Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sepsiszentgyörgyön nyílik az MCC Fiatal Tehetség Programjának első erdélyi központja

Sepsiszentgyörgyön nyílik az MCC Fiatal Tehetség Programjának első erdélyi központja Közérdekű

Sepsiszentgyörgyön nyitja meg kapuit a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség Programjának (FIT) első erdélyi központja. Az októbertől kezdődő ingyenes kurzusokra szeptember 30-ig várják az ötödik osztályos diákok jelentkezését. Emellett már javában zajlik a debreceni és székesfehérvári FIT központ elindításának előkészítése.

Hirdetés
Hirdetés

A Fiatal Tehetség Program a Mathias Corvinus Collegium szervezésében megvalósuló, egyedülálló képzési forma, amely felső tagozatos diákoknak nyújt kivételes, iskolán túli tehetséggondozást. A program emeli a gyerekekben a tudás iránti vágyat, felkészíti őket a továbbtanulásra, segíti tudatos pályaválasztásukat és az életben való érvényesülésüket. A FIT-nek köszönhetően a diákok például megtanulnak újraéleszteni, a pénzzel bánni, kipróbálhatják magukat riporterként, megismerkedhetnek a robotika tudományával, sőt, még a jövőkutatás rejtelmeibe is betekinthetnek. A gyerekek ezek mellett olyan személetformáló foglalkozásokon is részt vehetnek, mint a terápiás állatokkal való találkozás, a konfliktuskezelési tréning vagy a fogyatékkal élők világát megismertető érzékenyítő találkozások.

Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy az MCC ingyenes képzései a teljes Kárpát-medencei magyarság számára elérhetők legyenek a jövőben. Erdélyben jól állunk, hiszen a most induló Fiatal Tehetség Programunkkal az általános iskolától kezdve a diplomaszerzés utáni időszakig kínálunk a tehetséggondozásra lehetőséget a fiataloknak. Az, hogy az általános iskolásoknak szóló programunkkal is meg tudtunk jelenni Erdélyben, nagyban köszönhető a sepsiszentgyörgyi városvezetésnek” – mondta Orbán Balázs, az MCC kuratóriumának elnöke.

Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója közölte: „Jelenleg 700 kisdiák vesz részt az ingyenes Fiatal Tehetség Programban. Magyarországon hat városban (Veszprémben, Szolnokon, Pécsett, Miskolcon, Kecskeméten és Budapesten), valamint Beregszászon és mostantól Sepsiszentgyörgyön is elérhető ez a képzési forma. A tervek szerint a Program folyamatosan bővül. Várhatóan még az idén megnyitja kapuit a debreceni és a székesfehérvári iroda, ahol éppen az új munkatársak toborzása zajlik.”

A Fiatal Tehetség Program az otthoni tanulást lehetővé tevő digitális oktatási anyagokra és kéthetenként személyes jelenlétet igénylő játékos szombati foglalkozásra épül. Mindezeken felül beszédközpontú angolóra és további közösségi programok színesítik a Program által kínált lehetőségeket. Amennyiben a vírushelyzet a személyes alkalmak megtartását nem teszi lehetővé, a képzés teljes mértékben távoktatásos formában valósul meg.

„Hosszú távú célunk, hogy minél több helyi intézménnyel alakítsunk ki együttműködést. A FIT egyedülálló lehetőséget kínál az erdélyi magyar kisdiákok ismereteinek fejlesztésére. A Programot nagy érdeklődés kíséri Sepsiszentgyörgyön is; számos jelentkezőből választjuk ki azt a huszonöt gyermeket, aki végül csatlakozhat az izgalmas foglalkozásokhoz” – mondta Baróthi Johanna, az MCC Fiatal Tehetség Programjának sepsiszentgyörgyi régióvezetője.

Az ötödikesek szeptember 30-ig még csatlakozhatnak a Fiatal Tehetség Programhoz, jelentkezni szülői ajánlással lehet a Program honlapján (fit.mcc.hu) keresztül. Ugyanezen a felületen, szintén szeptember végéig regisztrálhatnak az érdeklődők az új FIT-központok kapcsán megnyíló pozíciókra.

 

Mathias Corvinus Collegium

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) olyan tehetséggondozó intézmény, amely Kárpát-medence-szerte nyújt a hagyományos iskolarendszeren túlmutató, ingyenes, társadalmilag hasznos, közösségi célokat szolgáló képzéseket az általános és középiskolás korú fiataloktól kezdve egészen a felsőoktatásban tanuló vagy már diplomás korosztályig. Az MCC tudásközpont is, amely a képzések mellett rendezvényeivel, konferenciáival, könyveivel, nyilvános közléseivel részt kíván venni az összmagyarság felemelkedését szolgáló közéleti párbeszéd és kultúra fejlesztésében.

http://www.mcc.hu

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük