Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem kártékonyak

Nem kártékonyak Közérdekű

Az elmúlt napokban a helyi és az országos sajtót is bejárta egy székelyföldi (kiemelten gyergyói) „sáskainvázió” híre. A hír nyomán a megyei és országos hatóságok rögtön felléptek, és Gyergyószárhegy határában el is rendeltek rovarirtást az érintett kaszálók egy részén. A hatóságok gyors reagálása ugyan üdvözlendőnek tűnik, de ez az eset több komoly problémát is felvet, ami a rovarirtóval való beavatkozás szükségességét és tényleges hatását is megkérdőjelezi.

A számos helyen tömeges megjelenésével pánikot keltő rovarfaj valójában egy nagytestű, Székelyföldön őshonos, sőt Európa jelentős részén is elterjedt, helyenként közönséges szöcskefaj (tehát nem sáska), a fogasfarkú szöcske (Polysarcus denticauda). Egyike a legnagyobb testű rovarfajainknak, az üde rétek, kaszálók lakója, és lomha mozgásával, erős rágóival valóban néha kifejezetten ijesztőnek tűnhet. Három színváltozatát is meg lehet figyelni: a szinte teljesen barnás-feketés mellett, zöldes-fekete, illetve teljesen zöld egyedek is vannak. Ez a faj a nem is olyan régmúltban dívó permetezéseknek köszönhetően mára már sokfelé megritkult Európában, s így több országban (Németország, Ausztria stb.) valamiféle védettséggel bír. Növényekkel és, alkalomadtán, rovarokkal egyaránt táplálkozik, de nem minősíthető kifejezetten konyhakerti vagy mezőgazdasági kártevőnek.
Máthé István kollégánk szentegyházi és gyergyóditrói, helyszíni vizsgálatai alapján elmondható, hogy az egyedek lassan vonultak egyik helyről a másikra, de eközben számottevő kárt termesztett növényekben, ültetvényekben nem okoztak. Főként a közönséges bojtorján, pitypang, fekete nadálytő, imola növényfajokon lehetet helyenként látványosabb rágásnyomot látni, illetve vörös lóhere esetében is voltak növényegyedek kisebb rágásnyomokkal. Szentegyházán egy közeli búzatáblát illetve burgonyaültetvényt is végigjárva nem észleltünk rágásnyomokat. Ehhez hasonlóan szintén nem találtunk kártevésre utaló nyomokat egy kisebb háztáji veteményesben, amelyen korábban átvonultak a szöcskék, és amelyben burgonya, vörös- és sárgahagyma, takarmányrépa, saláta, petrezselyem, paszuly volt. Gyergyószárhegy közelében a lepermetezett kaszáló tőszomszédságában volt az egyetlen burgonyás terület, amelyen néhány tövön megfigyelhető volt rágásnyom.
Az élőlényeknél nem ritka jelenség a gradáció, azaz a populációk hirtelen, gyakran szabályos periódusonkénti (ún. ciklikus) megnövekedése. Egyik legjellemzőbb és legismertebb ilyen ciklusokat produkáló rovarunk a májusi cserebogár, ami többé-kevésbé négy­évente jelenik meg nagyobb mennyiségben. Ezek a magas egyedszámok azonban hamarosan a normális szintre térnek vissza, hisz természetes ellenségeik, a ragadozók előszeretettel fogyasztják a könnyen elérhető táplálékot, ami több évre újra leviszi az egyedszámát az elszaporodott rovarfajnak.
A fogasfarkú szöcske esetében is ismeretesek hasonló ciklusok, ezek néha tízévente ismétlődnek, de akár az idei szokatlanul meleg tavasz is kiválthatta az egyedek fejlődési idejének lerövidülését és időben koncentrált megjelenésüket. Összegzésképpen elmondható, hogy valóban helyenként nagy számban fordultak elő a szöcskék, de kimutatható jelentősebb kár nem volt megfigyelhető. A „szöcskejárás” azért is kaphatott nagy médiafigyelmet, mert a Gyergyószárhegy és Gyergyóditró közötti nagy kiterjedésű nedves füves kaszálókról dél irányba mozgó szöcskék útját több száz méter hosszan kettészeli az E578 jelzésű európai út, ahol az intenzív autósforgalomnak köszönhetően ezresével gázolták el az úton átvándorló szöcskéket.

Összegzésképpen kijelenthető: ez egy normális természeti jelenség, ráadásul a valóban nagyszámú rovar ellenére eddig nem keletkezett szinte semmilyen mezőgazdasági kár. A vegyszeres beavatkozás tehát nem indokolt, sőt kifejezetten káros, hiszen szinte minden más rovart (is) elpusztít, felszámolva ezzel az itt élő madarak nagy részének a táplálékbázisát (is). 

Dr. Máthé István docens (Sapientia EMTE), dr. Markó Bálint docens (BBTE), prof. dr. Balogh Adalbert (Sapientia EMTE) rovarász szakembere

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2018. május 29., 13:07
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Pedig volt vaeggy csereburung az idén, mégpedig elég korán megjelentek, már április közepén. Na persze, nem volt annyi, mint 40 – 45 éve, amikor valósággal hemzsegtek esténként a nejonlámpák körül. Kihalófélben vannak már. Én vagy 12 éve Zágon környékén láttam sokat. De egyéb rovar sincs, pl. alig lehet látni káposztalepkét, ami pedig valamikor rengeteg volt. Egyéb lepkékről nem is beszélve… Ami a pityókát illeti: ha nem termeszti meg magának a zembör – no nem bio módszerrel, mert 100 %-os bio nincs, legfeljebb ún. „csökkentett vegyszerterhelésű termék” – akkor szinte biztos lehet benne, hogy sok mérget megeszik. Pl: 1. A jobb emberek csávázott vetőgumót használnak. 2. Kelés előtti gyomirtás. 3. legalább 2, de az is lehet, hogy 3 permetezés kolorádó ellen. 4. Min. 2 permetezés „rogya” meg egyéb gombakártevők ellen. 5. Esetleg szárégetés. Hogy a raktárakban kezelik-e rothadás meg a férgek ellen és mivel, azt nem tudom, de valószínű.