Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Több hulladék gyűlt

A TEGA területén évente két alkalommal zajlik lomtalanítási akció, amelynek keretében a nagyobb méretű lomoktól, háztartási gépektől, gumiabroncsoktól szabadulhatnak meg egy-egy település lakói – továbbá mindenféle üveget is lehet leadni, ezekért 5 kg-ként 0,5 liter sör jár. Az egyetlen település, amely kivétel, az Sepsiszentgyörgy: itt a Hulladék Udvarban (Energia utca 2.) naponta 8–20 óra között lehet leadni a lomokat, bútorok, nehéz tárgyak esetében pedig a 0267.310.123-as telefonszámon egyeztetve lehet kérni az elszállítást – a szolgáltatás ingyenes.

Máthé László, a tisztasági vállalat igazgatója elmondta „Tudjuk, hogy az a leghatékonyabb módszer, ha az emberek kapuja elől szállítjuk el az ilyen jellegű hulladékokat. Mindenképp sikeres a megmozdulás, ha arra gondolunk, hogy ezeknek a nehezen szállítható dolgoknak egy része korábban erdők szélén vagy a patakban kötött ki. Közel 100 tonnával gyűlt több üveg idén, mint az elmúlt évben, illetve azt is el kell mondani, hogy a régi, háztartási készülékekből is nagyjából 30 tonnával adtak le többet. Ha a mennyiség nő, egyértelmű jel arra, hogy folytatni kell a tevékenységet!”

Az üveg mennyisége 2019-ben összesen 226.534 kg-ot tett ki, ami 2020-ra már 320.057 kg-ra nőtt, azaz szinte 100 tonnával több üveget adtak le a Kovászna megyei lakosok. Az akcióban előző évben 3944 személy, idén 6298 ember vett részt. A sokkal nagyobb ökológiai lábnyomot hagyó elektronikai készülékek mennyisége is megnőtt: 142.806 kg-ról 170.898 kg-ra; a résztvevők száma 2019-ben 2768 volt, idén már 3645 személy adott le elektronikai hulladékot. A tervek szerint a lomtalanítást 2021 tavaszán folytatjuk.

TEGA-sajtóiroda

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük