Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

BioNTech-alapítók: a nyár végéig tarthat a korlátozások időszaka

BioNTech-alapítók: a nyár végéig tarthat a korlátozások időszaka Külföld

Sok országban a nyár végéig tarthat a járványügyi korlátozások időszaka az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védekezésben, de legalább egy évig tart még, mire világszerte sikerül megszerezni az ellenőrzést a kórokozó terjedése felett – mondták a vírus által okozott betegségtől (Covid-19) védő oltások sorában az Európai Unióban elsőként engedélyezett szérumot kifejlesztő BioNTech német biotechnológiai vállalkozás alapítói egy vasárnapi lapinterjúban.

Hirdetés
Hirdetés

Özlem Türeci és férje, Ugur Sahin a Welt am Sonntag című német lapban közölt interjúban elmondta, hogy az Egyesült Államokban és sok európai országban valószínűleg nyár végére érhető el az az állapot, amelyben már nincs szükség járványügyi zárlatra. Helyi járványkitörések továbbra is lesznek, „a háttérzaj megmarad”, és új vírusváltozatok is kifejlődnek, de nagy valószínűséggel nem okoznak majd nagy veszélyt.

Azonban legalább egy évig tart még, mire világszerte ellenőrizhető lesz a járványhelyzet. A SARS-CoV-2 nem is tűnik el, és az oltóanyagokat mindig hozzá kell igazítani az új mutációkhoz. Így rendre szükség lesz majd emlékeztető oltásra, de még nem tudni, hogy évente vagy ötévente – mondták.

Egyelőre azt sem lehet pontosan látni, hogy mekkora átoltottság kell a járvány megállításához. Sok szakértő szerint a lakosság 70 százalékát kell beoltani. Németországban szeptember végére lehet elérni ezt az átoltottsági arányt – fejtette ki Özlem Türeci és Ugur Sahin.

A Németországba bevándorlóként, gyermekkorukban Törökországból érkezett kutatóorvosok abból az alkalomból adtak terjedelmes interjút a Welt am Sonntagnak, hogy a napokban megkapták Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnöktől az egyik legmagasabb német állami elismerést, a Nagy érdemkereszt csillaggal nevű kitüntetést, illetve a lapot kiadó német multinacionális vállalat díját (Axel Springer Award).

A többi között elmondták, hogy 2020 januárjának harmadik hétvégéjén, a kínai Vuhanban kitört járványról szakmai lapokban közölt első beszámolók hatására határozták el, hogy félreteszik az összes munkájukat és csak az új kórokozóra összpontosítanak, mert biztosnak tartották, hogy a vírus szétterjed, és tudták, hogy technológiájuk alkalmas a világjárvány megállításához szükséges vakcina gyors kifejlesztésére.

A következő munkanapon, 2020. január 27-én el is kezdték a vakcinafejlesztést. Nagyjából húsz változatot készítettek. A végül forgalomba hozott oltóanyagot már februárban előállították.

Több mint egy év távlatából látható, hogy nem sok mindent lehetett volna másként csinálni, legfeljebb néhány nappal lehetett volna gyorsítani ezt a munkaszakaszt – mondták az eredetileg daganatos betegségek gyógyítására szakosodott BioNTech vezetői.

A biotechnológiai startup cég – feltörekvő technológiai vállalakozás – vakcinája így ugyan alig néhány hét alatt elkészült, de a biztonságosság és a hatékonyság megállapításához több tízezer emberrel bevonásával végzett klinikai vizsgálatokra volt szükség. Ez a munka – a mainzi vállalat és a New York-i központú Pfizer gyógyszeripari óriáscég Lightspeed (Fénysebesség) nevű fejlesztési programja – november elejéig tartott, akkor derült ki, hogy a végül Comirnaty néven bevezetett termék biztonságos, és hatékonysága 90 százalék feletti.

Özlem Türeci és Ugur Sahin azt is elmondták, hogy „nagyon konstruktív” az együttműködés az EU-s partnerekkel, és az összes szabályozó hatóság „gyorsan és pragmatikusan” vett részt a vakcina tesztelési és engedélyeztetési folyamatában.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 22., 10:21
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Sokat lehet nekik köszönni, de úgy készíteni interjút velük, hogy a Karikó Katalin neve el sem hangzik, akinek az RNS technológia kifejlesztését köszönhetik, és hogy egyáltalán ezt a technológiát vakcina gyártására tudják most használni, nos, nem hangzik túlságosan profinak.

    • User
      Dátum: 2021. március 22., 13:39
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Az interjút nem láttam, és úgy nézem nincs is fent az újság weboldalán, gondolom csak nyomtatásban jelent meg. Olvasta vagy mi alapján írja, hogy nem hangzik el Karikó Katalin neve?