Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nemzetközi tanácsadó bizottságot tájékoztattak a romániai magyarellenességről

Az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának képviselői újra Romániába utaztak. Immár ötödik alkalommal vizsgálják a helyszínen is Románia kisebbségvédelmi vállalásainak teljesülését. Látogatásuk keretében június 28-án Nagyváradon találkoztak a Bálványos Intézet és az Advocacy Group for Freedom of Identity (AGFI) szakmai szervezetek képviselőivel, mely szervezetek árnyékjelentést nyújtottak be Románia államjelentése mellé.

Mint ismeretes, Románia 1995-ben ratifikálta az Európa Tanács keretegyezményét és a legutóbbi államlátogatás után, 2018-ban a tanácsadó bizottság éles kritikájában részesült a magyarok kisebbségi helyzete vonatkozásában. A Bálványos Intézet és az AGFI legutóbbi alkalomhoz hasonlóan idén is árnyékjelentés benyújtásával segítette a tanácsadó bizottság munkáját, hogy az minél valósághűbb képet szerezhessen a romániai magyarok kisebbségjogi helyzetéről.

Az egyórás nagyváradi találkozón Toró Tibor a Bálványos Intézet képviseletében, valamint Bethlendi András az AGFI képviseletében empirikus adatokon és konkrét jogeseteken keresztül több kiemelt problémáról tájékoztatták a tanácsadó bizottság képviselőit:

  1. A román nyelv nem megfelelő oktatása és annak érettségin való számonkérése okán sérül a magyarul tanuló diákok felsőoktatáshoz való hozzáférése;
  2. A vegyes tannyelvű iskolákban infrastrukturális szempontból jellemzően hátrányos helyzetbe kerülnek a magyar osztályokban tanuló diákok;
  3. A többségi lakosság oktatásából hiányzik a megfelelő interkulturális oktatás
  4. A közigazgatási nyelvi jogok felügyeletének és alkalmazásának a hiánya rendszerszintű;
  5. A 2019-ben elfogadott új közigazgatási törvény jogvesztést eredményezett az 50 ezres kolozsvári magyar közösségben;
  6. A Bálványos Intézet kutatás alapján széleskörűnek nevezhető a magyarellenesség jelensége Romániában.

(Bálványos Intézet és AGFI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. július 2., 14:51
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Szégyen ės röhej ez a bocskoros kormány .
    Addig ez lesz amīg Erdėly
    a bocskorosokhoz tartozik.”
    „”Sok szabályhozo sunyi tetűnek sérti ezes a szemit”
    „nehogy megtaláljak decebal szaróhelyét igaz az csak egy földbeütött karó lehetne.”
    „Az a baj,hogy a román kultúra távol áll a magyar kultúrától!”
    „Azt hiszik az oláok ,hogy Szetgyörgy felett marad a sok lufi a zászlójukkal együtt?”
    „Az anyátokot ereszétek semi nap lopok”
    „Ilyen egy semmi nép.”
    Néhány perc alatt gyűjtöttem egyetlen portálról. Ezt minek lehet nevezni?