Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az amerikai külügyminiszter szerint bizonyítékok vannak arra, hogy a vírus egy vuhani laborból ered

Az amerikai külügyminiszter szerint bizonyítékok vannak arra, hogy a vírus egy vuhani laborból ered Külföld

„Több jelentős bizonyíték” van arra, hogy az új koronavírus egy vuhani laboratóriumból ered – jelentette ki  Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap az ABC televízió szokásos heti politikai vitaműsorának adott interjújában.

Hirdetés
Hirdetés

Az amerikai diplomácia irányítója hangoztatta, hogy Kína „köztudomásúan nem tartja be az előírásokat laboratóriumaiban”. Konkrét részletek említése nélkül hozzáfűzte: „nem ez az első alkalom, hogy a világ kínai laboratóriumból származó vírus miatt kerül veszélybe”.

Kifejtette, hogy sajnálja az együttműködés hiányát Pekinggel a koronavírus-járvány eredetének feltárását illetően. „Továbbra is akadályozzák a nyugati tudósok, a legkiválóbb orvosok bejutását, pedig muszáj bemennünk. Még mindig nincsenek vírusmintáink” – fogalmazott.

A miniszter ismét hangot adott azon álláspontjának, hogy a kínai kormányzat „mindent megtett annak érdekében, hogy a világ ne szerezzen tudomást időben” az új típusú koronavírusról. Úgy vélte, a Kínai Kommunista Párt „klasszikus kommunista dezinformációs erőfeszítéseket” tett az orvosok elhallgattatására és a riporterek eltávolítására a vírusról szóló információk korlátozása érdekében.

Mint fogalmazott: ezek a lépések „óriási válságot, életek elvesztését, óriási gazdasági károkat” okoztak szerte a világban. „Megerősíthetjük, hogy a Kínai Kommunista Párt minden tőle telhetőt megtett azért, hogy a világ ne tudja meg időben, mi történik” – mondta. Leszögezte, hogy Kína „úgy viselkedett, mint az önkényuralmi rendszerek”.     A külügyminiszter hangsúlyozta: „Trump elnök nagyon világos volt. Elszámoltatjuk majd a felelősöket, és ezt a számunkra megfelelő időben megtesszük”.         

Donald Trumpot a Fehér Ház csütörtöki sajtókonferenciáján kérdezték arról, van-e megbízható információja arról, hogy a koronavírus a vuhani virológiai intézetből szabadult ki. Az elnök igennel válaszolt.

A Trump-kormányzat korábban többször is Kínát okolta azért, hogy magatartásával hátráltatta a járvány megfékezését célzó intézkedéseket, mondván Peking nem szolgáltatott elég gyorsan pontos információkat a vírus terjedéséről. Amerikai lapok helyszíni tudósítói – köztük a The Wall Street Journal munkatársai – még a járvány kitörésekor arról tudósítottak, hogy Kínában megbüntették a koronavírusra figyelmeztető orvosokat. A The New York Times, a The Washington Post és a The Wall Street Journal című lapok munkatársait a múlt hónapban kiutasították Kínából.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. május 4., 21:12
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Pompeo csakis Trump parancsara hazudja ezeket. Trump sajat hirszerzo irodai (FBI, NSA, CIA stb) kimutattak, hogy nem labor eredetu a virus. De Trump keszul az ujravalasztasra, es Pompeo kijelenteseivel szeretne elharitjani azt a felelosseget, hogy tobb mint 60.000 ember miatta halt meg es meg ugyanannyi fog meghalni. A 3/4 Amerika rajta kacag; de szerencsere mar az o valasztoi is latjak, hogy hany ora van. Rosszul all a szenaja, mert Biden, a masik elnoki kandidatus minden allamban vezet, es emiatt folyamodik ilyen orult dolgokhoz. Valamikor azt mondta, ha meglone pisztollyal valakit New York kellos kozepen, akkor senki sem haragudna ra. Most mar tobb, mint 60.000 ember lelke szarad rajta. Koztuk olyanik, akik ot valasztottak. A hozzatartozoik is kiabrandultak belole. A retorika meg noni fog. Kozben konyorognek neki az allamok vezetoi, hogy adjon mar vedokesztyuket, maszkokat, stb. de o ahelyett, hogy azokkal foglalkozna, egesz nap tevet nez es twitteren kiabal. A vilag szegyene.

    • User
      Dátum: 2020. május 4., 23:34
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Na ugyanígy fejleszd ki ,hogy miért lenne jobb Biden?Obama allatt az USA tropára ment ,ment nagyban a migráció,az LMBQMZ/XZETKAJAWA,ha Hillay lett volna az elnök,lehet,hogy az oroszokkal kikezd amennyi esze volt.Kezdheted!

      • User
        Dátum: 2020. május 5., 21:35
        ÉRTÉKELÉS: -1

        Egy toporzekolo csecsemonel mar barki jobb, de jo lenne vegre egy felelossegteljes felnott.

        Nem kell az immigransoktol felni, nem esik le attol a gyuru az ujjunkrol. Mi is elarosztottuk Europa jobb orszagait azert, mert egy jobb megelhetest szeretnenk teremteni gyermekeinknek es magunknak.

        Obama egy stabil gazdasagot teremtett abbol a felelotlen hanyatlasbol, amit Bush hagyott hatra neki.

        Az LGBTQ-tol sem kell felni. 300 evvel ezelott a voroshajuaktol feltek nagyon, de nagyon, es elegettek oket. Azert utalunk masokat, mert felunk toluk; a romanok sem fognak megertessel fordulni hozzank, amig felnek tolunk. Azert felunk a nem heteroszexualisoktol, nehogy „megrontsak” a gyermekeinket; de attol nem felunk, hogy a nem megerto/elfogado tarsadalom miatt esetleges szekely LMBGQ-k (szerves es tisztelt reszei a kozossegnek) ongyilkosok lesznek (volt ra pelda, es meg lesz). A vilag tulnyomo allatfajtaiban mar REGOTA megfigyeltek a meleg hajlamot/viselkedest (utana lehet nezni nyugodtan), ugy hogy nem ervelhetuk azzal, hogy ez „nem termeszetes”. Azt ne mondjak, hogy bezzeg akkor hogy lesz gyermekuk? Eleg elhanyagolt/elhagyatott arva gyermek van Kovaszna megyeben, akik szeretetre, megertesre, elfogadasra vagynak, egy nagyon nemes dolog oket orokbefogadni. Az LMBTQ-k nem „valasztottak” ezt a statust, a jo Fennvalo teremtette oket igy. Egy termeszetes dologrol van szo, attol fuggetlenul, hogy mit ohajtanak vagy mit var el toluk a tarsadalom.

        Hillary nem kezdett volna ki az oroszokkal, o volt a hires „reset button” ertelmi szerzoje is annak idejen.

        Summa summarum:
        Nezzunk a tukorbe: felunk minden fajta massagtol, de szidjuk a romanokat, mert felnek a massagunktol.

        • User
          Dátum: 2020. május 6., 10:42
          ÉRTÉKELÉS: 0

          Ennyi neoliberális zagyvaságot az utobbi időben nem nagyon olvastam.1.Immigráció…célirányított ,csakis a keresztény államok felé…mondjuk Törökország felé is de az tranzit.Vajon miert nem a dusgazdag muszlim országok felé is?2.LMBTQ őrület…ok elfogadjuk de miért lenne kötelező ovodás kortol?Ezt magyarázd meg egy muszlim migránsnak ,felken a falra és kiskanállal szed le.USA adminisztráció .Ugye Bush után volt ha jól tudom 2×4 Clinton és 2×4 Obama demokrata adminisztráció.Csak nem gondolod ,hogy egy világhatalomnak 16 év kell hogy fejlódés és nem visszaesés menjen végbe?Globalizáltak a fiuk ,kiszervezték az USA iparát a cégek máshol telepedtek le …ott van Detroit ,jó példa az USA autóipari fellegvárából egy szellemvárost sikerült kreálniuk,drogosok fészkét stb.Te kit akarsz itt elkábítani a nagy szeretet hírökenek adva magadat ,mintha te lennél a jóságos szamaritánus.Tudom most megint folytatod a mantrádat.Engem ne akarj meggyőzni mert nem sikerül.Ennyi!

        • User
          Dátum: 2020. május 6., 13:05
          ÉRTÉKELÉS: -1

          Na ,ha valakidet megszúrkálnák vagy felrobbantanák ,elütnék akkor is ezen a véleményen lennél?Vagy te akarsz itt a HŐS lenni?Vagy az oroszlán?No de mit érne egy döglött oroszlán?

          • User
            Dátum: 2020. május 6., 15:39
            ÉRTÉKELÉS: -1

            Engem eredetileg az amerikai migransoktol kerdeztel, es arra valaszoltam.
            De jo, beszeljuk az Europai migransokrol.

            Te attol felsz, hogy megszurkalnak/felrobbantanak amikor Nemetorszagban setalsz?

            En attol, hogy Sepsi kellos kozepen az atjaron elut egy felelotlen szekely az ujonnan vasarolt autojaval, az allomas vagy piac vagy Kaufland fele szaguldozva. Nem kell elmenni Nemetorszagig vagy Londonig mghalni, maroknyi szekely porlik itthon eleget mint a szikla, rengeteg az ongyilkossag (meg magyar viszonlyatban is), rengeteg a korai halal azert, mert a lelki megbetegedest sztigmatizaljuk es nem forditunk ra eleget. Felek a nemhozzaerto, korrupt magyar vezetoinktol, mert sokezres euros fizeteseik ellenere sem akarnak lehetove tenni biztos megelhetest soknindenkinek, diplomasnak es munkasnak egyarant.
            Es ugy hasznalod a neoliberalis jelzot, mintha csufolodnal vele. Tudod ki a legnagyobb neoliberalis? Talalos kerdes. Majd gondolkozz el, amikor elmesz vasarnaponta ahitattal pillogtatni az oltar fele valamelyik templomban.

  • User
    Dátum: 2020. május 6., 16:57
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Na figyelj! Ha elüt Ssztgyörgyön egy székely MENJ EL ONNAN!mondjuk Svédországba ,de ott tegyél a nyakadra acél erényövet…nem elírás! mert a damaszkuszi acél az híres.Nálam a neoliberális ultraliberálist jelent!Csak nektek van igazatok ,minden mást üldöztök.De hogyan jött ide a templom meg.az oltár felé pillogtatás azt nem értem…ja ,de értem…majdnem elfelejtettem ,hogy ultraliberális vagy ,nektek mindent szabad ,csakis nálatok van az igazság.Felesleges rád pazarolni az időd ,fujod a mantrádat.Te akarsz engem ‘megtéríteni’? NEM sikerül akár fejre is állhatsz és ketyeghetsz mint egy szovjet kakukkos óra.Jó utat a libernyák világba!Ott nem ütnek el 100 évig is elélhetsz ,ha!itt a mese vége.

      • User
        Dátum: 2020. május 6., 21:58
        ÉRTÉKELÉS: 3

        1.Semmiféle ultralibsi provokációnak nem ülök fel.2.Ismetek valakit ,aki Elhagyta Sv o -t 17 év után és Magyarorsuágra költözött es azt mondta röviden ‘Svédországnak VÉGE’.Én meg veled végeztem ringasd csak magadat a libsi bölcsődben.

        • User
          Dátum: 2020. május 7., 10:44
          ÉRTÉKELÉS: -1

          Nahát, én meg olyanokat ismerek és vagyok velük napi kapcsolatban, akik helyiek vagy más nyugati országból költöztek Svédországba évtizedekkel ezelőtt és teljesen el vannak képedve, amikor elmondom nekik, hogy a magyar médiában hogy mutatják be az országukat. Rossz hírű negyedek sok felé vannak, rengeteg nem bevándorló által lakott hely van kedves megyénkben is, de ebből általánosítani nagy probléma.

    • User
      Dátum: 2020. május 7., 19:37
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Írtam, hogy biztos vannak rossz helyek, de nézz meg itt is meg valamelyik friss hírt a romák lakta negyedekről, de nem is muszáj a romákat belekeverni, olvass híreket a kocsmában késelő székelyekről, nézz egy riportot egy szegény helyről és az lesz a benyomásod, hogy Románia egy nagyon veszélyes, lerobbant hely. És egyesek tényleg így gondolják, miközben távolról sem az, sőt egy aránylag biztonságos ország, ezen belül pedig Kovászna megye az egyik legbiztonságosabb (*). Svédország nagy, rengeteg nem olyan hely van, mint Malmö egyes részei, kicsit gondolkodjunk el és ne csak abból ítélkezzünk, amit a híradó mutat. Sok becsületes bevándorló is van, beszéltem svéd, német, norvég helyi emberekkel, és egyik se úgy reagált, hogy kész, mindjárt vége a kultúránknak. Igen, van probléma, de minden éremnek két oldala van és (egyes) politikusok meg (egyes) média csak azt mutat be, amit szeretne.
      (*) Viszont dán kollégám figyelmeztetett, amikor odamentem, hogy mivel romániai vagyok, nem biztos mindenki kedvesen fog velem beszélni. A propaganda ott épp a románok ellen hangolta a lakosokat, mint ahogy a brit BREXIT propaganda is tette. Mert pont ez segített bizonyos embereknek, hogy választásokat nyerjenek. És igen, sok kéregetőt és striciket láttam akik tőlünk voltak, szóval még van is igazság benne, de mégse lehet azt mondani, hogy a romániaiak ilyenek. Egyesek azok.