Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Támadják Kelemen Hunort

Napok óta folyik a Kelemen Hunor elleni támadás a román médiában. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének a nagy egyesülés centenáriuma kapcsán tett kijelentései kapcsán a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció kijelentette, kezdeményezni fogják Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását. Egy ilyen lépés egyszerre abszurd és alkotmányellenes lenne, hiszen egyrészt állampolgárként Kelemen Hunornak joga van a szólásszabadsághoz, az RMDSZ elnökeként pedig joga van a pártja nevében állást foglalni, másrészt Románia Alkotmánya szerint nem lehet megvonni az állampolgárságot azoktól a személyektől, akik születésük révén szerezték azt meg.

A szervezet nem érte be ennyivel, és azt kérték, vonják vissza Kelemen Hunortól a Románia Csillaga érdemrendet, mivel szerintük az RMDSZ elnöke „kétségbe vonja a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást”.

A közösségi oldalakon is felettébb ellenséges reakciókat váltottak ki a pártelnök kijelentései. Többek között Vasile Antonie Tămaș, előpataki ortodox pap sem átallotta egy Facebook-bejegyzésben „senkinek” és „utálatos román- és magyarellenesnek” nevezni Kelemen Hunort. Mindez újfent bebizonyította, hogy Romániában a magyarellenes gépezet gombnyomásra beindul és futótűzként terjed, hiszen ő is a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció álláspontját visszhangozta: „Nem vagy Románia állampolgára! Csak egy mongoloid vipera vagy, aki mérget tesz a románok és a magyarok poharába.”

A szólásszabadságot nem szabad sem nemzetiségi, sem pedig tartalmi kikötésekkel korlátozni, hiszen Kelemen Hunor ezen kijelentései a romániai magyar közösség többségének nézeteit képviselik, és ezek senkit sem sértettek meg méltóságában. Egy olyan országban, ahol a politikai pluralizmus és az emberi jogok az alkotmány által garantálva vannak, a szabad véleménynyilvánítást nem lehet és nem szabad korlátozni.

(A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat közleménye)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. augusztus 14., 11:11
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Nem kell beszarni toluk.Es fokeppen nem szabad hallgatasba burkolozni,vissza kell vagni nekuk.A popa nemcsak Kelemen Hunort sertette meg azzal a kijelentesevel,hogy”mongoloid vipera”,hanem az egesz romaniai magyar kissebbseget.Mert minden magyar tiszraban kell ezzel legyen,hogy ezeknek minden egyes magyarrol ugyanaz a velemenyuk.Habar nem vagyok es soha nem is leszek Kelemen Hunor rajongo,sem RMDSZ rajongo,ilyen ugyekben megis azt mondom,hogy mi magyarok, fogjunk ossze es ne hagyjuk egymast cserben.Most hagyjuk a nezeteltereseinket ,medve,erdo es egyeb ugyekbe es fogjunk ossze,mert ezek nemcsak Kelemen Hunor ellensegei,hanem a teljes osszmagyar kissebbseg adaz ellensegei.Amit az Alexandru Cumpanasu(realitatea tv)musoraban lattam, azt hiszem szombaton,az meg a Ceausescu diktatura gyuloletein is tultett a romaniai magyarsaggal szemben.

  • User
    Dátum: 2017. augusztus 14., 11:27
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Na de ez nem azt jelenti,hogy a medvek vedelmerol lemondtunk es,hogy egyetertunk az erdoirtasokkal.Nehogy valaki felreertsen.En mondtam nektek abban a kommentben amit nem tettetek ki es megegyszer el merem mondani,hogy a puskagolyokat hagyjatok meg egyebre,ne a medvekre pazaroljatok.

  • User
    Dátum: 2017. augusztus 15., 15:07
    ÉRTÉKELÉS: 7

    1-K.Hunort ne tevesszuk ossze a romaniai magyarsaggal. 27 eve csak a ;husos fazek”utan rohantak.Gerinctelenul nyaltak hol a jobb hol a bal oldalnak[ha van ilyen],csak az elonyeket es a tisztsegeket hajszoltak,a speci nyugdijakat,az allamtol kapot milliardakot[hol van ez a penz?mire,kikre koltik?].Ha mar szerepelni akarnak ,akkor kerdezzek meg:mit csinaltak Erdelyel az elmult 99 ev alatt,mit epitettek a nullarol kezdve,-es itt ne a templomokra es kolostorokra ertem-;pl.autopalyak ,korhazak ,es egyebb kozhasznu intezmenyekre gondolok.Hogy valtoztattak meg a nagyobb varosok etnikai osszetetelet,hany regi epuletet hagytak-hagynak eltunni,stb,stb

  • User
    Dátum: 2017. augusztus 15., 16:22
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Nagyon szomorú a székely magyarság sorsa az utóbbi időkben — és mindezt a román népség egyre mélyebbre sülyedése idézi elő , Lassan elfogy a türelem —