Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az ENSZ Közgyűlése határozatban szólított fel Oroszország háborús jóvátételi kötelezettségére

Az ENSZ Közgyűlése határozatban szólított fel Oroszország háborús jóvátételi kötelezettségére Külföld

Az ENSZ Közgyűlése hétfőn elfogadott határozatában szólított fel Oroszország felelősségre vonására, illetve háborús jóvátételi kötelezettsége megállapítására, amiért a nemzetközi jogot megsértve megtámadta Ukrajnát.

A határozatot 193 tagállamból 94 támogatta 14 ellenszavazat és 73 tartózkodás mellett. Ez a közgyűlési határozat kapta a legkisebb arányú támogatást az ukrajnai orosz hadművelet február 24-i kezdete óta elfogadott öt ilyen jellegű dokumentumból.

A mostani határozat szövege szerint Oroszországnak „viselnie kell nemzetközi szabályszegései következményeit, ideértve az ezen cselekmények által okozott károkból, veszteségekből és sérelmekből fakadó jóvátételt”.

Mindemellett szükségesnek tartja a jóvátétel meghatározására szolgáló nemzetközi mechanizmus kialakítását. Ezenfelül javaslatot tesz arra, hogy a nemzetközi közösség Ukrajnával közösen kidolgozzon egy „nemzetközi jegyzéket” a kárigények és az erre vonatkozó információk felvételére. Az ENSZ Közgyűlésének határozatai ugyan nem bírnak kötelező jogi erővel, azonban van politikai súlyuk.

Kreml: rablás az ENSZ-közgyűlés határozata

Az orosz állam kirablásának hivatalossá tételét célozza az ENSZ-közgyűlésnek az a határozata, amely az Oroszország által Ukrajnának fizetendő jóvátételről rendelkezik – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.

„Ennek a folyamatnak a szervezői megpróbálják befejezni arany- és devizatartalékaink elrablását, minthogy teljesen törvénytelenül zárolták őket. A művelet hivatalossá tétele történik az ENSZ felhasználásával” – mondta Peszkov.

Leszögezte, hogy „Oroszország szigorúan elutasítja ezt”. Rámutatott, hogy a határozat jogilag nem kötelező érvényű, és Moszkva ennek megfelelően fogja kezelni. A szóvivő szerint Oroszország mindent meg fog tenni, hogy megakadályozza a Nyugat által befagyasztott tartalékainak kisajátítását. Az orosz devizatartalékok lefoglalását a magántulajdon és a nemzetközi jog lábbal tiprásának nevezte.

Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese Telegram-csatornáján azt írta: az ENSZ Közgyűlésének a történteket követően fel kellene szólítania az Egyesült Államokat, hogy kártalanítsa Koreát, Vietnamot, Irakot, Jugoszláviát és más, az amerikaiak és a NATO által megkárosított országokat. A volt elnök álláspontja szerint ellenkező esetben „úgy tűnik, hogy megkezdődött az ENSZ-nek, mint a megbékélés fő nemzetközi intézményének agóniája”.

„A vég fájdalmas lesz az egész nemzetközi közösség számára. De megleszünk az +egyesült nemzeteknek+ egy ilyen szervezete nélkül is” – írta Medvegyev, hozzátéve, hogy a közgyűlési határozattal az „angolszászok” megpróbálnak jogalapot teremteni „a jogellenesen lefoglalt orosz vagyon elrablásához”.

Vaszilij Nyebenzja Oroszország állandó ENSZ-képviselője a határozat elfogadása előtt a helyzetet a „szabályokon alapuló rend” klasszikus példájának nevezte, amelyben az államok egy szűk csoportja nem a nemzetközi jog alapján cselekszik, és az ENSZ-közgyűlés platformján próbálja „szentesíteni” a törvénytelenséget.

„A kezdeményezés igazságtalansága nyilvánvaló. Jogi szempontból a tervezet rendelkezései nem állnak meg semmilyen kritikával szemben, jogi értelemben semmisek, csak egy kísérlet arra, hogy legalizálják azt, ami a hatályos nemzetközi jog szempontjából illegális” – mondta Nyebenzja.

Az orosz ENSZ-nagykövet szerint a Nyugat megpróbálja a legitimitás látszatát adni annak, hogy elkezdhesse az ukrajnai konfliktus súlyosabbá tételére költeni az Oroszországtól elkobzott pénzeszközöket. Nyebenzja helyettese, Dmitrij Poljanszkij azt hangoztatta, hogy a világszervezet tagállamainak több mint fele nem támogatta a határozatot.

forrás: MTI

fotó: United Nations/Facebook

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások