Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Brexit: az EB szerint továbbra sem érkezett alternatív brit megoldási javaslat

Brexit: az EB szerint továbbra sem érkezett alternatív brit megoldási javaslat Külföld

Továbbra sem érkezett a brit kormánytól olyan javaslat, amely alternatívaként szolgálhatna az Egyesült Királysággal megkötött, de nem ratifikált kiválási szerződéssel szemben – közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Hirdetés
Hirdetés

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, valamint Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója munkaebéden egyeztetett Boris Johnson brit kormányfővel hétfőn Luxembourgban.

A tájékoztatás szerint Juncker rámutatott, hogy a brüsszeli testület nyitott a politikai bénultság fő okának számító ír-északír pótmegoldás (backstop) kiváltását célzó, működőképes javaslatok tanulmányozására, de eddig nem érkeztek ilyenek, márpedig London felelőssége lenne ezek kidolgozása.

A bizottság továbbra is elérhető a nap huszonnégy órájában, a bennmaradó huszonhét tagállam egysége töretlen – emelték ki a közleményben, arra is kitérve, hogy a következő, október 17-18-i EU-csúcs mérföldkő lesz a folyamatban.

A brit miniszterelnöki hivatal arról számolt be, Johnson és Juncker egyetértett abban, hogy intenzívebb egyeztetésekre van szükség, hangsúlyozván, hamarosan napi szintű találkozók kezdődnek a felek képviselői között, főtárgyalói szinten is.

Mina Andreeva európai bizottsági szóvivő pedig közölte: „nagy sebességgel” fognak folytatódni a tárgyalások a mostani „barátságos” találkozót követően.

Jean-Claude Juncker a munkaebéd előtt kijelentette, hogy „Európa soha nem fogy ki a türelemből”, viszont például Alexander Schallenberg osztrák EU-ügyi miniszter újságírói kérdésre válaszolva aláhúzta, ha nem érkezik új javaslat a szigetország részéről, akkor fölösleges tovább tárgyalni, garantált a megállapodás nélküli Brexit.

A brit kormányfő megbeszélést folytatott luxemburgi kollégájával, Xavier Bettellel is, a korábban közösnek meghirdetett sajtótájékoztatón azonban nem vett részt. Bettel angolul beszélt, s többször a mellette üresen álló pódiumnak címezte szavait. Kijelentette, „ketyeg az óra, úgyhogy szavak helyett eljött a tettek ideje”, mivel az Egyesült Királyság még mindig nem mutatott be semmilyen alternatívát, így nem is lenne értelme a kilépési határidő újabb hosszabbításának.

„Polgárainknak tudniuk kell, hogy mire készüljenek hat hét múlva. Nem szabad túszul ejteni a jövőt pártpolitikai haszonszerzés céljából” – fogalmazott.

Helyszíni beszámolók szerint az épület előtt tüntetők gyülekeztek. Amikor Johnson átvonult a téren, tiltakozó üzeneteket skandáltak és hangosan pfujoltak, Bettelt és Barniert ugyanakkor megtapsolták.

Johnson később úgy vélekedett, „jó esély” van arra, hogy sikerül megállapodással távozni, van elég idő, de ehhez elmozdulásra lenne szükség az EU álláspontjában. Elmondta továbbá, hogy a hangos demonstráció miatt mondta le a sajtóértekezletet, miután szerinte nem lehetett volna hallani a szavait.

Johnson: van esély a megállapodásra, de csak a backstop-megoldás nélkül

Boris Johnson szerint van esély új megállapodásra a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről, de ebben nem szerepelhet a jelenlegi tartalékmegoldás – backstop -, amely az ír-északír határon hosszú évek óta nem létező fizikai ellenőrzés újbóli bevezetésének elkerülését célozza.

A brit kormányfő a megbeszélés után a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette: az elmúlt hetekben is komoly munka folyt, „dokumentumok cseréltek gazdát”, de most már „tényleg fel kell gyorsítani” a tárgyalásokat.

Kijelentette: jó esély van a megállapodásra, amelynek körvonalait ő már látja, de ehhez szükséges annak a rendszernek – vagyis a backstop-megoldásnak – az eltávolítása, amellyel „az EU a Brexit után is ellenőrzést gyakorolhat az Egyesült Királyság felett”.

A backstop-mechanizmus alapján az Egyesült Királyság egésze vámuniós viszonyrendszerben maradna az EU-val, ha – illetve amíg – nem sikerül olyan kétoldalú kereskedelmi megállapodásra jutni, amely önmagában feleslegessé tenné a tartalékmegoldás alkalmazását. Emellett Észak-Írországban érvényben maradnának az EU egységes belső piacának egyes szabályai is.

Az Európai Bizottság álláspontja szerint az EU egységes belső piacának és vámuniójának integritása miatt szükséges ez a megoldás, mivel a 499 kilométeres ír-északír határ lesz a Brexit után az Európai Unió és az Egyesült Királyság egyetlen szárazföldi vámhatára. London mereven elveti a backstop-záradékot, és alternatív megoldásokat kíván.

Boris Johnson a hétfői tárgyalások utáni BBC-interjúban kijelentette: nem akarja azt a benyomást kelteni, hogy mindenképpen megszületik az új Brexit-megállapodás.

A brit kormányfő megerősítette azt a sokszor hangoztatott álláspontját, hogy az Egyesült Királyság a Brexit október 31-i határnapján mindenképpen kilép az EU-ból, akár lesz addig új megállapodás, akár nem.

A londoni parlament a múlt héten elfogadta azt az ellenzéki kezdeményezést, amely megtiltja a megállapodás nélküli kilépést. A hétfőn hatályba lépett jogszabály előírja, hogy ha október 19-ig nincs elfogadott megállapodás a Brexit feltételrendszeréről és ha a parlament a rendezetlen kilépést sem hagyja addig jóvá, Johnsonnak kezdeményeznie kell az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnál a kilépés elhalasztását három hónappal, vagyis 2020. január 31-ig. Johnson többször kijelentette, hogy erre semmilyen körülmények között nem lesz hajlandó.

A The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak írt, a lap online kiadásán hétfőn megjelent cikkében a brit kormányfő úgy fogalmazott, hogy az EU mára politikai unióvá alakult, azzal a tudatos célkitűzéssel, hogy minél több jogkört tereljen a brüsszeli „központosított föderális intézményekhez”, és európai politikai identitást hozzon létre. Johnson szerint az EU bürokratikus, költséges, nehezen átlátható kormányzati rendszerré vált, az euró pedig komoly problémákat okozott számos tagországban.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük