Felhívás!

Véges időnk értéke

Az újesztendő reggelén az örökkévaló Istenbe vetett hittel és bizakodással köszöntelek mindnyájatokat! Egyházunk újonnan megválasztott főpásztoraként imádkozom az Ő gondviseléséért, a 100. zsoltár soraival fogalmazva meg újévi üzenetemet: „Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön! Mert jó az Úr, örökké tart szeretete és hűsége nemzedékről nemzedékre.” (Zsolt 100,1.5)

Nincs még egy olyan alkalom, mint az esztendőváltás pillanata, amely e világ vallási és kulturális sokszínűsége ellenére az egész földkerekség lakosságát szinte egyidejűleg ennyire megérinti és ünneplésre készteti. Az óesztendő megszámlált utolsó percei, másodpercei – amelyekkel visszahozhatatlanul és megmásíthatatlanul tovatűnik életünk egy esztendeje – fokozottan döbbentenek rá véges időnk értékére, és valósággal megvilágosítanak, ráirányítva figyelmünket létünk valóban fontos dolgaira. Ebben a felébredésben indít egymás felé a lelkünket eltöltő szeretet, és úgy öleljük át szeretteinket, mintha utoljára ölelnénk őket. Az ünnepi hangzavarban csörögnek a telefonok, üzeneteket váltunk, és úgy keressük a távolban levő rokonainkat és barátainkat, mintha utoljára kereshetnénk őket.

Az idő útkereszteződésénél állva döbbenünk rá emberi létünk egyik alap meghatározottságára, a bölcsesség egyik igen tekintélyes forrására, önnön mulandóságunkra. És ez a felismerés – a forró ölelés, az itt és most-ba való kapaszkodás mellett – kitágítja perspektívánkat múlt és jövő irányába egyaránt, rámutatva továbbá minden pillanat vissza nem térő szentségére. Mert minden pillanat, amely mulandó, életünk csillanó gyémántjaként pereg alá ujjaink között, magában hordozza a teljesség megtapasztalásának egy-egy lehetőségét, a munka, az ünneplés, az építés, a bátorítás, az ima és ölelés egy-egy villanását. (…)

Részlet Kovács István unitárius püspök újévi pásztorleveléből

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.