Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Úszó mozi és színház

Szeptemberben rendhagyó rendezvénysorozatnak ad otthont az árkosi Szentkereszty-kastély Floating Cinema&Theater címen. A projekt Sepsiszentgyörgy több kulturális intézményének részvételével valósul meg.

A kezdeményező Jankovich-Bésán Elemér, a kastély tulajdonosa, gróf Szentkereszty Béla örököse. A projektben részt vevő intézmények: Andrei Mureșanu Színház, Tamási Áron Színház, M Studio Mozgásszínház, Cimborák Bábszínház, Művész Mozi.

Szeptember 4-től a kastély taván 10 kétszemélyes csónakot helyezünk el. A 7 éven aluli gyerekek a tó partján elhelyezett székekről követhetik az előadást. Kiskorúak csak felnőtt felügyelete mellett ülhetnek a csónakokba, és kötelezően mentőmellényt kell viselniük.

A csónakokban levő 20 hely mellett a tó partján még 30 személy fér el. A tó közepén található szigeten lesz kialakítva a színpad, amelyen a négy hétvége alatt a programban szereplő előadásokat játsszák.

Az előadások és filmvetítések idején a kastélypark nem látogatható, ezért kérjük az érdeklődőket, a rendezvények előtt egy órával érkezzenek, ha szeretnék megtekinteni a parkot. A park látogatása az előadások után is lehetséges lesz. Az előadások kezdő időpontjai: 19 vagy 21 óra, a gyerekelőadásoké 17, ill. 11 óra.

A rendezvénysorozat teljes programját véglegesítése után tesszük közzé. Kedvező időjárás esetén a pénteki napok a színházi előadások, a vasárnapok a filmvetítések számára vannak fenntartva. Esős idő esetén a következő napra halasztódik az előadás.

A jegyek megvásárolhatók online a kulturális intézmények jegykiadó rendszereiben. Kérjük a nézőket, hogy előadás alatt használjanak védőmaszkot!

A Floating Cinema&Theater szervezőcsapata

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük