Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

1700-an jelentkeztek a semmittevési ösztöndíjra

1700-an jelentkeztek a semmittevési ösztöndíjra Külföld

Egyszeri juttatásként 1600 eurós semmittevési ösztöndíjra írt ki pályázatot a Hamburgi Képzőművészeti Egyetem (HFBK).

Hirdetés
Hirdetés

A világ minden részéből érkeztek jelentkezők – mondta el Friedrich von Borries, a projekt kezdeményezője (képünkön) a jelentkezési határidő keddi leteltét követően. A szokatlan felhívásra mintegy 1700-an jelentkeztek, a beadványok között több volt a komoly, mint a tréfás írás – fejtette ki az építész és dizájnelméleti professzor.

Borries hangsúlyozta: az ösztöndíj nem egyfajta karriertámogatás, hanem inkább ösztönzés, az emberek más irányokba történő gondolkodásának támogatása.

A jelentkezők tömegéből a zsűri három nyertest fog kiválasztani november elejéig, mindegyikük 1600 eurót kap. A kifizetés feltétele, hogy a tétlenségi idő végén beszámolót kell írniuk a nyerteseknek.

A projekt a Schule der Folgenlosigkeit. Übungen für ein anderes Leben (A követkemények nélküliség iskolája. Gyakorlatok egy másfajta életért) című kiállítás része, melyet novemberben mutatnak be a hamburgi Iparművészeti Múzeumban. A felhívást világszerte nagy médiaérdeklődés kísérte, írt róla a Guardian, a BBC és a Fox News is. Borries elmondta, a projektről adott interjút indiai, kínai, orosz, bolgár és afrikai hírcsatornáknak is.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. szeptember 18., 8:39
    ÉRTÉKELÉS: 2

    „A kifizetés feltétele, hogy a tétlenségi idő végén beszámolót kell írniuk a nyerteseknek.” – rendben van, de a semmittevásről mit lehet beszámolni? Hogy lehet ilyen sülteleségekkel foglalkozni?