Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Barack Obama egykori elnök támogatja Joe Biden elnökjelöltségét

Barack Obama egykori elnök támogatja Joe Biden elnökjelöltségét Külföld

Barack Obama egykori amerikai elnök kedden közzétett videóüzenetben biztosította támogatásáról volt alelnöke, Joe Biden elnökjelöltségét.

Hirdetés
Hirdetés

Obama, akinek népszerűsége a Demokrata Párt hívei között elemzések szerint töretlen, úgy fogalmazott: „a valaha is meghozott legjobb döntésem az volt, hogy Joe-t válaszottam alelnökömnek, s később közeli barátok is lettünk. És azt hiszem, Joe-ban minden megvan ahhoz, amire most szükségünk van egy elnök esetében”.

Az egykori elnök dicsérő szavakkal szólt Biden politikai programjáról is. Mint a 12 perces videóban hangsúlyozta: „a legprogresszívebb program, amelyet egy nagyobb párt jelöltje a történelemben valaha is előterjesztett”. Kiemelte azt is, hogy már a koronavírus-járvány kitörése előtt „nyilvánvaló volt, hogy valós strukturális változásra van szükség”.

Obama szintén dicsérő szavakkal szólt Bernie Sanders vermonti szenátorról, Biden korábbi vetélytársáról. Kifejtette: a vermonti politikus egész életét annak szentelte, hogy „hangot adjon a dolgozó emberek reményeinek, álmainak és csalódásainak”. Hozzáfűzte, hogy ugyan nem értett vele egyet mindig mindenben, de osztoztak abban a meggyőződésben, hogy Amerikát „tisztességesebb, igazságosabb, méltányosabb” országgá kell tenni.

Barack Obama korábban szóvivői révén többször is jelezte, hogy mindaddig nem biztosít egyetlen elnökjelölt-aspiránst sem a támogatásáról, amíg ki nem kristályosodik,  hogy ki lehet a Demokrata Párt elnökjelöltje, aki Donald Trump jelenlegi elnök kihívója lesz a novemberi elnökválasztáson.

Bernie Sanders a múlt héten jelentette be, hogy visszalép az elnökjelöltségért folytatott küzdelemből, s ezzel megnyílt az út Joe Biden jelöltté választásához. Az egykori alelnök egyébként behozhatatlan előnyre tett szert az előválasztási folyamatban. Jelöltté választására a demokraták nyáron, a wisconsini Milwaukee városában tartandó konvencióján kerülhet sor.

Elemzők szerint Obama támogatása új szakaszt nyithat az elnökválasztási küzdelemben, mert a volt elnök személyében az egyik legbefolyásosabb politikus állt Biden mellé. A volt alelnök kampányát sok elemző a koronavírus-járvány miatt is gyöngének minősítette, annál is inkább, mert  alig szólalt meg az elmúlt hetekben.

Brad Parscale, Trump újraválasztási kampányának menedzsere Obama bejelentése után közleményt adott ki. Ebben megállapította: Obama „az elmúlt öt év jó részét azzal töltötte, hogy arra sürgesse Bident, ne induljon az elnökjelöltségért, mert amiatt aggódott, hogy Biden  zavarba jön”. A republikánus kampánymenedzser szerint: „Obamának igaza volt. Biden rossz jelölt, aki zavarba hozza majd saját magát és a pártját is”. Parscale  szerint  Trump elnök „megsemmisítő” vereséget mér majd rá.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. április 16., 16:46
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Obama a Nobel Beke dijas! Csak hat Irakba meg Afganisztanban haboruzott:) Es a o alelnoke volt Biden persze hogy tamogatja! Na de emberek 78 eves az uriember , es erossen felejt:) Ez kell elnoknek ne mar:)