Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Üzleti tervek versenye

A Bod Péter Tanítóképző Pro Schola Kulturális Nevelési Alapítványa és a Nagy Mózes Elméleti Líceum társadalomtudomány tanszéke megszervezi a kézdivásárhelyi középiskolás diákok számára az üzleti tervek versenyét.

 

A kezdeményezés azért született meg, mert úgy látjuk, számtalan tantárgy- és egyéb versenyeken a diákok elméleti tudásban megméretkezhetnek, de a gyakorlati érzék, kreativitás és bátorság ötvözetében – ami a legfontosabb jellemzője egy vállalkozónak –, nincs sok lehetőségük kibontakozni. Ugyanakkor az esemény másik célja az, hogy a diákok megismerjék a helyi vállalkozókat, a helyi vállalkozók pedig díjazzák az elképzeléseiket.

Lehetőséget szeretnénk adni azoknak a fiataloknak, akikben megvan a tenni akarás. Célunk, hogy a versenyzők megtanuljanak elkészíteni egy hiteles üzleti tervet, melyet szakmai bírálóbizottság értékel, véleményez, ezáltal is hozzájárulva a résztvevők fejlődéséhez. A zsűri helyi vállalkozókból vagy vállalatvezetőkből és egy gazdasági szakemberből áll.

A legjobb üzleti terveket pénzjutalommal és tanulmányi kirándulással díjazzuk, de egyetlen résztvevő sem fog üres kézzel távozni. A diákok négyfős csapatokban versenyeznek, a résztvevő csapatok létszáma mintegy 15 lesz. A diákok által kitalált és megírt üzleti tervek esetében a bírálóbizottság leginkább az értékteremtést, az eredetiséget, a megvalósíthatóságot és az előadásmódot fogja díjazni.

A verseny a Vigadó Művelődési Ház nagytermében zajlik április 2-án, szombaton reggel 9 órai kezdettel.

Orosz Anna és Damó Csaba szervezők

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük