Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Minden tábor egy helyen!

Az újonnan létrejött taborok.ro internetes felület célja egy helyre gyűjteni minden olyan tábort, amelyet az országban a magyar gyermekek és felnőttek számára szerveznek. „Azt szeretnénk, hogy olyan internetes felület legyen ez, ahol a szülők könnyen megtalálhatják a gyerme­kük vagy akár önmaguk számára a megfelelő táborozási lehetőséget – tudatta Csatlos Károly ötletgazda, a honlap üzemeltetője. – Első körben a táborszervezőkhöz szeretnénk szólni, felhívást intézni hozzájuk, hogy regisztráljanak a weboldalra, és töltsék fel táboraikat. A táborok feltöltése ingyenes, és egyszerű. Az adatlap az érdeklődők számára a legfontosabb információkat tartalmazza majd, melyet a táborszervezők a későbbiekben is módosíthatnak vagy kiegészíthetnek.”
Egyelőre tizenegy táborkategóriát határoztak meg a weboldalon: alkotó-, élmény-, hagyományőrző tábor, nyelvi, családi vagy sporttábor, ifjúsági tábor, felnőtt-, vallási, speciális, illetve téli tábor. Ugyanakkor típus (egynapos, bentlakásos, napközis) és korosztály szerint is felosztották a táborokat, ezek alapján is lehet keresgélni a honlapon.
A táborok feltöltése ingyenes, viszont lehetőség van reklámra is az oldalon, háromféle csomag közül lehet választani. Csatlos Károly kiemelte: sajnos egyelőre kevés a sérült, beteg gyermekeknek szóló tábor Erdélyben, ezért azoknak ingyenes reklámot biztosítanak, amennyiben felkerülnek a weboldalra. Ezáltal is tudatosítva az emberekben, hogy minden embertársunknak szüksége van az odafigyelésre.
(közlemény)

Köszönetnyilvánítás
A Kovászna Megyei Művelődési Központ köszöni a Communitas Alapítványnak a 13. Erdélyi Gyermek és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozója megszervezésére nyújtott támogatást.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük