Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

FRISSÍTVE: A magyar koronavírus-törvényről vitázott az Európai Parlament

FRISSÍTVE: A magyar koronavírus-törvényről vitázott az Európai Parlament Külföld

A magyarországi helyzet aggodalomra ad okot, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény nem tartalmaz világos időkorlátot, és szélesebb körű felhatalmazást ad a kormánynak, mint más tagországokban, de még nem indul kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen – hangsúlyozta Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke az Európai Parlament csütörtöki brüsszeli plenáris vitáján. Deli Andor fideszes EP-képviselő felszólalásában kijelentette: a vita az európai értékek és alapvető jogi elvek megcsúfolását jelenti.

Hirdetés
Hirdetés

Vera Jourová, az Európai Bizottság európai értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke leszögezte, hogy szorosan figyelemmel követik a magyarországi helyzetet, de aktívan vizsgálják a fejleményeket az Európai Unió többi tagállamában is. Kiemelte, hogy a rémhírterjesztésre vonatkozó magyar szabályok nincsenek egyértelműen meghatározva, és komoly szankciókat tesznek lehetővé, ez aggályos lehet a jogbiztonság és a szólásszabadság szempontjából. Ennek kapcsán úgy vélekedett, hogy Magyarországon egyébként is évek óta romlik a médiakörnyezet. Mindent meg kell tenni azért, hogy az összes megmenthető emberéletet megmentsék Európában, a válságra adott válaszintézkedéseknek azonban meg kell felelniük a közösségi jog előírásainak, illetve a szükségesség és arányosság elvének, valamint nem maradhatnak tartósan hatályban – mondta.

Nikolina Brnjac, az Európai Unió Tanácsának soros horvát elnöksége képviseletében aláhúzta: a rendkívüli felhatalmazásnak időben korlátozottnak, arányosnak kell lennie, illetve meg kell felelnie a jogállamisági elveknek.

Deli Andor szerint a vita az európai értékek és alapvető jogi elvek megcsúfolását jelentik

Deli Andor fideszes EP-képviselő, az Európai Néppárt szónokaként kijelentette, a vita az európai értékek és alapvető jogi elvek megcsúfolását jelentik, és a régi koncepciós perek idejét idézi. Aláhúzta, a balliberális oldalon vannak, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy ne támadják újra meg újra, immár havi rendszerességgel Magyarországot, noha az Európai Bizottság nem állapított meg semmilyen jogsértést a felhatalmazási törvény kapcsán. Azért van újra napirenden Magyarország, mert sokkal könnyebb üres ideológiai vitákat szervezni, mint a lényegről és a tényekről beszélni, és azzal foglalkozni, ami ténylegesen érinti és érdekli az embereket a tagállamokban – húzta alá Deli Andor. Kiemelte, hogy a koronavírus elleni védekezésről szóló magyar törvényről szóló vita olyan vita, amely esetében a szervezők előre tudták, hogy az EP-képviselők legtöbbje nem tud részt venni azon, és nem tudja elmondani a véleményét. „Sajnos itt az érvek és a tények senkit sem érdekelnek” – tette hozzá.

Iratxe García Pérez az EP szociáldemokrata frakciója (S&D) nevében azt mondta, Magyarország nem tekinthető demokráciának, központosodik a hatalom, egyre komolyabb problémák mutatkoznak az oktatás és a média területén, a civil szervezetek zaklatásnak vannak kitéve. „Itt az ideje, hogy tegyünk valamit, ugyanis az alapjogok és a demokrácia sérülése elfogadhatatlan. Az uniós szerződés 7-es cikke szerinti eljárás megindítására mihamarabb szükség van” – fogalmazott a képviselő.

Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője a vitát követően magyar újságíróknak nyilatkozva fontosnak nevezte, hogy a magyar jogállamiság ügyében és az Orbán Viktor kormányfő elleni fellépést Fidesz saját pártcsaládja, az Európai Néppárt EP-frakciója sürgeti és mondja ki, hogy a magyar kormány tekintélyelvű és minél hamarabb és határozottabban fel kell lépni vele szemben.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője felszólalásában azt mondta, Orbán Viktor megfutamodott, nem mer elmenni az Európai Parlamentbe, mert tudja, hogy arra, amit az elmúlt hónapokban tett, nincsen magyarázat. Sajnálatát fejezte ki emiatt, véleménye szerint ugyanis beszélni kellett volna arról, hogy a felhatalmazási törvényt nem a magyarok megvédésére használták.

Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség EP-képviselője felszólalásában kijelentette: egyetlen új fejlemény sem indokolja, hogy az EP újabb vitát tartson a jogállamiság magyarországi helyzetéről. Az viszont egyértelmű, hogy a baloldal boszorkányüldözést folytat, az Európai Parlament pedig folyamatosan veszít hiteléből azzal, hogy olyan témákat tűz napirendjére, amelyeknek semmiféle valóságalapja nincs. Minden híresztelést tények cáfolnak – húzta alá.

Orbán Viktor nem jelent meg a vitán

A Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményében méltatlannak és kiábrándítónak nevezte, hogy a baloldal és a Soros-hálózat nem az európai polgárok sorsával, hanem továbbra is Magyarország megtámadásával van elfoglalva. „A baloldali többség képviselői, akik napestig a jogállamról papolnak, még azt sem hagyták, hogy a magyar kormány megszólalhasson a vitában. Az Európai Parlament balliberális többsége úgy kívánt politikai ítéletet mondani Magyarország felett, hogy a tisztességes eljáráshoz fűződő legalapvetőbb elvet is semmibe vette, egyszerűen megakadályozta a magyar kormányzati álláspont megjelenítését a brüsszeli vitában” – fűzték hozzá.

Varga Judit igazságügyi miniszter a hét elején levélben kérte David Sassoli EP-elnököt, hogy a magyar kormány is képviselhesse álláspontját a vita során. A miniszter tájékoztatása szerint az EP szocialista elnöke hivatalos levélben utasította el, hogy a magyar miniszter akár személyesen, akár online bejelentkezéssel felszólaljon az EP-ben a Magyarországról szóló vitában.

David Sassoli később levélben meghívta Orbán Viktort a plenáris ülésre, emlékeztetve: a kialakult gyakorlatnak megfelelően a tagállamokat állam- vagy kormányfői szinten kell képviselni a vitában. Orbán Viktor válaszlevelében tudatta, hogy minden energiáját leköti a járvány elleni védekezés, és Varga Juditot küldi a plenáris ülésre. A magyar miniszter végül nem utazott el az ülésre.

Orbán: május végén visszaadhatjuk a parlamentnek a különleges felhatalmazást

Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy a kormány május végén vissza tudja adni a parlamentnek a koronavírus-járvány miatti különleges felhatalmazást. A kormányfő erről pénteken Belgrádban beszélt, az Aleksandar Vucic szerb államfővel folytatott megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón.

Emlékeztetett: a Magyarországon megalkotott különleges jogrend hatalmazta fel a kormányt és vezetőjét a járvány miatti súlyos, nehéz döntések gyors meghozatalára. A kabinet ezt a felelősséget vállalta, a döntésekből pedig még két-három meghozatala van hátra – közölte.

A különleges felhatalmazás visszaadása után „mindenkinek adunk egy esélyt, hogy elnézést kérjen Magyarországtól az igaztalan vádakért”, és hogy elismerje a magyar védekezés sikerességét – tette hozzá Orbán Viktor, kijelentve: „sikeresen védtük meg a hazánkat, bármely országgal összehasonlítható a teljesítményünk, demokratikus keretek között tettük ezt meg, és a felhatalmazás után a szokásos parlamentáris rend kereteihez vissza fogunk térni”.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. május 15., 10:36
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Ez egy olyan súlyos provokálás OV személye ellen ami komoly aggályokat is ébreszt a fizikai biztonsága megvédésével kapcsolatosan. Imájainkban az kértük maradjon meg annak a megfontolt és józan embernek aki a megfelelő módon kivédi, elhárítja az ilyen aljas szándékokat. Megnyugodtam, a miniszterelnök Úr bölcs döntésével még le is leplezte az ármánykodó férgeket. Hajrá magyarok, Hajrá Magyarország !

  • User
    Dátum: 2020. május 16., 0:40
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Ez az unió már kész röhej- Képtelenek normális , emberbarát döntáseket hozni , Évek óta abban merül ki a tevékenységük – jó sok pénzért – hogy egy olyan kis országot, mint Magyarország szapuljanak. Mitől rettegnek? A kommunista ivadék és bandája már bizonyította, hogy a szájuk jár csupán . Ártanak Magyarországnak ,népének. Mikor kerül már le Justitia szeméről a kendő?