Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A török elnökkel és az ENSZ-főtitkárral tárgyalt Zelenszkij Ukrajnában

A török elnökkel és az ENSZ-főtitkárral tárgyalt Zelenszkij Ukrajnában Külföld

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megbeszélést folytatott csütörtökön a nyugat-ukrajnai Lvivben Recep Tayyip Erdogan török államfővel, megvitatták a védelmi együttműködést, az Oroszországi Föderáció „nukleáris zsarolását” és az ukrajnai gabonaexport kérdéseit – jelentette az Interfax-Ukrajina hírügynökség az ukrán elnök honlapján kiadott közleményre hivatkozva.

Hirdetés
Hirdetés

A két elnök a közlemény szerint pozitívan értékelte a gabonaexport-kezdeményezés végrehajtását. Zelenszkij kiemelte Törökország és személyesen Erdogan vezető szerepét abban, hogy ez a kezdeményezés elindult és megvalósul. Megjegyezte, hogy ez segít leküzdeni a globális élelmiszerválságot. A vezetők megvitatták a kezdeményezés javításának, a megvalósításához szükséges biztonság erősítésének és az export mennyiségi növelésének lehetőségeit.

A megbeszélésen szóba került, hogy Ukrajna szerint az ideiglenesen megszállt területeken az oroszok mostanáig csaknem félmillió tonna gabonát tulajdonítottak el. Az államfők egyetértettek abban, hogy a lopott árukkal folytatott kereskedés elfogadhatatlan.

A megbeszélésen megvitatták a zaporizzsjai atomerőmű körüli helyzetet, valamint az Oroszországi Föderáció – ukrán szóhasználat szerinti – nukleáris zsarolását.

Zelenszkij hangsúlyozta, hogy az orosz „nukleáris zsarolás” a zaporizzsjai atomerőműben az egyik legnagyobb kockázat, amelyet Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja teremtett és az országoknak kemény és következetes választ kell adniuk bármilyen, a nukleáris biztonságot fenyegető lépésre, hogy időben megállítsák azt. Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy Oroszországnak azonnal ki kell vonnia csapatait az atomerőmű területéről.

Az államfők emellett érintették a védelmi együttműködés kérdését és megvitatták a lehetőségeket ezen a területen. Erről azonban az ukrán fél részleteket nem hozott nyilvánosságra.

Zelenszkij reményét fejezte ki, hogy a török elnök részt fog venni a Krími Platform elnevezésű ukrán kezdeményezés második csúcstalálkozóján.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán elnöki iroda sajtószolgálatára hivatkozva beszámolt arról, hogy a két államfő jelenlétében Ukrajna és Törökország közötti egyetértési nyilatkozatot írtak alá, amelyben Ankara vállalta, hogy részt vesz Ukrajna háború utáni újjáépítésében. A dokumentumot török részről a kereskedelmi miniszter, ukrán részről az energetikai tárca vezetője látta el kézjegyével.

Első projektként a Kijev megyei Romanyivka faluban található híd helyreállítását fontolgatják, amely Bucsát és Irpinyt köti össze a fővárossal. A híd az orosz invázióban elpusztult. Megállapodtak abban is, hogy a jövőben közös ukrán-török munkacsoportot hoznak létre a helyreállítási kérdések megvitatására.

Zelenszkij Erdogan előtt António Guterres ENSZ-főtitkárral tárgyalt négyszemközt, majd mindhárman közös megbeszélést tartottak. Ez utóbbi után Zelenszkij – a Szuszpilne hírportál beszámolója szerint – leszögezte: Oroszországgal csakis azután lehetségesek a tárgyalások, ha az orosz csapatok elhagyják a jogellenesen elfoglalt ukrán területeket. Erdogan a maga részéről kifejezte: változatlanul hisz abban, hogy a háborúnak a tárgyalóasztal mellett véget lehet vetni. Hozzátette: kész megvitatni az ENSZ-főtitkárral és Zelenszkijjel folytatott háromoldalú megbeszélés eredményeit Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Guterres – a CNN beszámolója szerint, amelyből a Jevropejszka Pravda hírportál idézett – a találkozó után figyelmeztetett, hogy a zaporizzsjai atomerőműben bekövetkező bármilyen károkozás „öngyilkossággal” érne fel. Az ENSZ-főtitkár szorgalmazta az atomerőmű körüli terület „demilitarizálását” és leszögezte, hogy sürgősen megállapodásra van szükség a nukleáris létesítmény tisztán polgári infrastruktúraként való helyreállításához és a régió biztonságának szavatolásához.

Kijelentette, hogy az ENSZ támogatja a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) küldöttségének Kijevből az atomerőműbe történő látogatását, amennyiben ezzel Oroszország és Ukrajna is egyetért. A főtitkár szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az atomerőmű létesítményei, területe ne legyen „katonai műveletek tárgya”. Sürgette, hogy a katonákat és a haditechnikát vonják ki az erőmű területéről.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük