Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az ukrán nép kapja idén a Szaharov-díjat

Az ukrán nép kapja idén a Szaharov-díjat Külföld

Az ukrán nép kapja idén az Európai Parlament (EP) Szaharov-díját; a testület szerdai bejelentése szerint az ukrán nép Oroszország provokáció nélkül indított háborúja miatt folytatott honvédő küzdelme elismeréseként részesül az elismerésben, amelyet az EP a gondolat szabadságáért és az emberi jogok védelméért ítél oda.

Az EP közleménye Roberta Metsolát, az Európai Parlament elnökét idézte, aki Strasbourgban, a testület plenáris ülésének keretében tartott bejelentéskor hangsúlyozta: a díj mindazokat illeti, akik a harctéren küzdenek, akiknek menekülniük kellett, akik rokonokat és barátokat veszítettek el, akik kiállnak és harcolnak azért, amiben hisznek.

„Tudom, hogy Ukrajna bátor népe nem adja fel, és mi sem fogjuk”- húzta alá a máltai politikus.

A „bátor ukrán népet” az Európai Néppárt (EPP) jelölte a díjra. Indoklásuk szerint az ukrán nép azért méltó a díjra, mert a „demokráciánkat aláásni és az Európai Uniót megosztani akaró brutális rezsim ellenében” a harctéren nem pusztán otthonát, önállóságát, függetlenségét és területi egységét védi, hanem a szabadságot, a demokráciát, a jogállamiságot és az európai értékeket is.”

A jelölésben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mellett az egyének, a civil társadalmi kezdeményezések képviselői és az állami és más közintézmények szerepét is kiemelték. Megemlítették mások mellett az Ukrán Állami Katasztrófavédelmi Szolgálatot, a Taira Angyalai nevű evakuációs egészségügyi egység alapítóját, Julija Pajevszkát, a Polgári Szabadságjogok Központja elnevezésű civil szervezet elnökét, Olekszandra Matvijcsuk emberi jogi ügyvédet, a Sárga Szalag polgári ellenállási mozgalmat és a jelenleg orosz megszállás alatt lévő város, Melitopol polgármesterét, Ivan Fedorovot.

A Szaharov-díjat december 14-én Strasbourgban adják át.

A díj idei döntősei között volt az ukrán nép mellett Julian Assange, a WikiLeaks-portál alapítója, valamint a kolumbiai Igazságbizottság.

A Szaharov-díjat 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítélik oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz, nagy áldozatokat vállal az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben. A Nobel-békedíjas Andrej Szaharov orosz fizikus nevét viselő díjra a parlamenti frakciók vagy legalább 40 képviselő ajánlhat jelöltet. A díjjal 50 ezer euró (mintegy 20 millió forint) jutalom jár.

forrás: MTI

fotó: Rab Zoltán

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások