegymászó holtteste kerül elő a Mount Everesten a hóolvadás miatt

Egyre több hegymászó holtteste kerül elő a Mount Everesten a hóolvadás miatt Külföld

A Mount Everest a világ legmagasabb pontja, az elmúlt száz év alatt sokan vágytak a meghódítására. Sokaknak sikerült is felérniük a csúcsra, míg mások a halálukat lelték útközben. Számos szerencsétlenül járt hegymászó holtteste elő sem került. Azonban ahogy olvadnak a gleccserek, egyre több emberi maradványra bukkannak rá.

A hegymászás kockázatos tevékenység. Útközben számos veszély leselkedik a hegymászókra, mint például a fagyás, a kihűlés, a pszichózis vagy a lavinák – írta az Iflscience.com.

Sokáig úgy becsülték, hogy mintegy háromszáz felfedező lelte halálát a gerincek között a csúcs első, 1922-es expedíciója óta, amely hét halálos áldozatot követelt. Mintegy kétszázuk teteme még a mai napig ott hever a hegyen.

Hirdetés
Hirdetés

Ang Tshering Sherpa, a Nepáli Hegymászó Szövetség korábbi elnöke a BBC-nek elmondta, hogy a globális felmelegedés miatt a gleccserek és a hótakaró egyre gyorsabban olvad, ezért a feljegyzések szerint 2017 óta egyre több temetetlen halott maradványai kerülnek elő a hó alól.

Az elmúlt időszakban több elhunyt testét is lehozták a serpák a hegyekből. A holttestek elszállításakor számos tényezővel, így a különböző költségekkel, politikai szempontokkal, az időjárási viszonyokkal, illetve a hegymászók hozzátartozóinak kéréseivel is számolni kell. Egyes mászók például kikötötték, hogy haláluk esetén ne szállítsák le maradványaikat a hegyről – magyarázta az egykori elnök.

A hegy pár évvel ezelőtt átalakult. 2015-ben a híres Hillary Step, amely a mászók utolsó akadálya volt a csúcs előtt, egy földrengés következtében elpusztult. Ezzel szinte egy időben pedig vizsgálatok kimutatták, hogy a Mount Everest gleccsereinek zöme a század végére teljesen eltűnhet.

(hirado.hu)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük