Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem vették komolyan a koronavírusos férfi tüneteit

Nem vették komolyan a koronavírusos férfi tüneteit Közérdekű

Interjút készített az evz.ro portál a 37. COVID19 vírussal fertőzött férfival. A beteg elmondta: mintegy ezer emberrel érintkezett. Alin Goga az Országutak és Autópályák Országos Társaságának volt jogi igazgatója. 

Hirdetés
Hirdetés

A férfi Stuttgartban járt, ahol az Olaszországon kívül élő egyik legnagyobb olasz közösségben él, és március 2-án érkezett haza Romániába. Már hazatértekor úgy érezte megfertőződött a koronavírussal, felvette a kapcsolatot a fővárosi közegészségügyi hatósságal, de azt mondták Németország nincs a piros zónában, és nem vizsgálták ki.

Később önszántából ment be a Victor Babeș járványkórházba és azt mondta, addig nem megy el, míg nem tesztelik. A vizsgálat eredménye megerősítette gyanúját, hogy valóban megfertőződött a koronavírussal. 

A férfi a tünetekre hívta fel a figyelmet, melyek a következők: 

  • izomlázhoz hasonló izomfájdalmak
  • hidegrázás 
  • köhögés
  • 38-39 fokos láz 

Alin Goga kifejtette: a kórházban Paracetamolt és Nurofent kapott, amit egyébként addig is szedett már azelőtt, amikor észlelte a tüneteket. A kórházban azt mondták, 14 nap alatt elmúlnak a tünetei, és egyébként tényleg javult az állapota.

Azt is hozzátette: ő vette fel a kapcsolatot a gyerekei osztályába járó szülőtársakkal és értesítette őket az állapotáról. Kifogásolta  a hatóságok hozzáállását, mint mondta, gyorsabb, hatékonyabb eljárást várt el tőlük.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások