Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ön hol él, Baciu szenátor?

Baciu Gheorghe Kovásznai megyei szenátor szerdai nyilatkozata egyértelművé tette, hogy a román politikusokat semmilyen szinten nem érdeklik az autonómiával kapcsolatos törvénytervezetek. Még annyira sem, hogy legalább elolvassák azokat. Fel sem merül bennük a párbeszéd, mint opció, hanem az alkotmányra hivatkozva nemet mondanak minden, autonómiával kapcsolatos felvetésre, annak ellenére, hogy a kérdés nem alkotmányellenes.
Az ilyesfajta nyilatkozatok láttán merül fel bennem, hogy ezek a hon­atyák nem ismerik a történelmet, hiszen Romániában régiókban éltek és élnek az emberek. Erdélyben, ahol románok, magyarok, szászok évszázadok óta élnek együtt, a gazdaság mindig jobban működött, a régió fejlettebb, kultúrában gazdagabb és színesebb volt, mint a mai Románia többi része. Az illető politikusok ugyanakkor nem ismerik azokat az autonómiatípusokat sem, amelyek Európában már hosszú ideje léteznek és működnek. Ha ezeket is megvizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy az autonóm régiók országonként gazdagabbak és fejlettebbek a többieknél.
A centenárium évében az autonómiáról szóló párbeszéd az asztal alá van söpörve, mintha ezzel akarnának tündökölni, újabb szavazatok reményében keménykedni. A decentralizálás csak üres beszéd, hiszen minden lépésükkel a központosítás útján menetelnek. Ha ez nem így lenne, akkor érdemben lehetne beszélni a régiókról, a Kulcsár-Terza József által benyújtott autonómiastatutúmról, és minden olyan kérdésről, ami előre vinné ezt az országot.
Baciu urat sokkal nyitottabbnak gondoltam, hiszen ő itt él közöttünk, minden nap láthatja, hogy mi nem akarunk semmi olyant, ami a magyar és román közös együttélés kárára lenne. Mi csak azokat a jogokat kérjük magunknak, ami jár, olyan autonómiát, amely a régió fejlődését, ezáltal a lakosság jólétét szolgálja.
Fejér László Ödön, RMDSZ-szenátor

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. április 27., 8:37
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Szidjuk a szenátort, hogy nem olvasta el törvénytervezetet, de bezzeg senki se teszi fel a kérdést, hogy egyáltalán tud olvasni, vagy amit elolvas, azt tudja is értelmezni?