Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az EB elindítja a jogállamisági mechanizmust a magyar kormánnyal szemben

Az EB elindítja a jogállamisági mechanizmust a magyar kormánnyal szemben Külföld

Az Európai Bizottság hivatalos értesítést küldött Magyarországnak arról, hogy elindítja az európai uniós források folyósítását a jogállamisághoz kötő úgynevezett feltételességi mechanizmust – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén.

Hirdetés
Hirdetés

Az EP-frakciók vezetői az uniós politikai prioritások végrehajtásáról kérdezték a bizottság elnökét. Von der Leyen a baloldali-liberális politikusok magyar és lengyel jogállamiságról feltett kérdéséire válaszolva elmondta: az Európai Unió Bíróságának ítélete – amelyben a bírák elutasították a Magyarország és Lengyelország által a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszerről szóló rendelet ellen benyújtott kereseteket – megerősítette: „a bizottság megközelítése helyes ebben a témában”.

Hozzátette: a magyar kormánynak adtak esélyt arra, hogy a bizottság aggályaira válaszoljon, ezeket a válaszokat a testület elemezte.

„Arra a következtetésre jutottunk, hogy meg kell tennünk a következő lépést” – szögezte le.

Ursula von der Leyen azt mondta, hogy „Magyarországon a korrupció a legnagyobb probléma”. Hozzátette, hogy a bizottság tárgyal a magyar kormánnyal a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk helyreállítását célzó alaphoz kapcsolódó terv elfogadásáról és a források folyósításáról, de a folyamatot ez idáig nem sikerült lezárniuk. „Számunkra a korrupció elleni fellépés a legfontosabb feltétel e téren” – emelte ki a brüsszeli uniós végrehajtó testület elnöke.

Lengyelországgal kapcsolatban Ursula von der Leyen elmondta, hogy ott a legnagyobb aggályt a jogállamiság terén az igazságszolgáltatás függetlensége jelenti, amit az úgynevezett 7-es cikk szerinti eljárásban – a jogállamiságra jelentett rendszerszintű veszély kockázatát elemezve – vizsgálnak. A helyreállítási alap forrásairól Lengyelországgal kapcsolatban azt mondta, hogy a vita egyelőre lezáratlan.

Gulyás: Brüsszel hibázik, amikor ugyanazt a nótát fújja, mint a magyar baloldal

Brüsszel hibázik, amikor „ugyanazt a nótát fújja”, mint a magyar baloldal, azt ugyanis a magyarok most utasították el nagy többséggel – közölte Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter az Európai Bizottság elnökének keddi nyilatkozatára reagálva.

Gulyás Gergely a magyar kormány véleményét ismertetve az MTI-vel azt közölte: a Fidesz-KDNP csaknem 2,9 millió szavazatot kapott a vasárnapi országgyűlési választáson, míg a gyermekvédelmi törvénnyel több mint 3,3 millió ember fejezte ki egyetértését.

Ez soha nem látott támogatottság mind a kormánypártok, mind a gyermekvédelmi törvény ügye mögött – emelte ki.

Éppen ezért a demokrácia alapvető szabályait a bizottságnak is el kell fogadnia – szögezte le, hozzátéve: nem a most vereséget szenvedett magyar baloldal igényeit kellene teljesítenie a bizottságnak, hanem vissza kellene térni a józan észhez és a párbeszédhez. Erre a magyar kormány mindig nyitott volt – hangsúlyozta.

A miniszter azt is kérte: Brüsszel ne büntesse meg a magyar választókat azért, mert a választáson és a gyermekvédelmi törvény ügyében nem a Brüsszelnek tetsző véleményt fogalmazták meg.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. április 6., 13:52
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ki kell lépni! Egyszerűen nem veszít semmit Magyarország. Hányadék banda, korrupt és pont az európai fehér emberre veszélyes! Ez az unió minden, csak nem az, ami kellene legyen! Úgyhogy :Huxit! Aztán kapirgáljanak a szemétdombon, amit ők hoztak létre…

    • User
      Dátum: 2022. április 6., 15:47
      ÉRTÉKELÉS: -2

      Nem veszít semmit? Pont most kérte a kölcsönt is, amit eddig visszautasított, hogy az a „Soros terv része”. Mit is adott nekik az unió? Egy halom pénzt autópályára, vasútra, amiből aztán a haverok kaptak egy csomót. Az ország iparának jó része gyakorlatilag azért létezik, mert uniósak. Ha kilépnek vámok lesznek a termékekre, pl. az autógyártók meg úgy otthagyják őket, hogy csak. Nem, Orbán nem akar és nem fog kilépni. Neki kell a pénz,csak nem tetszik, ha beleszólnak, mit is kezdhet vele.

      • User
        Dátum: 2022. április 6., 22:10
        ÉRTÉKELÉS: 6

        Az autógyártók nem barátságból telepedtek Magyarországra, hanem érdekből. Lassan de biztosan kezd felbomlani a globalista világ, úgyhogy a jövőben még több nyugati hátterű termelő egység fog visszajönni keletről. Az EU lassan egy szép álom marad és nem Orbánék miatt fog szétesni hanem saját kultúráját megtagadó, gyáva politikusai miatt.

      • User
        Dátum: 2022. április 7., 9:36
        ÉRTÉKELÉS: 10

        És Románia nem korrupt,mert hüen tud bólogatni minden szamárságra amit az unió kitalál???Érdekes következtetés,itt nem loptak el semmit,azért van ennyi autópálya,dübörög az ipar,nincs munkanélkülliség,él mindenki mint aranyhal a vízben.Ha valaki nem látja a külömbséget Magyarország és köztünk akkor az nem csak vak hanem orbitális hülye is.

        • User
          Dátum: 2022. április 7., 12:36
          ÉRTÉKELÉS: -4

          Ki mondta, hogy Románia nem korrupt? De legalább nincs minden egy kézben, főleg nem az igazságszolgáltatás. Pedig próbálkoznak itt is, rájuk is szólt az Unió , ne higyjétek, hogy kivételeznek majd.

    • User
      Dátum: 2022. április 8., 10:15
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Rájuk szólt, pl figyelmeztette: ha az itteni alkotmánybíróság is pl. az uniós jog felettinek tartja a román törvényeket (ami ellentétes az alapszerződéssel), akkor jön a szankció. Mivel ez (még) nem történt meg, így nincs miért büntetni. Na, de ki nem vesz részt az uniós korrupcióellenes ügyészségben? Pl. Magyarország. Hol nem ítéltek el még magas rangú politikusokat korrupcióért? Pl. Magyarországon. Romániában már miniszterelnök is volt börtönben, egy volt miniszter pont most kapott 6 évet. Igaz valaki fülest adott neki, de attól még ha hazakerül megy a dutyiba.

  • User
    Dátum: 2022. április 6., 18:20
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Maga vak vagy …mi is?Nem látja ,hogy megváltozott körülöttünk a világ…a szomszédban háború,a pénzvilág összekúszálodott,az energia probléma,az autógyárak nem tudnak teljes kapacitással termelni mert nincs chip meg palládium…
    A gabona ára az egekben ,az üz.anyak ára szintén,a válság begyürüzik.Ébredjen már fel a hülyeségből ,nézze meg mi van a fényességes Nyugaton…vagy menjen oda ,csak vegyen fel bélelt gatyát mert felfázik és vékonyat fog psln-i.